Honnan jött az ötlet a dress code-nak is nevezett öltözködési előírásokra vonatkozó javaslat benyújtására?
– A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésnapján is látható volt, hogy egyes képviselők rövidnadrágban, pólóban, zokni nélkül szandálban, gyűrött, vagy mélyen kigombolt ingben jelentek meg. Az egyik újság egy olyan fotót közölt, amelyben egy miniszoknyás képviselő hölgynek a lábát simogatta egy férfi a padsorok között. Sokszor az a benyomása az embernek, hogy nem is a Városházán, hanem egy baráti összejövetelen foglal helyet. Szerintem a közgyűlés méltóságát sérti, ha a képviselők úgy jelennek meg a testület előtt, mintha éppen a strandról szaladtak volna be. De hát, szokták mondani, miért csodálkozom ezen, hiszen a folyosói WC-ben nincs kéztörlő évek óta, a falra kihelyezett tartóból tépett WC-papírt kell kéztörlésre használni. A japán császár fogadásán pedig Demszky Gábor egy bézs színű lenvászon öltönyben jelent meg, finoman fogalmazva is nem az alkalomhoz illően öltözködött. Úgy gondoltam, ilyen előzmények után a testület elfogadhat egy olyan normarendszert, amelyet nem is én, hanem a főpolgármester dolgoz ki.
– Szigorúan csak a képviselőkre vonatkozott a javaslat, vagy a városháza minden alkalmazottjára?
– Kizárólag a képviselőkre, rájuk is csak a közgyűlések ülésein. Javaslatom két részből áll, melynek lényege: a közgyűlés úgy dönt, hogy bevezeti az öltözködési protokollt, valamint felkéri a főpolgármestert, hogy hatvan napon belül terjessze a testület elé a kidolgozott dress- code-ot. A hivatalnok vagy tisztviselő szó tudatosan azért nem került bele az előterjesztésembe, nehogy félreértse azt valaki, mint ahogy eddig a sajtó egy része tudatosan félre is értelmezte.
– Vannak nemzetközi vagy hazai minták, amelyekre épült ez a javaslat?
– Azokban az országokban, ahol a demokrácia nagyon hosszú időre nyúlik vissza, s nem szakította meg diktatúra, elsősorban Angliára gondolok, teljesen természetes, hogy kialakultak öltözködési szokások. Európában a legtöbb országban a képviselők nem tértek el az adott öltözködési hagyományoktól. Egyes helyeken íratlan normákat tartanak be a politikusok, máshol pedig minimumfeltételeket fogalmaznak meg írásba foglalva. Magyarországon a magánszektorban is tapasztalható egy nagyon szigorúan vett öltözködési norma, de állami, önkormányzati cégek esetében is megfigyelhető. A Malévnál, a postánál vagy a BKV-nál szigorú öltözködési előírások vannak érvényben. Ha egy buszvezető fel tudja venni a tiszta fehér inget és a kék zakót, elvárható egy képviselőtől is, hogy bizonyos normákhoz igazodjon. Mindamellett felajánlottam a közgyűlés összes képviselőjének, hogy ingyen elhozom számukra az Ottlik Károly által írt protokollkönyvet, amely Szili Katalin és a négy párt ajánlását tudhatja magáénak. Várhatóan a következő közgyűlésen kiosztom mindenkinek.
– Mit gondol, a privatizációs botrányok, a kémügy, s a többi, a kormányt negatívan érintő botrányok ellenére miért ettől az ügytől volt a leghangosabb a sajtó és a közélet?
– Figyelemelterelés vagy a politikai lejáratás lehetett a hisztériakeltés célja. A kormány és a városházi koalíció el akarja terelni a figyelmet saját ügyeiről. Megdöbbentő volt, hogy az előterjesztésemet tökéletesen félreértelmezve tálalták egyes politikusok a médiának. Több televízió, rádió, illetve internetes portál ismertette úgy az indítványt, hogy annak egy szavával sem voltak köszönő viszonyban a közölt hírek.
– Az Index internetes újság egyik publicistája sajtótörténeti jellegű írásra ragadtatta magát. Még egy bűnelkövetőt sem gyaláztak úgy, mint önt. Milyen érdeket sértett?
– 1994 óta politizálok, de ezalatt nem találkoztam olyan eseménnyel, ami ilyen gyalázkodást váltott volna ki újságíróból. Úgy gondolom, hogy ez már a színtiszta gyűlöletbeszéd! Egyelőre elképzelni sem tudom, hogy milyen érdekeket sértettem a dress code-dal. Valóban sajtótörténelmi esemény az írás, amelynek jogi következményei lesznek.
