Franciaországot megrázta a meggyilkolt kislány ügye, az igazságszolgáltatás felelősségét firtatják

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Franciaországban továbbra is óriási felháborodást vált ki a 11 éves Lyhanna meggyilkolása. A kislány családjának ügyvédje szerint a tragédia elkerülhető lett volna, ha a francia igazságszolgáltatás megfelelő forrásokkal rendelkezik, és időben fellép a korábbi szexuális bűncselekmények gyanúsítottjával szemben.

Forrás: The Guardian2026. 06. 10. 11:23
A meggyilkolt kislány halála után országszerte ezrek követelik a francia igazságszolgáltatás reformját Fotó: Estelle Ruiz Forrás: Hans Lucas/AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ügy azonban azért vált országos botránnyá, mert kiderült: Barellát korábban több alkalommal is feljelentették kiskorú lányok elleni szexuális erőszak miatt, a hatóságok mégsem hallgatták ki időben.

Korábbi feljelentések ellenére sem történt érdemi fellépés

Egy édesanya már 2025-ben jelezte a rendőrségnek, hogy a férfi megerőszakolhatta tízéves lányát. A nő szerint orvosi és pszichológiai szakvélemények is alátámasztották a gyermek vallomását, ennek ellenére hónapokon keresztül nem történt előrelépés az ügyben.

Az anya arról beszélt: rendszeresen érdeklődött a nyomozás állásáról, de minden alkalommal azt a választ kapta, hogy az ügy még folyamatban van. Állítása szerint egyszer még azzal is megfenyegették, hogy beperelik, ha tovább „zaklatja” a rendőröket.

A tragédia után most az államot és Gérald Darmanin igazságügyi minisztert is beperelnék a hatósági mulasztások miatt.

Many people gathered in solidarity outside the courthouse on June 8, 2026 in Toulouse in the south of France to express anger and incomprehension following the death of Lyhanna, an 11-year-old schoolgirl murdered in the Gers department, while the main suspect, Jerome Barella, had been the subject of numerous reports to the Gendarmerie, all of which went unanswered.
De nombreuses personnes se sont rassembles en solidarite devant le tribunal de grande instance le 8 juin 2026 a Toulouse dans le sud de la France pour exprimer la colere et l incomprehension suite a la mort de Lyhanna, une collegienne de 11 ans assassinee dans le departement du Gers alors que le principal suspect, Jerome Barella avait fait l objet de nombreux signalements a la Gendarmerie tous restes sans suite. (Photo by Frédéric Scheiber / Hans Lucas via AFP)
Sokan gyűltek össze a bíróság épülete előtt 2026. június 8-án a dél-franciaországi Toulouse-ban, hogy kifejezzék felháborodásukat a meggyilkolt 11 éves iskolás lány halálát követően (Fotó: Hans Lucas/AFP/Frédéric Scheiber)

A kislány meggyilkolása után tízezrek tüntettek Franciaországban

Lyhanna halála után országszerte tiltakozások kezdődtek. Párizsban és több francia városban tízezrek vonultak utcára, sokan a gyermekek elleni szexuális erőszak túlélőiként követeltek szigorúbb fellépést.

A francia nemzetgyűlés elnöke, Yael Braun-Pivet úgy fogalmazott: „Franciaország kollektív kudarcot vallott.” Szerinte nem egyedi hibáról, hanem rendszerszintű problémáról van szó.

Marine Le Pen szerint az ügy rávilágított a francia igazságszolgáltatás működésének súlyos hiányosságaira. A kormány rendkívüli vizsgálatot rendelt el, és bejelentette, hogy több tízezer gyermekbántalmazási ügyet újra áttekintenek.

President of the French National Assembly Yael Braun-Pivet attends a session of questions to the government at the National Assembly, France's lower house of parliament, in Paris on June 3, 2026. (Photo by Adnan Farzat/NurPhoto) (Photo by Adnan Farzat / NurPhoto via AFP)
Yael Braun-Pivet, a francia nemzetgyűlés elnöke (Fotó: NurPhoto/AFP/Adnan Farzat)

Súlyos gondokkal küzd a francia igazságszolgáltatás

A meggyilkolt kislány családjának ügyvédje szerint a francia igazságszolgáltatás túlterhelt és alulfinanszírozott, ezért sok esetben képtelen időben reagálni a gyermekek elleni erőszakos ügyekre.

Egy bírói érdekképviselet vezetője arra figyelmeztetett: Franciaországban negyedannyi ügyész dolgozik, mint az európai átlag. Az országban a kiskorúak elleni szexuális bűncselekmények feljelentéseinek mindössze hét százaléka végződik elítéléssel.

Az ügy a jövő évi francia elnökválasztás egyik központi témájává vált, miközben egyre nagyobb nyomás nehezedik Emmanuel Macron kormányára az igazságszolgáltatás reformja érdekében.

Borítókép: A meggyilkolt kislány halála után országszerte ezrek követelik a francia igazságszolgáltatás reformját (Fotó: Hans Lucas/AFP/Estelle Ruiz)


 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.