Vérszívók

2006. 05. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már a Magyar Kullancsszövetséget is (ilyen is van) meglopták. Az anyagi kár több százezer forint – de a veszteség ennél jóval nagyobb.
Én még ilyet nem hallottam: a figyelmeztető táblák mintegy negyven százalékát elvitték az „érdeklődő” turisták – főleg Vas, Győr-Moson-Sopron, Komárom és Veszprém megyében, illetőleg a főváros környékén „érdeklődnek” a táblák iránt. A hírek szerint azóta kollégiumi szobák falán bukkantak fel újra a jelzések. Nekem még soha nem fordult meg a fejemben, hogy hazavigyek egy kullancsokra figyelmeztető táblát. De hát nem vagyunk egyformák: ki kullancsot visz haza az erdőből, ki a jelzést… Az újságnak nyilatkozó szakember szerint az érdeklődő tolvajok közegészségügyi veszélyt okoztak, ezért arra kérik az érintetteket, tegyék jóvá bűneiket: vigyék vissza helyükre a táblákat. El is lehet képzelni: megjelennek a bűnbánó diákok, hulladék-kisiparosok, és magukba szállva viszacsavarozzák azt, amit elvittek.
Ne ringassuk álomba magunkat! Ez nem ilyen ország. Még mindig olyan, hogy viszik, ami mozdítható. Miért is lenne más? Mutatják „fenn” a jó példát. Ha túl sok táblát visznek, legfeljebb nem lesz tábla. Ha túl sok pénz tűnik el, legfeljebb nem lesz pénz a büdzsében. Ilyen ország ez – elintézhető egy vállrándítással az egész. Lopják a kullancsszövetséget, viszik a veszélyt jelző táblákat, itt a baj. A kirándulók nem szereznek tudomást a bajról, csak amikor már ott van a nyakukon. Mindig mindenki akkor eszmél, amikor már ott van a nyakán.
Pedig jól jönénnek néha azok a táblák: hátha a vérszívó rovarok elmennek máshová vért szívni. Merthogy vannak itt vérszívók elegen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.