Közel és távol

Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök év eleji második elnöki beiktatása előtt az O Folha című Sao Pauló-i napilap megbízható forrásra hivatkozva közölte, hogy azért maradt el az államfő január elejére tervezett havannai utazása, mert Fidel Castro már nincs az élők sorában. Csak március elején, Bush latin-amerikai körútjának első állomásán derült ki, miért maradt el a látogatás. Castro tudomást szerezhetett a már zajló amerikai–brazil előzetes tárgyalásokról, és megorrolhatott tisztelőjére és barátjára, amiért tárgyalt, sőt megállapodást is kötött az amerikai elnökkel a bioüzemanyag-termelés összehangolásáról.
A valószínűleg emlékiratain is dolgozó Castro, aki beszédek helyett március vége óta időszerű eseményeket, folyamatokat elemző írásokkal foglalkozik, ezért terjedelmes írásban taglalta a környezetvédőnek kikiáltott új üzemanyag, a bioetanol hátrányait. Ő maga legutóbb június 5-én jelent meg a világ előtt: az állami televízió felvételről sugározta a vele készített beszélgetést. Annak ellenére, hogy szemmel láthatóan megerősödött a műtét(ek) óta, az interjú során egy szót sem ejtettek államtitoknak minősített egészségi állapotáról. Azóta sem. Fidel Castro legújabb cikkeiben sem foglalkozik a halálhírét vagy állapotának rosszabbodását híresztelő nemzetközi sajtóval.
Castro időről időre külföldi vendégeket is fogad – a tévészereplése előtti napon éppen a vietnami pártfőtitkár járt nála, és a hivatalos közlés szerint a tavaly július 31-én bejelentett hattagú kollektív kormány mindig kikéri Castro beleegyezését a legfontosabb döntésekben.
A 81 éves Fidel Castro és szűkebb környezete tisztában van a ténnyel, hogy öccséből hiányzik a tömegeket vonzó erő, így készült az utódlás előkészítésére. Kétezer-öt novemberében – térd- és kartörése után – leplezetlenül őszinte beszédben, mintegy végakaratban figyelmeztetett a havannai egyetemen: „a forradalom saját hibái miatt önmagát pusztíthatja el”, kérve hallgatóit, „igyekezzenek tovább örökíteni a forradalmat”.
Raúl Castro öt évvel fiatalabb ugyan, de gyenge egészsége miatt nem biztos, hogy évekkel túléli Castrót, sőt az sem lehetetlen, hogy ő hal meg előbb. Ezért alaposan elemezték a hazai helyzetet – értesüléseink szerint a jelenlegi havannai magyar nagykövet, Horvát János írt elemzést a lehetséges forgatókönyvekről –, illetve tanulmányoztak olyan országokat, ahol a hatalomátadás vagy rendszer-átörökítés (viszonylag) zökkenőmentesen ment végbe, például Kínában, Észak-Koreában, Szíriában vagy Líbiában. Elképzelhető, hogy foglalkoztak már az egykori kelet-közép-európai szovjet táborban lezajló átmenetek tanulságaival is.
A műtét előtt és után Castrónak, aki hosszú élete során sosem állt hadilábon a szerencsével, mint már anynyiszor életében, ismét szerencséje volt, és a tavalyi tizenegy latin-amerikai választáson megerősödött legfőbb anyagi támasza, Chávez és szövetségeseinek tábora. Sőt a tavaly július végén Argentínában tartott ibér–amerikai csúcstalálkozón újabb rést ütött az 1962-ben elrendelt amerikai embargón, hiszen Brazília a Mercosur szervezetén belül tovább bővítette az egyébként tiltott kereskedelmi kapcsolatokat Kubával. Fidel Castro nagy nemzetközi sikerének számít Kuba beválasztása az ENSZ megújított Emberi Jogi Tanácsába is, és országa az ENSZ következő közgyűlésén ismét szeretné elítélni az amerikai embargót, amelyet az Egyesült Államokon kívül már csak három szövetségese akar fenntartani. De ami még fontosabb volt a kollektív vezetés számára, az első időkben sikeresen vizsgázott az elképzelt utódlási mechanizmus, a kijelölt utód, Raúl irányításával.
