Zuhanás és K. O.

Tudják, hogyan bukkanhatunk rá a tekintélyes brit Financial Times internetes portálján a Magyarországról szóló hírekre? Csak abban az esetben, ha bepötyögtetjük azt a szót, hogy free-falling, vagyis szabadesés, magyarosabban pedig zuhanás. Ezzel a kifejezéssel árazta be a nemzetközi piac hazánk gazdaságát a héten kirobbant valutaválság miatt. Mellesleg a konzervatív-jobboldali elfogultsággal aligha vádolható pénzügyi lap azt is prognosztizálja, hogy a kialakult helyzet miatt menesztik László Csaba pénzügyminisztert, aki – mint azt a Financial Times weboldala írja – oktalan nyilatkozataival csak növelte a káoszt Magyarországon. Tegnap, amint a kormány cáfolta a menesztés hírét, azonnal gyengült a forint. No comment.

A pénzügyi krízis – a forint zuhan, a kamatlábak szárnyalnak – természetesen egyenes következménye a baloldali kabinet elhibázott fiskális és monetáris politikájának. Emlékezzünk csak: a 2002-es választásokat felvezető kampányban Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt és László Csaba pénzügyminiszter-jelölt a nemzeti valuta leértékelésének szükségességéről beszéltek, hangsúlyozva a nemzetgazdaság exportérdekeit. Csak a vak és a kormány nem látja, hogy kivitelünk döntő hányadát az off-shore cégek bonyolítják, s jó, ha a multik bevételéből a munkabérek itt maradnak. S miközben Szlovénia, Csehország, később pedig Szlovákia kitartott és kitart az erős nemzeti valuta mellett, Magyarország az uniós csatlakozás küszöbén a térség sereghajtójává vált. Az említett Szlovákia példájával, amely haszonélvezője lett a működő tőke beáramlásának, egyébként könnyen bizonyítható: az erős valuta nem rettenti el a befektetőket, sőt egyfajta kiszámíthatóságot jelent. A történetiség kedvéért jegyezzük meg: a baloldali-liberális körökben heroizált nagy előd, Bokros Lajos regnálása idején a forint értékvesztése az 50 százalékot is elérte, és ahhoz, hogy a csúszó leértékelés, továbbá az ikerdeficit is megszűnjön, 1998-ban kormányváltásra volt szükség. A baloldali-liberális lapok által a multinacionális vállalatok ellenségének kikiáltott Orbán-kormány alatt dőlt a pénz az országba; a spekulációs jövedelmek érkezését a működő tőke és a stabil finanszírozás váltotta fel.

De térjünk vissza a 2004-es költségvetésre. Aki esetleg nem emlékezne rá, az államháztartás hiánya nagyjából ugyanolyan magas szinten lesz jövőre is, mint az idén, és ezen keretek között az MSZP és az SZDSZ lobbicsoportjai úgy osztották szét a deficitet, ahogyan éppen kedvük szottyant. Nem jobboldali ármánykodás az újbóli adósságspirálba bekerülés lehetősége sem: a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő szerint ugyanis árfolyamválság van Magyarországon. Hogy a 2004-es, immár uniós büdzsé tehát idő előtt megbukott, azt a magyar forint körüli zűrzavar hűen reprezentálja, hiszen a rekordgyorsasággal elfogadott költségvetés láthatóan nem tudott szabályozólag hatni a pénzpiacokra. László szerencsétlen londoni elszólása pedig – miszerint nem gond a megugrott infláció, amelynek értéke a jövő év elején 7-8 százalékos is lehet – csak tetézte a problémát.
Pénzügyminiszterünk persze a pénzügyi K. O. után, amikor a forint euróban számított árfolyama elképesztő mértékben zuhanni kezdett, nem Budapestre, hanem az Egyesült Államokba utazott…
A politikai bizalom közvélemény-kutatók által jelzett megrendülése után most a piacok üzentek: hiteltelen a balodali kabinet gazdaságpolitikája. Úgy fest, a jegybank által meghozott kamatáldozatot pedig a piac nem honorálta. S hiába az intenzív államkötvény-eladás: még a forró pénzek bejövetelére sem számíthatunk.

Dé ja vu érzés ez: a rendszerváltozás idején hasonló gazdasági kényszerűségből az IMF, a Valutaalap karjaiba zuhantunk, ám akkor távolinak tűnt az európai uniós tagság. A helyzet most annyira abszurd, hogy nem tudni, innét még hová lehet zuhanni.