Működési modell

MN
2007. 10. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nincs Zuschlag-ügy! Ezt Zuschlag János szocialista politikus mondta a kamerák kereszttüzében, majd megbilincselve elvezették. Van egy határ, amikor a hazug szó már nem képes a történéseket felülírni, hiába a szenvedélyes igazságbeszédektől ájuldozó cselédmédia. Ezen a határon túl már az is elég, ha csak a szereplők beszélnek.
Valljon először Ocsovai Tamás, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) egykori helyettes államtitkára: „A miniszter dolgozószobájában minden hét elején volt egy informális egyeztetés, az informális egyeztetésen a miniszter, a politikai államtitkár, azaz Mesterházy Attila, az MSZP ifjúsági és sportmunkacsoportjának vezetői vettek részt, név szerint Ujhelyi István, Arató Gergely, szerintem volt olyan, hogy Zuschlag János, bár nem volt vezetője ennek a munkacsoportnak. Áttekintették az adott héten meglévő feladatokat, nyilván ez egy politikai egyeztetés, lett légyen szó előterjesztésekről, tervezetekről, pályázatokról. Ezek után aznap vagy másnap, már nem emlékszem, tartott a miniszter egy olyan értekezletet, ahol az adott területért felelős vezetők megkapták a rájuk kiszabott feladatokat. Természetesen ezenkívül a miniszter és a helyettes államtitkár, konkrétan köztem és a miniszter között is volt napi kapcsolat. Akár telefon, akár élő szóban. Ezzel azt akarom mondani, hogy én mindent utasításra cselekedtem.”
A hvg.hu megkérdezte Topolánszky Ákost is. Ő is helyettes államtitkár volt ugyanabban a minisztériumban: „Ocsovai Tamás (…) pártpolitikai vonalról érkezett, valószínűleg azért is választották ki, mert erre a posztra politikai marionettfigura kellett. Tudtam, hogy nincs szabad mandátuma, mint ahogy azt is, hogy ha kérnek tőle valamit, szakmai érvekre nem hivatkozhat. Kulcsfigura volt viszont Mesterházy Attila, az akkori politikai államtitkár, aki meglehetősen agresszíven vezényelt Ocsovainak, közvetítette számára a mindenkori igényeket. A minisztérium felügyeletét a parlament ifjúsági és sportbizottsága látta el, amelyben Zuschlag János és az ügyében most elhíresült társai kivétel nélkül tagok voltak. A politikailag kézi vezérelt Ocsovai az ifjúságpolitikai területen működött, ahol naponta kellett volna vállalnia a konfliktust Zuschlaggal, akivel nekem gyakorlatilag nem volt kapcsolatom, inkább csak a bizottsági ülésekről emlékszem rá. Mindig amolyan politikai ripacsként viselkedett. De ott voltak a többiek, köztük Arató Gergely, Ujhelyi István és Rácz Péter, az úttörőszövetség elnöke. Utóbbi akkor javában pereskedett, sőt a bíróság már el is marasztalta a csillebérci tábor kétes ügyei miatt. Ezek az emberek folyamatosan jöttek-mentek a Hold utcában, körüldongták Szilvásy Györgyöt, aki egy ideig közigazgatási államtitkár volt a GYISM-ben, és Gyurcsányt, a minisztert. Ocsovai nemcsak a miniszter utasításait hajtotta végre, de az MSZP ifjúsági tagozatának vezetői is dirigáltak neki, hiszen megrendelőként jelentkeztek.”
Szóljon hozzá Gyurcsány Ferenc is. Ő Debreczeni Józsefnek idézte fel a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumban eltöltött szép napokat: „Rendszeres munkaértekezleteket tartottam, ami előttem nem volt szokás. A hétnek azonos napján, azonos órában, azonos típusú értekezlet volt. A döntés jogát minden fontos kérdésben fenntartottam magamnak. Nem engedtem a döntés-előkészítőknek, hogy helyettem döntsenek. Azt kívántam, hogy világos kérdések legyenek, s azokban – miután mindenkit meghallgattam – én mondtam ki a döntő szót.”
Erre lehet azt mondani, hogy ez a jéghegy csúcsa. De van jéghegy is, ami sok-sok vízcseppből áll össze. Az egyik vízcsepp Weiszenberger László kistérségi megbízott, vidéki szocialista politikus. Hadd beszéljen ő is:
„Én azt mondom neked, hogy mondjuk megcélozzuk a maximálisat, azt általában el szoktam tudni intézni, azt a 24-25 millió forintot, abból mondjuk, tekintettel, hogy már segítesz is meg minden, egy húszas marad neked (…), abból az áfa nem tudom, hogy hogy lesz, abból még lejön az áfa, tehát 16-17 milliód marad. (…) Baszd meg, nekem szólt a minisztérium, hogy mikor viszem a pénzt.”
Nem kell ehhez semmit hozzáfűzni. Ez az MSZP és a kormány működési modellje.
Daróczi Dávid kormányszóvivőt ellenben meg sem kell kérdezni, mondja ő magától is. Miután a Hír Televízió levetítette a Weiszenberger Lászlóról készült házi videó néhány részletét, Daróczi Dávid így reagált: „Lehetetlen nem észrevenni ugyanakkor a történtek kapcsán azt a nyilvánvaló szándékot, hogy egyesek utólag próbálnak ürügyet szolgáltatni a Fidesz elnökének hazug kijelentéséhez az uniós pénzekkel kapcsolatban.”
Utólag. Orbán Viktor a múlt héten jelentette ki, hogy hazánkban lopják az uniós pénzeket, Weiszenberger László 2005-ben mondta fel kazettára az eljárás menetét. A kormányszóvivő és a kormány időben kissé dezorientáltnak tűnik. Ha térben is dezorientáltak lesznek, az már súlyos tünet. Az ilyen eseteket az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben szokták kezelni. Amit ugyan év végén bezárnak, de most még biztosan találnak benne az urak egy üres szobát. Pár napja még Kabai Károly lakott ott, Veres János pénzügyminiszter barátja és volt üzletfele. De őt már onnan is elvitték.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.