Szócsaládfák

A szócsalád szón az ugyanazon szóból alkotott származékszók (vagyis a belőle képzett szavak) és az illető szóval alkotott öszszetételek csoportját értjük. Például: pénz, pénzes, pénztelen, pénztár, pénzügy, aprópénz, készpénz stb. Ha a szavaknak efféle összetartozó körét szócsaládnak nevezzük, elfogadhatónak látszik az is, hogy szócsaládfákról is beszéljünk, vagyis arról, hogy egyetlen „szómagból” miképpen sarjadt ki egy sokágú szócsalád, amelyet akár családfaszerűen is ábrázolhatnánk. De remélem, ábra nélkül is el tudom képzeltetni, mire gondolok.
Etimológiai szótárunk szerint ’szív’ főnevünk – persze kissé más hangzással – rokon nyelveinkben is megvan (például a mai népi finnben ’syväm’, az észtben ’süda’ formában); ’szív’ szavunk tehát ősi örökség a valamikori finnugor együttélés korából. Első írott magyar nyelvű adatai – mind konkrét, mind átvitt értelemben – az 1400-as évek elejéről valók, s már ekkor megjelennek – lelki tulajdonságok jellemzésére – egyes ma is élő származékok: szívbeli, szívű, szívtelen. A XVI. századi ’szíves’-ből hajtott ki később a ’szíveskedik’ ige. Késői (nyelvújítás kori) alkotás a ’szível’, ’szívlel’ igepár. A ’szív’ konkrét ’testrész’ jelentése lett az alapja a mai orvosi ’szív’ előtagú szavak hosszú sorának: szívburok, szívbillentyű, szívműtét, szívgörcs, szívroham, szívgyógyász, szívbántalom, szívidegesség, szívkatéter, szívritmus, szívkoszorúér és még sok más. Ezekből is sarjadtak ki az új ágacskák, levelecskék, például szívkatéterezés, szívritmus-szabályozó stb. S persze vannak ’szív’ utótagú szavaink is: kőszíve van, sportszív stb.
Kiterjedt családjuk persze nemcsak az efféle ősi szavaknak van: más nyelvekből átvett szók is terebélyes fává nőttek a magyarban. Például a vándorlások kori török eredetű ’szőlő’ szó családfájának levelein találjuk a szőlőcukor, szőlőhegy, szőlőkaró, szőlőlevél, szőlőlugas, szőlőtőke, csemegeszőlő, mazsolaszőlő, vadszőlő szót és még sok mást, ha elmerülhetnénk a szőlészet és a borászat tudományának világában. Sokfelé ágazik a családfája a latinból a mi nyelvünkbe került ’iskola’ szónak: iskolai, iskolás, iskoláztat, iskolaév, iskolaorvos, iskolarádió, iskolatáska, iskolatípus, faiskola, magániskola, szakiskola, tánciskola, zeneiskola stb. stb.
Nem csak régi szavaknak van nagy családjuk. A ’televízió’ csak mintegy ötven éve él nyelvünkben, mégis nagy már a családja: televízióz vagy televíziózik, televíziózás, televíziós, televízióközvetítés, televízióantenna, televízió-vevőkészülék, iskolatelevízió stb.
Eddig csupa gyarapodó szócsaládról, szépen hajtó szócsaládfákról szóltam: fejlődő, a társadalmi igényeket kielégítő nyelvek esetében ez nem is lehet másképp. De mint ahogy még az egészséges fáknak is vannak hervadó leveleik, elszáradó ágaik, úgy a szóbokroknak a társadalom számára kevésbé értékessé vált tagjai is veszítenek a fontosságukból, az életképességükből, sőt idő jártával akár teljesen ki is kophatnak az élő nyelvi használatból. Ezeknek a szavaknak aztán már csak a családfakutatás, azaz a történeti nyelvtudomány tartja fenn az emlékét.