A kereszténység és a zsidóság kapcsolatát illetően sokféle indulat és hiedelem terheli a társadalmat. Sokan úgy tartják, a kereszténység eleve ellenséges a zsidósággal szemben. Egyes vélemények szerint a keresztények tetszése és kollaborációja mellett mentek végbe a nácik rémtettei.
– Hogy az Újszövetség önmagában véve antijudaista vagy antiszemita, az óriási tévedés. A szövegek értelmezése azonban gyakran mutatott ilyen vonásokat az elmúlt kétezer évben, és ez nagy bajokhoz vezetett: a következmények közé lehet számítani a középkori inkvizíciótól kezdve sok zsidóellenes borzalmat, azt is, hogy a keresztes hadjáratok során felégették a Rajna menti hitközségeket. Az, hogy a pápa néhány éve bocsánatot kért a kereszténység nevében a zsidóságtól, megkésett, de szükséges lépés volt.
– Tehát helytállóaknak tartja a kereszténységet ért vádakat?
– Az újkorban létrejött úgynevezett politikai antiszemitizmus nem azonos ugyan a teológiai antijudaizmussal, de a politikai zsidóellenességnek a keresztény egyház teológiai antiszemitizmusa az előszobája. Egy vallási irat keletkezése után olyasmi történik, mint egy festmény megszületése esetén: sokan magyarázzák különböző szempontok szerint, aminek következtében szinte önálló életet kezd élni. Az Újszövetség magyarázati rendszerében korán, az ókeresztény korban megjelentek az úgynevezett antijudaista áramlatok bizonyos részek félreértelmezése miatt. A holokauszt természetesen nem a teológiai antijudaizmus következménye, hanem a politikai antiszemitizmusé, ennek ellenére az előbbi is belejátszott abba, hogy megtörténhetett. A vészkorszak idején is sok zsidóellenes megnyilvánulás volt az egyházban, Magyarországon és szerte Európában. A Keresztény–Zsidó Társaság épp ennek az antijudaizmusnak a felszámolását igyekszik elősegíteni. A római katekizmus, illetve a második vatikáni zsinat dokumentumai alapján megfogalmaztuk – kiadtunk erről egy füzetet –, hogyan kell a hitoktatásban helyesen ábrázolni a zsidóságot. Ez a folyamat azonban még nem fejeződött be, csak elindult; meg kell változtatni a katolikus hittankönyvek zsidóképét. A papok, lelkipásztorok munkájába ez a szemlélet csak lassan szüremkedik be. Még mindig előfordul, hogy a szószékről tipikus antijudaista kijelentések hangzanak el.
– Például?
– Például a farizeuskérdés démonizálása, amely figyelmen kívül hagyja, hogy Jézus nem ítélte el abszolút értelemben a zsidóságon belüli farizeusi irányzatot. Ez természetesen nem országos, inkább marginális jelenség. Évek óta létezik viszont az a fundamentalista irányzat, amely Jézus nem zsidó eredetét igyekszik bizonyítani. Egyes elméletek szerint Jézus párthus királyfi, hovatovább magyar volt. Ez a nézet mind a katolikus, mind a nagyobb protestáns egyházak hívei között hódít. Ez teológiai antijudaizmus, amelyet a politikai szélsőség hasznosít. Az ilyen elméletekkel ráadásul igen nehéz vitatkozni. Ha részletesen elemzünk egy ilyen szemléletet tükröző könyvet, és bebizonyítjuk, hogy már a forrásai is hamisak, valamint rengeteg etimológiai, teológiai, tárgyi tévedés és csúsztatás található benne, az sem oldja meg a kérdést. Megjelenik utána tíz másik, még rosszabb kiadvány.
– Mi az antijudaizmus kívánatos ellentéte? A közös alapok keresése során nem áll fenn az a lehetőség, hogy valamiféle judaista kereszténység jön létre?
