Az első
Először történt meg hazánkban, hogy – Gyurcsány személyében – hivatalban lévő kormányfőt hallgattak ki az ügyészségen. Először, de remélhetőleg nem utoljára.
Kamionba rohant egy mentőautó
Piros lámpánál álló kamionba futott egy mentőautó tegnap Budapesten, a Soroksári úton. A mentőben lévő mindhárom beteg megsérült, őket kórházba szállították, kivizsgálásukat megkezdték. Az idén a mostani volt a nyolcadik mentőbaleset. Cegléden augusztus 20-án történt a legsúlyosabb szerencsétlenség: autóval ütközött egy mentőkocsi, s a szállított beteg meghalt. (MTI)
Rendőrtől követelt védelmi pénzt
Többször is azzal fenyegetett meg egy férfi egy veszprémi rendőrt, hogy megölik a családját, mert a felesége megzavarta a maffia érdekeltségi köreit. A telefonáló ugyanakkor néhány millió forint ellenében azonnali védelmet ígért. Sikerült csapdát állítani a zsarolónak, akit az általa remélt 5,4 millió forint átvételekor a közelmúltban vettek őrizetbe. (MTI)
Azonosították a tejtolvajokat
Azonosították azokat a tejtolvajokat, akik 22 kamionnyi, 70 millió forint értékű tejet rendeltek egy német cégtől, de nem fizették ki az áru ellenértékét – közölte tegnap a rendőrség. A két gyanúsított ellen az ország több kapitányságán folyik eljárás rossz minőségű termék forgalomba hozatala, sikkasztás, csődbűntett és csalás miatt. Az egyik gyanúsítottat, J. Tamást elfogták. Társa, Juhász Róbert ismeretlen helyre távozott. (MTI)
Hétezer éves épületeket tártak fel
Krisztus előtt 5500 körül épülhettek azok a faszerkezetes házak, amelyeknek maradványait a Savaria Múzeum régészei tárták fel a Vas megyei Torony község határában. Az építményeket az úgynevezett dunántúli vonaldíszes kerámia régészeti kultúrájának népe készíthette, az eddig előkerült három ház mellett az ásatások befejezéséig várhatóan még további három maradványai kerülhetnek a felszínre. (MTI)
Balatoni körkép 3.
