Sok elmélet látott napvi-lágot a költõ betegségé-vel, halálával kapcsolatban. Mohás Lívia a felnõni nem akaró, agresszióját kezelni képtelen ember pszichéjét elemezte.
A férfias felnõttségnek több ismérve van. Az egyik az agresszióval való helyes bánásmód. A kisfiú, ha sére-lem éri, sír, toporzékol. Az idõ múlásával azonban, – jó esetben – megtanulja visz-szafogni magát, és társadal-milag is elviselhetõ formá-ban levezetni az indulatait. Az agresszió nem egyértel-mûen rossz jelenség, véde-kezni olykor csak agresszí-van lehet. József Attila ön-maga és a környezetében élõk ellen fordította az ag-resszióját. Tudjuk, hogy elõ-ször kilencévesen, a késõb-biekben még jó néhányszor kísérelt meg öngyilkosságot. Többször kést fogott a test-vérére is.
Elõadásában a férfiasság ismérvei közé sorolja az anyagi és erkölcsi támaszadást is.
A férfiasság összefügg az önfenntartó munkavégzés készségével. A rendszeres megterhelõ munka az ag-resszió „elégetésére” is al-kalmas, különösen, ha a fi-zikumot is igénybe veszi. Az izomszaggató erõpróba fej-leszti az akaratot, a fegyel-met, fokozza a terhelhetõsé-get. József Attila azonban élete során sosem vállalt ke-nyérkeresõ munkát. Lélek-tanilag meglehetõsen rom- boló hatású az, ha valaki hosszú idõn keresztül ke-gyelemkenyéren él. Akit fel-nõttként is eltartanak, az ál-landó kiskorúságra van ítél-ve. A költõ úgy döntött, nem fog dolgozni. Véleményem szerint ez az elhibázott élet-vezetési mód juttatta mé-lyen neurotikus állapotba.
Ezek szerint többet segített volna az, ha jótevõi kevésbé lettek volna jók…?
Ez máig megválaszolatlan kérdés. Mindenesetre a költõ maga írja a Szabad-ötletek jegyzékében: „here módra éltem”. A kegyelemkenyérre épülõ életvitelnek nincs jö-võje, elõre megjósolható, hogy a személyiségben ilyen-kor megreked a „gyenge va-gyok, segítsetek” én-érzés.
Ez lehetett az oka annak is, hogy József Attila olyan ellentmondásosan élte meg a szerelmi kapcsolatait?
A költõ neurotikus állapo-ta jól mintázza azt a karak-tert, amellyel ma is gyakran találkozhatunk a férfiak kö-rében. Azokra gondolok, akik nem tudnak felnõni, és nem hajlandóak tudomásul venni, hogy a férfi attól férfi, hogy védelmet és támaszt tud adni annak, aki gyen-gébb nála. Elsõsorban az utódainak, illetve élete pár-jának. Aki erre képtelen, az csökkent értékû férfi. József Attila tudatában volt „férfi-assága elégtelenségének”. Egyik szerelme írta róla, hogy „soha asszony bizony-talanabbul nem érezhette magát férfi mellett, mint én”. Abban, hogy így alakul-tak a dolgok, nyilván nagy szerepet játszott a költõ kü-lönös apa-mintája. József Áron elhagyta a családját, a gyerekek pedig hiába sóvá-rogtak a biztonságot adó apa után. József Attila, bár talán nem is emlékezett rá, e te-kintetben úgy tûnik, ha tu-dattalanul is, de követte az apai mintát.
Többen állítják, hogy Jó-zsef Attilát analitikusai fél-rekezelték. Mit gondol, ma a szakemberek meg tudnák menteni a költõ életét?
Csak õ maga tudta volna megmenteni saját magát. A szakemberek csak annak tudnak segíteni, aki maga is változni akar.
Mind pszichológusként, mind íróként nagyon sokat foglalkozik férfi és nõ kap-csolatával. József Attila éle-tét is ebbõl a szemszögbõl közelítette meg…
Úgy vagyunk megteremt-ve, hogy a férfinak szüksége van a nõre, a nõnek a férfira. Minden nõnek érdemes jól körülnéznie a világban, mert nincs érdekesebb jelenség, mint a férfi. Azt pedig mon-danom sem kell, hogy a fér-fiaknak milyen nagy szüksé-gük van a nõkre.
Feministának tartja ma-gát?
Igen, de tegyük hozzá, hogy férfiszeretõ feministá-nak. Az én elgondolásom szerint amellett, hogy na-gyon szeretjük a férfiakat, mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a nõk a te- remtés fõszereplõi azáltal, hogy csak õk képesek világ-ra hozni utódokat. Õk viszik tovább az élet láncát.
Sokszor hangsúlyozta, hogy nagyon fontos tisztá-ban lenni a múltunkkal, a gyökereinkkel.
Hatalmas erõt ad az, ha tu-dom, kik voltak a szüleim, a nagyszüleim, mit örököltem és mit nem örököltem tõlük, ha tisztában vagyok azzal, hogy a múltamat illetõen mi-lyen gesztusokkal, gondola-tokkal szeretnék azonosulni, és mi az, amitõl elhatároló-dom. Az értelmi rend az ér-zelmi rend alapja. Ha isme-rem a múltamat, könnyeb-ben el tudom dönteni, valójá-ban ki vagyok én. A Sorsta-lanság címû film kapcsán gondolkoztam el azon, hogy a XX. század viharait követõ-en generációk nõttek föl úgy, hogy nem tudták, a szüleik milyen megpróbáltatásokon mentek keresztül. Pedig a gyerekek magukban hordoz-zák azt a sok szörnyûséget, amit az elõdök átéltek. Még akkor is, ha a családban errõl soha nem beszéltek igazán.
Ön hogy dolgozta fel azt a sok gyötrelmet, amely a szovjet megszállás alatt érte a családját?
Azt hiszem úgy, hogy ki-írtam magamból. Például legutolsó család-regényében, a Jessze fájában, amelyet édesanyja tragédiá-ja ihletett.
Mikor vehetünk a kezünkbe újabb Mohás Lívia-kötetet?
Tervem van bõven, de érzem, hogy már kevésbé vagyok tettre kész, mint régebben. Bevallom õszintén, nincs sok kedvem csak azért írni, hogy a nevemet lássák a könyvesboltokban, és mindezért egy fillért se fizessenek. Annyi életem azért nincsen.
origo.hu
Menczer Tamás: Elszólták magukat, blöff az egész Tisza