– Csakugyan léteznek az összemosódástól való félelmek, fóbiák, de a mi álláspontunk az, hogy mindenkinek a saját hitét kell megélnie, és azt kell nyújtania a másiknak. Sajnálatosnak tartom, hogy a vallásközi párbeszéd nem elsőrangú kérdés az egyházaknál. Pedig globalizált világban élünk, nem lehet kitérni e kérdések elől; nem nézhetjük önmagában a saját tanrendszerünket, csak a többiekkel való viszonyában. Találja meg mindenki saját magát! Ez a másiknak vonzó lehet, vagy elutasíthatja, de legalább hiteles kommunikáció jön létre. Tragédiának tartom, hogy a kereszténység nincs tisztában önmagával sem a gyakorlatot, sem annak hitelvi hátterét tekintve. Ez egyébként nemcsak a kereszténységre, hanem a zsidókra és az iszlám hitű emberekre is érvényes. Azért sem létezik valódi kapcsolatrendszer a vallások között, mert mély emberi és egyéb konfliktusok vannak köztünk. A keresztény–zsidó párbeszédben keresztény részről főként teológiai kérdések merülnek fel – például, hogy miért nem fogadják el Jézust messiásnak a zsidók –, zsidó részről pedig gyakorlati kérdések, például a holokauszt megtörténte vagy a mai politikai élet antiszemita felhangjai. Ez persze nem azt jelenti, hogy a keresztényt nem érdekli a közélet, a zsidót pedig a teológia. Csakhogy nincs még alapja a háznak, mégis a kéményt építjük a fejünk fölött.
– Egyes keresztény irányzatok nagyon is kiemelt szerepet szánnak a zsidóságnak. Ilyen az amerikai eredetű neoprotestáns fundamentalizmus. A katolikus egyházon belül is léteznek judaista közösségek.
– Amerikában ezeket keresztény cionista szervezetekként aposztrofálják. Túldimenzionálnak bizonyos kérdéseket, például azt állítják, hogy Izrael állam létrejötte nem más, mint a prófétai ígéretek beteljesedése, és a Messiás közeli eljövetelére, illetve Krisztus visszatérésére utal. Holott Izrael csupán szekuláris állam, amelyet az ortodox zsidóság nem ismer el; ezért is furcsa, ha a keresztények úgy tekintenek rá, mint teológiai konstrukcióra. Ebből következik, hogy Izrael napi politikáját a hajuknál fogva előráncigált bibliai idézetekkel igyekeznek alátámasztani. A keresztény cionizmus a közel-keleti eseményeket Izrael-barát módon értelmezi, sőt antiszemitizmusnak nevezi, ha valaki nemet mond a mindennapi izraeli politikára.
– Bibó István 1974-es tanulmányában utal arra, hogy a zsidóság világi része sok helyütt tört feltűnő társadalmi sikerekre, ami irritáló a nemzeti többség számára. Nem feltétlenül gyűlölet vagy rasszizmus egy kisebbségi attitűd rosszallása. Nem lehetséges, hogy a szekuláris zsidóság egy része félreértelmezi a kiválasztottságot?
– A zsidóság vallási és más értelemben is éppoly sokszínű, mint a magyarság. Bankrablók, betörők, ügyeskedők és politikai szélsőségesek is vannak köreikben ugyanúgy, mint másutt. A zsidó szolidaritás, összetartás abszolutizálása mítosz. Létezhetnek, vannak érdekcsoportok, érdekszövetségek, összefonódások, de ez messze nem igazolja a vulgáris öszszeesküvés-elméleteket, például a szabadkőműves–zsidó uralomrendszert. Ezek fantazmagóriák. Sokan vannak, akik örülnek a zsidóságuknak, és büszkén élik meg. Ez azonban nem valamiféle kiválasztottságtudatból történik. A kiválasztottság különben teológiai fogalom, a világi zsidóság nem is foglalkozik vele.
