Az RTL Klub, amely a műsortípust honosítani szándékozik, szemlátomást nem érzi a veszélyt. „Márciustól havonta egyszer garantáltan jól fogják érezni magukat azok, akik szeretik a valóságshow, a dokumentumfilm és a szappanopera műfaját. Mindezt egyszerre kapják meg ugyanis, miközben az Anyacsavart nézik. E docusoap (sic!) ugyanis valóságos, bár igen szokatlan élethelyzetre építi a poénokat, a meglepetéseket: két népes családban néhány hétre helyet cserél a két mama” – fogalmazott Hermann Péter producer az új produkcióról. „A nagy kérdés az, hogy a vendég háziasszony kellőképpen tudja-e helyettesíteni a mindennapi családi élet – például a házimunka és a gyereknevelés – terén az igazi aszszonyt; hogy tiltakoznak, tűrik vagy támogatják-e az újdonsült férjet, esetleg egészen összemelegednek-e…”
Az Aczél Györgyöt idéző kétes értékű poén a tévécsatorna honlapja szerint „forradalmian új műsort” harangoz be. Eszerint a dokumentum-szappanopera szereplői hétköznapi, civil emberek, akiknek végigkísérhetjük a családi életét. Sőt arra is felszólítanak, hogy legyen akár a mi családunk is sztár: jelentkezzünk a műsorba. A hivatalos sajtóanyag az anyukát „a család motorjának” nevezi, s a következőképp magyarázza az általuk kreált beilleszkedési szituációt: „Veszünk két családot, és kicseréljük a háziasszonyokat. Az anyukák mintegy varázsütésre egymás helyébe lépnek. A helycsere ideje alatt teljes mértékben pótolják az igazi mamát a háztartás vezetésében, a gyereknevelésben, a mindennapok koordinálásában. Természetesen a csere zökkenőmentes csak akkor lehet, ha az új anyuka teljes mértékben tiszteletben tartja befogadó családjának szokásait és életvitelét; már ha tudja. A családok ugyanis teljesen különböző világokból érkeznek a műsorba. Mások a gyökereik, más a kulturális, az anyagi hátterük. Ettől válik az Anyacsavar igazán nagy kihívássá az új mamák számára, akik családjukat, otthonukat hátrahagyva gyakorlatilag egyetlen bőrönddel érkeznek egy számukra teljesen ismeretlen környezetbe. A cserét nehezíti, hogy a befogadó családnál eltöltött tíz nap alatt nem tarthatják a kapcsolatot igazi családjukkal, nem telefonálhatnak, sőt nem használhatják bankkártyájukat sem. Az Anyacsavar dramaturgiájában további izgalmas csavar, hogy ez a különös reality dokusoap (sic!) nemcsak az anyukák toleranciáját teszteli, hanem a befogadó családokét is, hiszen a csere második felében a pótanyuka által meghatározott szabályok szerint kell tovább élniük a családoknak. Az Anyacsavar tíz napjának történéseit egy televíziós stáb reggeltől estig rögzíti, a történésekből ötvenperces összefoglaló készül. Az első adás március 18-án lesz, ezt pedig további három epizód követi, havi egy alkalommal.”
Ülünk a Madarász utcai Gyermekkórház gyermek- és ifjúsági pszichoterápiás szakrendelőjében, hogy dr. Laczkó Katalin főorvossal és tizenkét gyermekpszichológus munkatársával cseréljünk eszmét. Ezúttal ők keresték meg a Magyar Nemzetet: mint elmondták, aggasztónak tartják a kiskorú páciensek szemszögéből a honi média e legújabb kezdeményezését, az Anyacsavart, amely határozottan átlép bizonyos íratlan szabályokat. A szakemberek szerint az Anyacsavarnak már az elnevezése és alapötlete is torz. A családi élet melegét, az összetartozást szimbolizáló családtagot a rideg műszaki életből vett szóképpel azonosítani eleve bárdolatlanság. S ez még halmozódik is, ha az alkotók az anyát „a család motorjaként” jellemzik. Az alapvető idea pedig azért embertelen, mert a gyermekek számára a biztonságot jelentő személyt vonják ki a családból egy szórakoztató tévéműsor kedvéért. A pszichológusok különösen megdöbbentő „csavarnak” érzik, hogy gyakorló édesanyák pénzért vagy kétes értékű hírnévért hajlandóak erre a cserére; tudattalanul bár, de mégis ártva gyermekeiknek.
