A miniszter szerint ezért van szükség új kommunikációra is az OMSZ-nél. Bejegyzésében külön kitért Szűcs Brigittára, akinek megjelenését fontos lehetőségnek nevezte.
Egy tisztább hang, egy kevésbé elhasználódott szereplő lehetőséget ad arra, hogy a mentőszolgálat kommunikációja végre ne elsősorban védekezzen, hanem magyarázzon; ne eltakarjon, hanem feltárjon; ne bűnbakokat keressen, hanem tanuljon
– írta, ugyanakkor hangsúlyozta: önmagában egy új arc még nem jelent valódi reformot. „Ez az esély csak akkor válik valódi változássá, ha mögötte a mentőszolgálat egész működésében megjelenik a tanuló egészségügyi kultúra: a transzparencia, a betegbiztonság, a szakmai alázat és a hibák őszinte feldolgozása.”
Győrfi Pál munkájával kapcsolatosan kiemelte, hogy a mentőszolgálatnál eltöltött évtizedei példamutató életutat jelentenek, és jelen állás szerint marad is az OMSZ kötelékében mint munkavállaló. A miniszter szerint azonban most elérkezett a váltás ideje, mert véleménye szerint „a régi kommunikációs kultúra elfáradt, elhasználódott, és már nem képes hitelesen képviselni azt az egészségügyet, amelyre szükségünk van.”
A mentőknek egy pillanatra sem celebarcokra, nem intézményvédő reflexekre és nem PR-mondatokra van szükségük, hanem szakmai, őszinte, emberséges és tanulni képes kommunikációra – olyan hangra, amely egyszerre védi a betegbiztonságot, a dolgozók méltóságát és a közbizalmat
– fejtette ki.
A volt szóvivői munával kapcsolatosan alig burkolt bírálatként hozzáfűzte, hogy „a bizalom nem abból születik, hogy minden hibát megmagyarázunk, és mindenáron védjük az intézményt vagy annak vezetését. Hanem abból, hogy végre merünk szembenézni a hibákkal.” Ugyanakkor példamutatónak és méltányolandónak értékelte Győrfi Pál munkáját. „De mindennek rendelt ideje van. Van idő szolgálni, van idő képviselni egy intézményt, és van idő átadni a helyet egy új hangnak, egy új szemléletnek, egy új kultúrának. Most ennek az ideje jött el” – zárta fejtegetését Hegedűs Zsolt.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!