– A Biblia szerint Jézus először a zsidó népnek mondta: térjetek meg! Szent Pál korában a vallásközi párbeszéd missziói szándékú volt: az apostolok arra törekedtek, hogy korábbi zsidó hittestvéreik tartsanak bűnbánatot, és fogadják el Krisztust messiásként. A mai kereszténység nem fordulhat ilyen reménnyel a zsidósághoz?
– A léttel eleve adott az információközlés. Ha nem szólok egy szót sem, azzal is közlök valamit. Nyilvánvaló viszont, hogy a másik indentitásának sérelme a határ. Ha valaki azt mondja: köszönöm, nem kérek a kereszténységből…
– A zsidóság ezt mondja?
– A zsidóság egyes emberekből áll. De ha mint egészet tekintjük, jól megvan a kereszténység nélkül is. A kereszténységnek identitás kérdése a zsidóság; ám a zsidóságnak, bár a kétezer éves együttélés sok negatív és pozitív tanulsággal szolgált számára is, nincs ilyen jellegű problémája. A kereszténységnek szüksége van a zsidóságra, de a zsidóság teológiailag megáll a saját lábán. Amikor II. János Pál Izraelben járt, beszélt arról, hogy a vallásközi párbeszéd a keresztény–zsidó viszonyban nem jelent térítést. A Dominus Jesus című pápai dokumentumban van ugyan olyan kitétel, amely szerint a katolikus egyház nem mondhat le a misszióról, a kapott üzenet továbbadásáról még a keresztény–zsidó párbeszédben sem, de ezt csak idézőjelben lehet térítésnek érteni. Ez egyébként is megterhelt, középkori fogalom. Élje meg mindenki a maga meggyőződését tisztességesen, és ha a másik erre vevő, akkor csatlakozni fog hozzá. Nem én térítek, a jó Isten az, aki ontológiai és teológiai értelemben magához hívja a másik embert. Maga a misszió különben zsidó eredetű, a hellenisztikus zsidóságnál igen erőteljes formában működött. Akkor tűnt el, amikor a kereszténység kapott a politikától szereplési lehetőséget.
– Tudtommal a misszió nem zsidó szokás továbbélése, hanem a krisztusi utasításra vezethető vissza, amely szerint „menjetek és tegyetek tanítványokká minden népeket”. Azoknak a népeknek már volt saját vallásuk.
– A zsidóság kiválasztott nép. Ez azonban nem érdem, hanem küldetés: elvinni a politeista világba az egy Isten üzenetét. Az ókori, hellenisztikus zsidóságnak legalább kétfajta missziós iránya volt. Pál beállt az egyik irányba – amely a diaszpórabeli zsidóság liberális missziós irányzata volt –, és ezt vitte tovább. Az apostoli korban minden zsinagógának volt egy holdudvara, amelyben ott voltak a betérni készülő pogányok. Pál ezt a holdudvart célozta meg. Nagyon érdekes: azt mondta, majd akkor jön el a Messiás, ha a zsidók is megtérnek. A XI. század táján viszont a zsidóságba nagyszámú betérés történt a keresztények részéről, szerzetesek is lettek zsidóvá. Egyes rabbik akkor azt állították: ez a Messiás eljövetelének előszele, hiszen a pogányok megtérnek. Ma azonban a zsidóság kifejezetten azt vallja magáról, hogy nem misszionáló vallás. Vannak betérések folyamatosan, Magyarországon is, de főleg családi okokból, ritkábban meggyőződésből.
– A Dominus Jesus enciklika első, krisztológiai részében Krisztusról mint egyedül üdvözítőről tesz vallást a pápa. Mint említette, a zsidóság megáll a saját lábán. Akkor ez rá nem vonatkozik?