Nem tartják tipikusnak az alapszituációt sem, hiszen a való életben családi válság esetén túlnyomórészt nem az anyák, hanem az apák szoktak egyetlen bőrönddel eltávozni. Az Anyacsavar a szakember szemével nézve egyértelműen a válást idézi fel show-szerű megközelítésben. Kérdés, miként hat ez a „médiagyerekekre”, illetve a képernyő előtt e kritikus helyzettel szembesülő kortársaikra. További probléma, hogy az anyák csereszabatossá tétele azt sugallja: nem fontos a személyes kötődés és a biztonság – a gyermek fantáziájában ez úgy csapódik le, hogy ő is, az anya is, az apa is vagy akár a nagymama is tetszés szerint kicserélhető. Az Anyacsavar lefokozza az apát is a kiskorú szemében, hiszen nem képes az anya megtartására – nem is szólva arról, hogy (noha a kamerák leállnak) a csereanya ott marad éjszakára is, ami a gyerekek tudatából nem iktatható ki. Ez rossz modell az életproblémák megoldására – összegeznek a gyermekpszichológusok.
A veszélyességet nem csupán abban látják, hogy sérül a család szentsége – hiszen ez sajnálatos módon hétköznapi jelenség. A „dokumentumshow” azonban olyan szituációt is produkál, amit a mindennapjaink nem. Ez pedig az ideiglenesség. Mintha a gyereket arra kényszerítenék: amputáltassa a lábát, tíz napig tanuljon meg műlábbal élni, majd valami csoda folytán visszanövesztik a régit. A válás pszichés szempontból „biztos rossz”, amit fel lehet dolgozni; az ideiglenes anyacsere viszont „bizonytalan rossz”, ami maradandó lelki sérüléseket okoz. A gyermek számára nem evidens, hogy ez a szituáció bármikor megismétlődhet-e – az összemaszatolt, kaotikus viszonyok ellen pedig még a felnőttek sem képesek eredményesen védekezni.
A szakemberek arra is emlékeztettek: a gyermek nem egyezhet bele egy ilyen produkcióba, s ha helyette a szülő vagy a nevelő mégis megteszi, úgy veszélyezteti mind a műsorban szereplő, mind a műsort néző fiatalkorúakat. A napi praxisban egyébként túlnyomórészt ilyen feldolgozatlan frusztrációkkal találkoznak a pszichológusok: a legtöbb bajt az okozza, ha a nevelés nem a gyermek igényei szerint történik, hanem felnőtt célokra használják fel. Ez a cél ebben az esetben (a fizetőképes, felnőtt közönség körében való nézettség növelése) aligha érdemel külön bizonyítást. A tapasztalatok szerint ugyanis a gyermek lelki fejlődését egy ilyen, számára végletesen idegen helyzet mindenképp súlyosan viszszaveti, miközben az ő reakcióik médián keresztüli „fogyasztása” kimeríti a kukkolás fogalmát.
Az a körülmény, hogy a produkciót első és második szakaszra osztják az alkalmazkodási kényszert illetően, a kölcsönösséget is eleve kizárja. Az pedig a kicserélt anyák „prostituálásának” szándékát jelzi, hogy miközben ott kell aludniuk az idegen apánál, nem használhatják bankkártyájukat: az új, ideiglenes apától kerülnek abszolút anyagi (s ezzel látensen szexuális) függőségbe. A gyermekpszichológusok hangsúlyozzák: itt szó sincs „mintha” szituációról, azaz valamiféle felületes szociológiai modellkísérletről – egy az egyben megcsinált, kimódolt helyzet, ami magában kódolja a kiskorúak veszélyeztetését. Kiskorúak veszélyeztetése esetén pedig a szakmának jelentési kötelezettsége van – s mivel ennek a helyzetnek az előállítása felveti a veszélyeztetés lehetőségét, úgy is fel lehet fogni: szakmaetikai kötelességüknek tesznek eleget, amikor jó előre felhívják a figyelmet az Anyacsavar által okozandó pszichológiai problémákra.
