Még nem voltam ügyvéd, csak jogi szakvizsgával rendelkező közhivatalnok, amikor belefogtam az első, csaknem hét és fél évig tartó ügybe. Az történt, hogy az anyósom részére 1991-ben bérbe adott csokonyavisontai csemetekertrészt valakik beszántották. Mint később kiderült: az egykori tsz-tulajdonú csemetekert nem éppen körültekintő új gazdája döntött úgy: ha eddig nem szedték ki a csemetét, ő majd kiszántja, hogy aztán vethessen a helyére. Az exportra szánt facsemetéért akkor 210 ezer forintot kapott volna az anyósom. Megjegyzem: ez időben 240 ezerért lehetett vásárolni egy Ladát.
– Gondolom, rögvest pert indítottak károkozás címén…
– A per fizetési meghagyással indult. Az alperes elismerte a történteket, ám azzal érvelt, hogy voltaképpen kártétel nem történt, mert a csemete fertőzött volt. A perben először egy olyan részítélet született, amely szerint a „felperes keresetének fennáll a jogalapja”, azaz károkozás történt, ám ezt az ítéletet az alperes megfellebbezte. Az ügy a megyei bíróságra került, amely újabb eljárásra utasította az első fokot. Mi végig egyfelől azt igyekeztünk bizonyítani: képtelenség utólag megállapítani a csemete fertőzöttségét, ami egyébként valótlan állítás volt, másrészt közöltük: nem annyi kártétel illeti meg az anyósomat, mint amennyit a bíróság megállapított. Az ügy a Legfelsőbb Bíróságot is megjárta, amely végül is jóváhagyta az első- és másodfok számunkra kedvezőtlen ítéletét.
– Mindez hét és fél évig tartott, ezután Strasbourgban folytatódott az ügy. Ott miként zárult a csemetekertper?
– Kérelemmel fordultam az Emberi Jogok Európai Bíróságához, és három év múltán megszületett az ítélet, amely szerint a „magyar állam megsértette a tisztességes eljáráshoz és a határidőn belüli döntéshez való jogot”.
– Ön ezzel az első lett azon ügyvédek sorában, akik Strasbourghoz fordultak ügyfeleik sérelmeivel, és nyertek. Megérte hét és fél évig pereskedni, és mint említette, tíz év után egymillió forint kártérítéshez jutni?
– Azt gondolom, nem az a fontos, hogy az elsők között voltam vagy sem, hanem hogy konzekvensen végigcsináltam azt, amit elkezdtem. A per egyébként azzal zárult, hogy a tekintélyes strasbourgi bíróság megállapította a magyar állam felelősségét. Egyezséget kötöttünk az állammal, és habár 600 ezerről indultunk, tíz év után egymillió forint kártérítéshez jutottunk.
– Hányszor utazott Strasbourgba?
– Egyszer sem. Tudja, ez úgy van, mint ahogyan évszázadokkal ezelőtt volt: a bíróságok egyik helyiségében elhelyeztek egy perkönyvet, amibe az alperesek meg a felperesek beírták a keresetüket, kérelmüket, ellenvéleményüket, és türelmesen vártak. Évek múlva – amikor a bíró éppen ráért – átnézte azokat, és ítéletet hozott. A strasbourgi ügyek is ehhez hasonlóan kezdődnek és végződnek. Az ügyvéd készít egy írásbeli beadványt, és vár.
– Említene egy-kettőt a precedensértékű ügyek közül?
– Két, korábban Tengizben dolgozó magyar állampolgár munkaügyi perében részben a felperesek nyertek, ám az ítéletet a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte. A felperesek ez ellen felülvizsgálati kérelemmel éltek, mire a bíróság új eljárásra utasította az első fokot. Még meg sem született az újabb elsőfokú ítélet, amikor, megszegve az eljárási szabályt, Strasbourghoz fordultam. Habár nemigen volt rá példa, a magyarországi ítélethozatal előtt befogadták az ügyet.
– Az idén is volt már egy sikeres ügye.
– Egy bagatell ügy gyanúja miatt 1993-ban feljelentettek egy kft.-ügyvezetőt, s amint elindult ellene a per, visszavonták a vezetői megbízatását, és kirúgták a cégtől. Akkor – tíz éve – az évi összkeresete négy és fél millió forint volt. Ügyében az APEH nem állapított meg hiányosságokat, ám a nyomozati szakasz igen hosszúra nyúlt, nem kevésbé a bírósági. Évekig nem történt semmi, ügyfelem esztendőkön át viselte a vádlotti stigmát. Közbenjárásomra felmentették.
– Vannak folyamatban lévő strasbourgi ügyei?
– Most egy tizenhat és fél éve húzódó polgári ügyön dolgozom. Azt gondoltam, számomra ez lesz a „strasbourgi csúcs”, de nem fogja elhinni, most fordult hozzám valaki egy harmincöt éve húzódó tulajdonjog-megállapítási és vagyonmegosztási üggyel. Gyanítható, praxisomban ez utóbbi lesz a rekord. Egyébként ne higgye, hogy szívesen viszek ügyeket Strasbourgba. Magyarországnak, a magyar igazságszolgáltatásnak nem tesznek jót az oda kerülő kérelmek, ám mert idehaza hiányzik a kellő készség az egyezségre, nincs más út. Sokkal kevesebb ügy kerülne Strasbourgba, ha itthon meglenne az igazságtétel jogi kerete.
Igazságszolgáltatási reform
Fekete László, a 232 jogvédőt összefogó Somogy megyei Ügyvédi Kamara elnöke szerint Barbalics István emberi, szakmai példája cáfolja azt a közvélekedést, amely szerint felhígult az ügyvédség. – Ha most azt kérdezné, sztárügyvéddé lesz-e a nagyatádi kolléga, nos azt válaszolnám: remélem nem. Sztárügyvédnek lenni személyiségi, alkati kérdés. Barbalics nem az az ember, aki arra törekszik, hogy minél szélesebb körben ismertté, népszerűvé váljék. Ami pedig a strasbourgi ügyeket illeti, tudni kell: ott soha sem a magyar bíróságokat, hanem a magyar államot marasztalják el. Ezért is volt indokolt belefogni az igazságszolgáltatás reformjába, ezért szükséges kiépíteni egy olyan igazságszolgáltatási intézményrendszert, amely mentes a működésbeli anomáliáktól.