Két éve Jaime Suchlicki, a miami egyetem Kubai–Amerikai Tanulmányok Intézetének vezetője az akkori helyzetet elemezve azt írta, hogy utódlásról lehet szó, átmenetről nem. Megvizsgált néhány valószínű forgatókönyvet is, de a szinte hermetikusan zárt szigetről kevés megbízható információ szivárog ki, ezért elvetette azt a lehetőséget, hogy felkelés törne ki a rendszer ellen, ez még feltételezett külföldi beavatkozás esetén is valószínűtlen. A hadsereg feltétlenül hű Fidel Castróhoz, a főparancsnokhoz és első helyetteséhez, Raúlhoz. Nem lehet számítani a gyenge és többszörösen ellenőrzött belső ellenzék megmozdulásokat szervező erejére sem, mert a titkosszolgálat a pártapparátussal egyetemben biztosan tartja kezében a lakosságot. Suchlicki az úgynevezett Varela-tervet hozza fel példának, amely aláírások ezreinek gyűjtésével követelte, hogy módosítsák a jelenlegi kubai törvényeket, és írjanak ki szabad választásokat.
Napjainkban a baloldali spanyol kormány és az Európai Unió néhány államának támogatásával már nem elképzelhetetlen a két kormány közötti közeledés az eltelt két év eseményeiből ítélve. Spanyolország ugyanis az Európai Unió figyelmeztetéseivel csak részben törődve közeledett a kubai államhoz, hiszen ez utóbbinak égető szüksége van támogatásra az egyre rosszabb állapotba kerülő gazdaság és idegenforgalmi létesítmények miatt. A baloldali spanyol kormány történelmi és kulturális hagyományokra utalva szeretné vállalni a közvetítő szerepét. (Nem utolsósorban azért, mert a Castro fivérek édesapja az északnyugati spanyol tartományból, Galíciából vándorolt Kubába. Zapatero kormányzásának elején nagy port vert fel a spanyol jobboldali sajtóban Raúl Castro magánlátogatása édesapja szülőföldjén.) De nem szabad túl nagy reményeket fűzni az újabb kubai befektetésekhez: erre int az amerikai embargó közeli feloldásában bizakodó európai és más államok példája 1994 és 1996 között. Dugába dőltek a megnyitott idegenforgalmi piac fellendítésének hírére Kubába tóduló cégek tervei, amikor a kubai légierő amerikai magánrepülőket lőtt le, mire az amerikai képviselőház és szenátus az embargó feloldása helyett szigorítással válaszolt a Helms–Burton-féle törvénnyel. Egyébként Raúl Castro győzte meg bátyját a nyitás szükségességéről, amikor a Szovjetunió és a többi volt szocialista ország támogatásának elmaradásával új bevételi források után kellett nézni az úgynevezett különleges időszak beköszöntével.
Raúl Castro a nyitás jeleként háromszor tett tárgyalási ajánlatot december óta, és bizonyítandó jó szándékát, kiengedett a börtönből egy-egy ellenzéki kubait. Az év elején a Juventud Rebelde című lapban jelent meg hír arról, hogy közgazdászok, tudósok és más szakemberek tanulmányozzák annak lehetőségét, mennyire hatásos a magántulajdon a korrupció ellen. Nemrég az egyik venezuelai lap arról szerzett tudomást, hogy Kubában szükségesnek tartanák a külföldi nagyvállalatok megjelenését – neoliberális szemlélet nélkül.
Csakhogy minden hiába. Castro augusztus 25-i elemzése határozott támadás a tárgyalásokat következetesen elutasító Egyesült Államok ellen, mivel – mint mondta – egyértelműen kiderült számára, hogy sem a republikánusokra, sem a demokratákra nem számíthat a felajánlott tárgyalások ügyében, ezért egyenesen fegyverkezésre szólította Kubát. A frontvonalak egyelőre megmerevedtek, és egyik fél sem enged.