Arra a felvetésre, hogy a műsortípust bevallottan importálták, így nem Magyarországon debütál – a szakemberek éltek a gyanúperrel, hogy másutt sem lehetett zökkenőmentes a műsor fogadtatása. A gyermekek pszichés veszélyeztetése ugyanis nincs összefüggésben azzal, hogy más és más kultúrájú országokban a családmodell mennyire bomlott meg, s mennyire elfogadott az atomizált létezésmód. A gyermek lelke nincs tekintettel a társadalomtudományi divatokra; a médiatúlkapásokra pedig különösen nincs. Bármelyik gyermek képzeletvilágában jelen lehet – s krízishelyzetekben meg is fogalmazódhat – „az anya tűnjön el” típusú fantázia, s az Anyacsavarban ez válik realitássá. Mikor viszont kiderül, hogy „az egész csak vicc volt” – a gyermek számára hozzáférhetetlenné, s így feldolgozhatatlanná válik mindaz, amin tíz napon át keresztülment. (A reakció független attól, beavatták-e a gyermeket, azaz racionálisan felfogta-e a „játékot”.) Ugyancsak megemlítendő itt a „gyermekrablás”-fantázia is, amely atavisztikus szorongásokról tudósít. (A beharangozó nem szól arról, hogy a gyerek szabadon megszakíthatná a tíznapos felvételt. A gyermek időérzéke más, mint a felnőtté – számára ez az idő az igazi anya nélkül egy örökkévalóságnak tűnik.) Nem hasonlítható a szituáció a cserenyaraláshoz sem, hiszen ott nem az anya cserélődik, hanem – megfelelő előkészületeket és beleegyezést követően – a gyermek, aki egy másik család szokásaiba bepillantást nyerve lelkileg akár gyarapodhat is. Lényegében egy társasjátékot próbálnak a kiskorú bevonásával eljátszatni, ám amíg az asztalon a „börtönt” egy rajzolt mező jelképezi, ez a játék olyan valóságos számára, mint a Jumanji.
A praxis azt mutatja, hogy a gyermek számára nagyobb csapást jelent egy feldolgozhatatlan szituáció, mint egy „szokványos” gyász- vagy válásélmény. Az Anyacsavar inadekvát érzelmi reakciót tanít a szereplő és szemlélő gyerekeknek, s ez az ő szempontjukból megbocsáthatatlan. Az anya lemondhat a telefonálásról (bár ez sem dicséretes döntés), ám a gyermeknek megtiltani, hogy felhívja valódi anyját, végeredményben olyan, mintha az anya meghalt volna. Kisebb, bár nem elhanyagolható probléma a barátok, osztálytársak reakciója: ha szégyenkezniük kell a művi szituációban való szereplésük miatt, akkor azért; ha büszkélkedniük, akkor azért – hiszen a múló szenzáció keltette népszerűség mögött nincs realitás, nincs teljesítmény, az exhibíció tengelyének iránya megfordul, a gyermek tagadja belső konfliktusait, lelki építkezése lehetetlenné válik. Summa summarum: a szakpszichológusok szerint kevés ártalmasabb, gyermekellenesebb műsorötlet született a hazai médiában, mint az Anyacsavar.
Júniusban a Ferenczi Társaság „Miért hagytad, hogy így legyen?” címmel rendez konferenciát. A szervezők abból indulnak ki, hogy mindig van egy harmadik személy, aki tud a kiskorú veszélyeztetéséről. A gyermekpszichológus rendszerint ilyen harmadik személy, aki hivatalból tudomást szerez a gyermeket veszélyeztető anomáliákról. Most időben tudomást szereztek, és szólnak előre. A tévécsatorna pedig március 18-ig még meggondolhatja magát. Ha már mindenképp show-ban gondolkodik, visszatérhetne a jól bevált Benny Hillhez…
origo.hu
Ilyen időjárásra számíthat a hétvégén, lehetetlen előre készülni
