Nem kotorják a Balatont

Felfüggesztette a Balaton nyugati részén a mederkotrási munkálatokat a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. A tó megtisztításának épp azt a módját nem folytatja a szaktárca, amelyik eddig leginkább hozzájárult a vízminőség javulásához.

Tekintve, hogy a Balaton „állatorvosi lova” a Keszthelyi-medence, a mindenkori környezetvédelmi és vízügyi tárcák, ebben a legnagyobb foszforterhelést elszenvedő tókörzetben végeztetik legelszántabban – és legköltségesebben – a vízminőség-javító munkákat. A Balaton Fejlesztési Tanács e hét végi ülése elé kerülő anyag – amely egyébként nem leplezi a bajt, és bűnbakot sem keres a sikertelen beavatkozások számbavételénél – ugyancsak a Keszthelyi-medencében végzett mederkotrási munkákat veszi bonckés alá. Megtudjuk belőle, amit egyébként már régóta mondogatnak a szakemberek, hogy a Keszthelyi-medence vizének külső terhelésén csak a szennyvíztisztítási és csatornázási program megvalósulása és a Kis-Balaton vízvédelmi rendszer kiépítése segíthet, továbbá arról is beszámol az anyag, hogy 1979 óta milyen módszerekkel igyekeztek megszabadítani a tó nyugati medencéjének medrét a szennyezett iszaptól.
A Zala folyóból érkező iszapot Balatongyöröknél, Gyenesdiásnál és Keszthelynél két-három méter mélyen „csapdázták”, amelyről egy 1988-ban készült tanulmány megállapította, hogy az elfogadható beavatkozás volt. A későbbiekben ugyanott réteg-, majd lepelkotrásokat végeztek a vízügyesek kotróhajói, amelyek a tóból rétegkotrással 3,6, lepelkotrással pedig kétmillió köbméter iszapot távolítottak el.
Az iszapcsapdás kotrást műszaki szempontból korlátozott lehetőségűnek és költségesnek tartja a környezetvédelmi és vízügyi tárca most közzétett tanulmánya, és vízminőség-védelmi szempontból is arra a megállapításra jut, hogy miközben a mélykotrás csupán három százalékkal csökkentette a tó belső foszforterhelését, a lepelkotrás a tófenéken lévő, foszforban gazdag iszap 19 százalékát távolította el.
Különös ellentmondása a „Balatont gyógyítók” szakvéleményének, hogy miközben egy 1966-ban történt kormányhatározat-felülvizsgálat a lepelkotrást nem tartotta kielégítő eredményűnek, az 1995 és 2003 között végzett lepelkotrásról az olvasható, hogy annak „döntő szerepe volt a jelenlegi kedvező vízminőség kialakulásában”.
Mielőtt teljesen összezavarodnánk és azon kezdenénk morfondírozni, hogy akkor most mélyen és iszapcsapdásan, vagy csak a tómeder lepelüledékét eltávolítva célszerű javítani a kritikus Keszthelyi-medence vizét, nézzük meg, mit állapított meg a kormány a múlt év júliusában hozott határozatának ez év tavaszán történt felülvizsgálata: „… a határozat 2. pontja szerint az eddigi vízminőség-védelmi kotrások kiértékelésének elkészültéig fel kell függeszteni a Keszthelyi-medence lepelkotrási munkáit. (Tehát azt a kotrási eljárást, amelynek „döntő szerepe volt a kedvező vízminőség kialakulásában”.)
Arról, hogy végül is mennyi pénz kellene – és mennyi van – a tó szennyezett iszapjának eltávolítására, a tanulmányban nem olvashatunk. És csak homályos utalások történnek arra is, hogy lesznek-e az üdülőkörzetben újabb, a kiásott iszap elhelyezésére szolgáló zagyterek, merthogy a régiek már megteltek.