Nicolas Sarkozy, a taburomboló

Október 29-én került a boltokba Nicolas Sarkozy jelenlegi francia pénzügyminiszter, volt belügy- és kultuszminiszter legújabb könyve A köztársaság, a vallások és a remény címen, de máris fő beszédtéma, sőt botránykő Európa és Észak-Amerika frankofón értelmiségi köreiben. Ilyen dühöt és érdeklődést régen váltott ki könyv. A francia L’Express című hetilap címoldalon hirdeti nem kevesebb, mint nyolcoldalas interjúját a francia elnöki posztért induló, magyar származású miniszterrel. Sarkozy (Sarko – ahogyan a franciák becézik) nem kevesebbet javasol, minthogy dolgozzák át a mai francia élet alapkövének számító 1905-ös törvényt, amely az egyház és az állam szigorú szétválasztását írja elő. Hogy miért? Azért, hogy állami pénzből építsenek mecseteket és muzulmán iskolákat. A kis államot propagáló neoliberálisok és libertariánusok, reszkessetek! Íme a váratlanul, jobboldalról jött támadás nem csak az állami szerep növelése, de az állam és az egyház kapcsolatának szorosabbra fűzése mellett. A tabutörést még tetézi, hogy Sarkozy mindezt a muzulmánok érdekében akarja elérni. Az Economist című brit neoliberális hetilap Sarkozy könyvét „dinamitnak” nevezte. A balliberális Süddeutsche Zeitung pedig epésen jegyzi meg: „Sarkozy nyilvánvalóan potenciális, ötmilliós muzulmán választótáborát célozza meg.” Márpedig Sarkozy ezt egy olyan országban javasolja, ahol az állam és az egyház szigorú szétválasztása jegyében még azt is megtiltották, hogy az iskolás lányok fejkendőben jelenjenek meg a tanításon, jegyzi meg a montreali La Presse. A belgiumi vallon sajtó pedig némi távolságtartással „élvezi a balhét”.
Egy biztos, a francia katolikus Cerf kiadó – de akármelyik párizsi társa – régen dobott ekkora bombát a francia közéletbe. A Nouvel Observateur, a remek baloldali francia hetilap „Sarko”-t egyszerre nevezi „klerikálisnak”, „liberálisnak” és „amerikainak” (némi éllel), aki széthasítja „a francia kivételt”, vagyis a szekuláris és szakrális szféra egyedülállóan merev dogmáját.
Több lap megemlíti azt is, hogy miközben évek óta makacsul azt suttogják, hogy Sarkozy apai ágon zsidó származású, az igazság az, hogy csupán apai nagyapja volt egy Szalonikából származó zsidó. Ő maga pedig teljes mértékben katolikusként azonosítja önmagát.
A – nevezzük így – poszt-posztmodern kor erkölcsi értékek iránt mutatott érdeklődésére jellemző, hogy egy olyan vékonyka könyv jelenthet a neoliberális globális Economist számára „dinamitot”, amely a spiritualizmus és a metafizika témái körül forog, és egy dominikánus baráttal folytatott beszélgetéseket adja vissza. Miközben persze pofonokat osztogat a francia állam hivatalos „laikus” lényegének. De beszéljen a szerző: „A peremkerületekben sokkal jobb, ha a fiatalok spirituális reményeket táplálhatnak, mint hogy teljesen egyedül az egyetlen vallásban, az erőszak, a kábítószer és a pénz vallásában találnak menekülést.” Sarkozy szerint fontos sportlétesítményeket is építeni nekik, de mecseteket is kell, ahol a lélek töltekezik. Csakhogy a gyökerek nélkül Európába áramlott muzulmánoknak erre nincs pénzük és infrastruktúrájuk. Akkor tehát az állam finanszírozza a kultikus helyeik építését. Ez lenne a sokkal kevésbé képmutató és átlátszó megoldás, szögezi le. Sarkozy szerint minden vallás pénzügyi problémákkal küzd. (Tegyük hozzá, Magyarországon a harmadik évezredben vannak katolikus iskolák, ahol nincs tornaterem; egy vidéki katolikus általános iskola nyolcadik osztályos tanulói közül egyik sem tette fel a kezét, amikor azt kérdezték tőlük, hogy melyikük végez rendszeresen testmozgást!)
Sarkozy, a francia jobboldali párt, az UMP jövőbeni vezetője minden köntörfalazás nélkül elmondja magáról, hogy noha az elegáns Neuilly polgármestere volt, amely nem igazán képviseli a peremvárosok Franciaországát, „az új mély-Franciaországot”, valóban a muzulmánok tőlük sokat követelő barátja.