Afrika már akkor veszített, amikor a gyarmatosítók megjelentek a partjainál. A gazdag európaiak kizsigerelték a fekete kontinenst, elrabolták kincseit, így egyenes út vezetett a mostanság ismert nyomorhoz. A háborúk egy idő után már a tönkretett földeken zajlottak, nehogy saját országuk lássa kárát a harcoknak. A gyarmatosító években aztán a legnagyobbak, Franciaország és Nagy-Britannia saját háborújukat Afrikában vívták, politikai javakért és aranyért előhúzták a vonalzót, és létrehozták azt az államközösséget, amely nyomorog és éhezik, háborúskodik, valamint betegségek tizedelik. Afrikai elemzők szerint ezen a helyzeten viszont nem segít az az egymilliárd dollár, amelyet volt uraik nem kérnek vissza a haldokló földrésztől.
Talán a legfőbb megoldásra váró gond az AIDS rohamos terjedése. A segélyeket egészségügyi intézményekre lenne célszerű költeni, felvilágosító programokat szervezni, családtervezést bevezetni. Az Európában oly természetesnek vett intézmények ugyanakkor Afrikában ismeretlenek, a „szociális háló” pedig egyszerűen nem létezik. Az adományokból tehát – miután minden érintett lefölözte a saját hasznát – élelmet vásárolnak, így legalább néhány napra enyhítik a lakosság szenvedéseit. Akik egyébként nem dolgoznak, mivel nincs munka, nincs feltörhető termőföld, vannak viszont katonák, akik elűzik a más törzsbélieket élőhelyükről. A tradicionális afrikai társadalmakba betört európai erőszakpolitika új helyzetet teremtett, a felfegyverkezett katona ez alapján feljogosítva érzi magát arra, hogy meggyilkolja régi ellenségét.
A gazdag országok segélyakciói csak a jelenlegi helyzetet tartják fenn. Bob Geldof ír rockzenész, a Live Aid-koncert szervezője és ötletgazdája rengeteg pénzt szerzett Afrikának, egyúttal rávilágított a földrész nyomorúságára. A „We are the World” című dal után azonban gyorsan elfelejtették a gazdasági nagyhatalmak a segítségnyújtás fontosságát, így a nemes célból nyűg lett. Geldof egykor élen járt a programok szervezésében, mára azonban megkeseredett. Véleménye szerint amíg a mostanihoz hasonló hangulat és hajlandóság mutatkozik a segítségre a világ leggazdagabbjaitól, addig dőreség adományokról beszélni, az egyedül a saját lelkiismeretüket megnyugtató alamizsna.
Ebben igaza is lehet, hiszen az az egymiliárd dollárnyi könnyítés, amelyet a világ leggazdagabb országai megszavaztak Afrikának, egy kanadai szakértő szerint az afrikai államok ötven nap alatt esedékes adósságtörlesztéseivel egyenlő. Emellett megemlítendő, hogy az Egyesült Államok kongresszusa szeptember 11-e után három nappal 40 milliárd dollárt hagyott jóvá az ország terrorizmusellenes háborújának fedezeteként. Valójában ez a legnagyobb probléma. Az országok – teljesen érthető módon – először saját állampolgáraik életkörülményeit akarják rendezni, s nem a távol eső Afrikát megmenteni az éhhaláltól, bármennyire is sajog a kollektív lelkiismeret.
Afrika lehetőségeit nagymértékben bővítené, ha a cseppnyi hendikeppel indulhatna az országok nagy versenyében. Azok a nyersanyagok, amelyek a gazdaságok alapjait képezik, egyszeriben elveszítették értéküket, mivel olcsóbb termelőket és beszállítókat is találni. A kávé vagy a gyapot errefelé az életet jelenti, áruk mégis nagyon alacsony, így még megélni sem igazán lehet belőle. Afrika ezért azt kéri, a gazdagok inkább tőle vásároljanak kávét, hogy megmenthessék őket. Igen ám, de a világgazdaság irányítói nem fordíthatnak hátat a szemernyivel ugyan jobb körülmények között élő, ugyanakkor szintén koldusszegény Közép- és Dél-Amerikának, ahol ráadásul a világ első számú „dollárpapája”, az Egyesült Államok gyarmatosít. Emellett a gazdasági döntnökök nem az érzelmeik miatt váltak ilyen gazdagokká. Jóságból sosem segít egyik ország sem a másikon, kizárólag a befektetés megtérülése számít. Ebben a tekintetben pedig Afrika nagyon rossz adottságokkal rendelkezik. A nyugati világ öntheti a vizet a sivatagba, de az sohasem lesz termőföld.
origo.hu
Kiderült, milyen időre számíthatunk a hétvégén
