Ára lesz a megszorításnak: a Tisza-kormány és a be nem tartott ígéretek költségvetése

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Több adósság, megszegett szavak.

2026. 09. 01. 11:04
Kármán András pénzügyminiszter. Módosítja a kormány a költségvetést Fotó: Kallus György
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Költségvetés: elszáll az államadósság

A Magyar Nemzet megírta, hogy a most benyújtott törvényjavaslat értelmében a kormány erre az évre

  • 2 százalékos GDP-növekedéssel,
  • GDP-arányosan 7,5 százalékos hiánnyal, 
  • a GDP-arányosan 77,5 százalékos államadóssággal, 
  • és 1,6 százalék körüli éves inflációval számol.

A dokumentumban szerepel a már korábban említett 500 milliárd forintból létrehozandó Havária Alap is. A hiányt illetően érdemes felidézni, hogy a módosított, 7,5 százalékos GDP-arányos hiány nagyobb, mint amit különféle szakmai elemzések előrevetítettek. A Magyar Nemzeti Bank a júniusi inflációs jelentésében ugyanis a GDP 6,5 százalékának megfelelő hiányt prognosztizált, az Európai Bizottság június elején pedig 6,2 százalékost. Felidézhetők a kormány által korábban közölt számok is: az új kabinet az átadáskor 6,8 százalékos hiányt emlegetett, az átvilágítás utáni előjelzésként pedig 7,2 százalékot mondott be. A kormányzati kommunikációban előkerült 8,3 százalék is, arra az esetre, ha nem lett volna kormányváltás.

Érdemes külön kitérni az államadósságra is. A benyújtott javaslat szerint ugyanis a tavaly év végi 74,6 százalékról idén 77,5 százalékra nőhet a mutató a GDP arányában.


 

Komment

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.
Felhasználónév
2024. január 1.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.