– A Fővárosi Közgyűlés tavasszal nem adott engedélyt annak a világháborús emlékműnek a közterületen való felállítására, amelyet egyik nemzeti jelképünk, a turulmadár díszítene. A városvezetés egyik érve az volt, hogy a turul megosztja a társadalmat. Ön azt ígérte, hogy ennek ellenére is felállítják valahogyan a Hegyvidéken a műalkotást, kiváltképp az áldozatok iránti tiszteletből. Milyen módon lehetséges ez?
– A XII. kerületben mindig különös gondot fordítottunk nemzeti hagyományaink ápolására, emellett minden normális település megteszi, hogy megemlékezik azokról a hősökről, akik vérüket, életüket adták háborúkban a magyar hazáért. A hegyvidéki képviselő-testület már korábban döntött, hogy emléket állít a második világháborúban elesett egykori kerületi polgároknak, s a kardot markában tartó turult mint honvédségi jelképet választottuk ki. A Budapest Galériát kértük fel, zsűrizze le a műalkotást, amely azt kiválónak, felállításra alkalmasnak minősítette, majd második véleményében a galéria azt írta a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy az önkormányzatunk által kiválasztott helyszín nem méltó az emlékműhöz. A turulmadár alatt egyébként kortól, nemtől, vallástól függetlenül mindenkinek a neve szerepel, aki civilként vagy katonaként áldozatul esett a háború alatt. Ilyen jellegű emlékmű még nincs a kerületben. Felháborítónak tartom, hogy a főváros MSZP–SZDSZ-koalíciója politikai cenzorként működik, aminek köszönhetően a galéria is belekötött a helyszínbe, ha már a műalkotásba nem tudott. Ráadásul a helyi, XII. kerületi közösség döntését próbálják megakadályozni, hiszen a hegyvidéki képviselő-testület már elfogadta az emlékmű felállításáról szóló határozatot. Mivel nem tiltott önkényuralmi jelképről van szó, mindenképpen felállítjuk az alkotást a Nagyenyed és a Böszörményi út sarkánál. A főváros nem hagyta jóvá, de nem is utasította el hivatalosan a kezdeményezést. Az építési szakhatóság ugyanakkor már engedélyt adott, de fölkért minket, hogy újfent forduljunk a Fővárosi Közgyűléshez és a galériához, hátha rábólintanak a javaslatra. Remélem, októberben felavathatjuk az emlékhelyet.
– A XII. kerület nemrég átvette a János-hegyi kilátót a fővárosi önkormányzattól. Az összeomlás szélén álló, életveszélyes létesítmény felújítását támogatta a főváros?
– A munkákat száz százalékban a Hegyvidék finanszírozta. Szeptember 17-én adjuk át a megújult létesítményt. Csiky Boldizsár marosvásárhelyi zeneszerző erre az alkalomra komponált egy darabot is. A kilátó önfenntartó műemlék lesz, a kialakított kávézók és az antennák bérleti díjából fedezni lehet 24 órás őrzését, karbantartását.
– A Városmajor és a Gesztenyéskert fenntartását évek óta szeretné átvenni a XII. kerület a fővárosi önkormányzattól. A lepusztult, ám nagy múltú parkokat a város nem adja. Mi lehet ennek az oka?
– Odáig jutottunk, hogy a közgyűlés baloldali–liberális többsége már megtárgyalni sem akarja az átadásra vonatkozó előterjesztéseimet. Legutóbb ugyanis azok tárgyalása előtt rekesztették be a közgyűlés ülését határozatképtelenség miatt. Már 15 interpellációt nyújtottam be, amelynek mindegyike a Városmajorban tapasztalható áldatlan körülményekkel foglalkozik, a graffitikkel, a hajléktalanokkal, az összeroncsolódott korlátokkal, a zöld terület szánalmas állagával és a bűnözéssel. Az interpellációimra nem kaptam érdemi válaszokat, mint ahogy nem is történt változás a Gesztenyéskert és a Városmajor állapotában. Utóbbit parknak már nem lehet nevezni, inkább szemétlerakó-telepnek vagy kutyafuttatónak. Elsősorban nem a pénzzel van a baj, hanem az MSZP–SZDSZ logikájával, hiszen egyes pesti parkokat különös figyelemmel tartanak karban. Jó lenne ezt érezni a budai parkoknál is.
– Sikerült-e egységesíteni és a városképbe illeszteni a budai városrészben az óriásposztereket, hirdetési eszközöket?
– Negyvenöt óriásplakátot távolítottunk el a Testnevelési Egyetem környékéről, amiért támadtak is, de úgy vélem, hogy az emberek szeretik a rendet. Plakátkihelyezéshez engedély kell, csak ott lehetséges, ahol a városépítési szabályzat megengedi. A kerületi reklámfelületeket egy reklámrendszergazdának adtuk át, ez a cég figyeli az illegálisan kihelyezett plakátokat.
Publicisztika a 7. oldalon
origo.hu
Újabb osztrák útzár lehetetleníti el a magyar ingázókat