– A második vatikáni zsinat hozta felszínre az anonim kereszténység fogalmát. Eszerint, ha valaki a saját maga által belátott igazságot követi, voltaképpen Jézus Krisztus útján jár és üdvözülhet. Ez igaz az őserdei pápuákra, és igaz a zsidóságra is. Vannak olyan teológiai irányzatok, amelyek szerint a zsidóságnak nem kell megtérnie, mert különleges státust képvisel, ilyen tanítása azonban a katolikus egyháznak nincs. Viszont a Krisztusban való hit anonim is lehet, hiszen minden jó felülről jön, tehát aki helyesen él, üdvözülhet, ha nem is fogadja el a kereszténység tanítását.
– A jámbor iszlámhívő a pápua fejvadászhoz hasonlóan a saját hitét követi, akár abban a szélsőséges esetben is, ha a hitetlen kutyákat a pokolra küldi. Az iszlám szerint egy az Isten, Mohamed az ő prófétája, és aki mást hisz, elkárhozik. Zavaros és langyos credók idején ez a radikalizmus sokaknak vonzó lehet. Nem épp az anonim kereszténységről való tanítás bénította meg a keresztény missziót? Minek hirdesse az egyház az evangéliumot, ha a más vallásúak saját hitüket követve is üdvözülhetnek?
– A keresztény evangelizáció valóban a töredékét sem teszi ki annak a hatalmas terjeszkedésnek, amely a mai iszlámra jellemző. A mohamedanizmus geopolitikailag kettészeli a földet. Iszlám felfogás szerint mindenki igazhitű mozlimnak születik, csak ettől egyesek elhajlanak, ezért vissza kell őket téríteni az igaz útra. Az iszlám emberi szemmel nézve a jövő vallása. Az anonim kereszténység azonban nem bénít meg semmit, legfeljebb a helyére teszi azt a kérdést, hogy mi lesz azokkal, akik sosem hallottak Krisztusról, de igyekeznek a saját normáik szerint helyesen élni. Az iszlám viszont csak önmagát képes elfogadni. Ennek ellenére a terrorizmus nem sajátja az iszlám világnak, a mozlimoknak csak töredéke gondolkozik így. A dzsihád, a szent háború eredetileg nem öldöklést jelent, hanem önmagunk helyretételét, a hittel és kegyes életvitellel járó belső küzdelmeket. Ám tarthat valaki egy helytelen utat is jónak. Persze nagyon bonyolult kérdés az, hogy mennyire helyes a zsidóság, a kereszténység vagy az iszlám tanítása. A kereszténység elfogadja más vallásokból azt, ami eleve jó. A keresztény–zsidó történelem folyamán párhuzamosan futottak teológiai kérdések, amelyekről egyik fél sem tudott, de végül is mindkettő ugyanazt vallotta, csak más formában. Vannak Messiás-hívő zsidó mozgalmak, amelyek megtartják a zsidó szokásrendszert, és közben hisznek Jézus Krisztusban. Efféle átjárás nincs az iszlám és a kereszténység, illetve az iszlám és a zsidóság között, de létezik egyfajta „trialógus”. Van például egy Ábrahám gyermekei nevű program, amely a három világvallás egymás közötti párbeszédével foglalkozik, a közös alapokat keresi a Nemzetközi Keresztény–Zsidó Tanács égisze alatt. Izraelben is működnek rabbik, akik a zsidó–keresztény–iszlám párbeszédet segítik. A politika azonban ezeket a finom mozgásokat rendszerint széttapossa.
Szécsi József Szegeden született 1948-ban. Budapesten szerzett világi hallgatóként katolikus teológiai doktorátust, majd az ELTE-n szemita–hamita filológiát tanult, ezután a Rabbiképző Intézet nem hivatalos hallgatója volt. 1991-ben alapította és azóta vezeti a Zsidó–Keresztény Társaságot. A Duna Televízió zsidó vallási műsorának szerkesztője. Tanít keresztény hittudományi főiskolákon és az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetemen. 1996-ban Scheiber Sándor-díjat, 1997-ben a jeruzsálemi főpolgármestertől oklevelet, majd Jerusalem Day – 1998 plakettet, 2002-ben Debrecenben toleranciadíjat kapott.
