Félbeszakadt vádaskodás

Izrael háborús bűnökkel vádolt szélsőjobboldali miniszterelnöke, Ariel Saron kénytelen volt félbeszakítani washingtoni útját, amikor újabb öngyilkos merénylet rázta meg Haifa kikötővárosát, 15 izraeli lakos és a merénylő halálát okozva. Noha a szélsőséges palesztin merényletek paradox módon újra és újra muníciót szolgáltatnak a militáns kormányfőnek a hozzá közel álló katonai megtorlás gyakorlásához, kérdéses, hogy a merénylet időzítése hasznára vált-e a „Buldózer” becenevű politikusnak.
Saron ugyanis azért ment Washingtonba, hogy meggyőzze az Izrael által amúgy is rövid pórázon tartott amerikai elitet arról, hogy Jasszer Arafatot ki kell zárni a Közel-Kelet jövőjéről folytatott tárgyalásokból. „Béketervét”, amely tulajdonképpen a palesztin területek gettósítását javasolja, megtoldotta egy igényes kivitelű százoldalas dokumentummal, amelyben bizonyítékokat tálal a nemzetközi közvélemény elé Arafat bűnösségéről. Ezek szerint az immár csak nevében létező Palesztin Hatóság vezetője tudott a fegyvercsempészetről, közvetlen kapcsolatot tartott és tart a terrorista akciókat végrehajtó szervezetekkel, mi több, alá is írta az ezek finanszírozásával összefüggésbe hozható számlákat.
A haifai akció e bizonyítékok bemutatóját szakította félbe, Saron azonnal hazarepült, nem felejtve el beígérni az aktuális bosszút, vagy ahogy nevezik: „válaszcsapást”. A célpontok kijelöléséről persze nem beszélt, hiszen ezzel a Védőpajzs fedőnevű akció kudarcát ismerte volna el, amely állítólag már felszámolta a palesztin „terrorista- infrastruktúra” nagy részét.
Hogy a bizonyítékok valóban bizonyítják Arafat érintettségét, vagy csak az izraeli titkosszolgálatok profi munkája nyomán elkészített koholmányokról van szó, nos ez a kérdés kívülálló számára sohasem lesz minden kétséget kizáróan tisztázható. A palesztin vezetőről múltja, kapcsolatai miatt nem zárható ki, hogy tudott az akciókról, ám sanyargatott népe iránti szolidaritásból és az ellenfele iránti érzéseitől vezéreltetve nem kürtölte ezeket világgá. Az amerikai politika vádjai azonban, melyek szerint Arafat nem tett meg mindent a béke érdekében, könnyen cáfolhatóak: a palesztin vezető múlt hétig tartó, több hónapos elszigeteltsége idején volt a legtöbb merénylet, pont akkor, amikor ha akart volna, sem intézkedhetett a megfelelő eszközök hiányában.
A bizonyítási eljárás félbeszakadtával függőben maradt a kérdés is, hogy az Egyesült Államok, a közel-keleti béke megteremtésének egyetlen letéteményese miként folytatja eddig rövidlátónak tűnő, valójában azonban félrevezetett és egyoldalú politikáját. A Saron provokálta intifáda és a rá adott izraeli válaszok ördögi köréből csak a Washingtonból Izraelre gyakorolt nyomással lehet kitörni. Nem vetne jó fényt az amerikai demokrácia jövőjére, ha ennek eshetőségét az utópiák világába kelle utalnunk.