The Guardian
Nehéz helyzetbe kerültek azok, akik eddig tagadták, hogy az emberi tevékenység okozza a globális felmelegedést. Azt állították, hogy a bolygó klímája mindig is változott, és a jelenlegi felmelegedés csupán e természetes ciklusnak a része: annak a változásnak eredménye, amely a napenergia kibocsátásban tapasztalható, nem pedig a szén-dioxid-kibocsátásé. Csakhogy most tudósok elemezték a Nap negyedszázados hőkibocsátását. A XX. század végére vonatkozó adatok azt mutatják, hogy 1985 óta a naptevékenység csökken, ennek ellenére a globális hőmérséklet gyorsuló ütemben nő. A kísérletet Mike Lockwood vezetésével végezték az oxfordshirei Rutherford Appleton laboratóriumban. A szélsőséges amerikai kormány korábban a globális melegedést a Napra fogta, és hajszát indított azon tudósok ellen, akik az emberi tevékenységet okolták a globális felmelegedésért. Nir Saviv, a jeruzsálemi Héber Egyetem asztrofizikusa, a szoláris tézis egyik védelmezője az oxfordshirei eredményeket most azzal próbálja magyarázni, hogy a Nap változása és a Föld időjárására kifejtett hatása között időeltolódás van. Lockwood professzor azonban hamisnak nevezte az érvelést, és kijelentette: érdekes, hogy eddig ezt a tézist még senki sem fejtette ki, csak most, hogy megmentsék saját tételüket.
FT.com
Wolfgang Ruttenstorfer, az osztrák ÖMV olaj- és gázvállalat vezérigazgatója a globális lapnak elmondta, hogy egyre több kérdést tesznek majd fel a Mol önrészvényvásárlása ügyében, amely valószínűleg elvitte a vállalat teljes készpénztartalékát, 1,5 milliárd dollárt. „Azt hiszem, hogy a tőkepiacok kissé szigorúbban néznek majd a Mol irányítási helyzetére”, tette hozzá Ruttenstorfer, és azt mondta, „Azt hiszem, hogy a Molnak fel kell ismernie, alapjaikat nem lehet arra összpontosítani, hogy felvásárolják saját részvényeiket.” A Mol úgy kerülte meg azt a magyar törvényt, amely megtiltja a tőzsdei cégeknek, hogy a saját részvényeik több mint 10 százalékát birtokolják, hogy részvénycsomagokat kölcsönöztek a Mol menedzsmentjéhez kapcsolódó bankoknak. A Mol e tevékenységében támogatást kapott a magyar kormánytól és Csányi Sándor OTP-vezértől, aki Hernádi Zsoltnak, a Mol vezetőjének egyik fő szövetségese. Csányit sokan Magyarország legbefolyásosabb üzletemberének tekintik, akire Gyurcsány hallgat.
telegraph.co.uk
Megrökönyödést keltett Nagy-Britanniában José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke azon kijelentése, hogy az Európai Unió az első gyarmatok nélküli „birodalom”. Brown miniszterelnök attól tart, hogy most az ellenzék – amely nem kíván egy birodalom részévé lenni – újult erővel követeli majd az uniós szerződés népszavazásra bocsátását – áll a brit lapban.
Napi sajtószemle
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!