Hajléktalanok révén másfél milliárd forintot mozgatott egy számlagyár. A gyanú szerint az ügynek a Siemens Zrt. is érintettje, amellyel a névleg a hajléktalanok által vezetett számlázó cégek üzleti kapcsolatba kerültek – olvasható a Heti Világgazdaságban. A bűncselekmény fő szervezője Schrödl András könyvvizsgáló volt, akit 2005 óta hiába keres a rendőrség. Az alkalmanként néhány ezer forintos apanázsért fölbérelt három hajléktalant sikkasztással, okirat-hamisítással gyanúsítja a Nemzeti Nyomozó Iroda, ők viszont azzal védekeznek, hogy Schrödl megtévesztette őket, és azt sem tudták, mit írnak alá. A számlagyári konstrukció lehetőséget adott Schrödléknek arra, hogy – a bankokból a hajléktalanokkal kivetetett – pénzzel pártokat támogassanak közmegrendelések érdekében, vagy állami hivatalnokokat vesztegessenek meg. Egyelőre nem tudni, a Siemens Zrt. vezetői közül gyanúsítanak-e valakit, mert a nyomozó iroda szóvivője nem nyilatkozik az ügyről.
A hajléktalanok „ügyvezette” társaságok mintegy száz cégnek bocsátottak ki számlákat, többek között a 168 Óra című, kormány közeli hetilapot kiadó Telegráf Kft.-nek, illetve Bölcs Ádám cégének, a Pricomm Hungary Kft.-nek. Bölcs Ádám nem más, mint a 168 Óra főszerkesztő-helyettesének, Bölcs Istvánnak a fia.
Szilvásy Rudolf, a Telegráf vezetője a hetilappal közölte, médiakutatási feladatokat végeztettek el az Euroaction Kft.-vel (vagyis az egyik hajléktalan vezette céggel – a szerk.), amelyeket az teljesített, ők pedig kifizették a munkadíjat. „Részünkről az ügy ennyivel le van zárva” – mondta Szilvásy Rudolf.
Mint arról többször beszámoltunk, a 168 Órát kiadó cég a baloldali holdudvarnak rendszeresen közpénzeket osztogató Nemzeti Felnőttképzési Intézettől az utóbbi esztendőkben 16 millió forintot kapott, míg az uniós csatlakozás népszerűsítésére létrehozott Európai Unió Kommunikációs Közalapítványtól három éve további 60 millió forinthoz jutott.

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán