Kibeszélőshow

Akár egy latin-amerikai szappanoperában, úgy bonyolódik szerelem és cselszövés a venezuelai elnöki palotában. Jobban mondva most már azon kívül, hiszen az egykori szép bemondónő, Marisabel Rodríguez, Chávez elnök második felesége előbb elvált, most pedig kipakolt.

Marisabel sosem szerette a Miraflores elnöki palotában összpontosuló hatalom sűrű, energiával teli és irigységgel fűszerezett légkörét. Ezt mind ez ideig titkolta, bár jó ideje nincs már a venezuelai Hugo Chávez oldalán. A 41 éves hölgy azonban november 11-én váratlanul interjút adott az egyik ellenzéki televíziónak, a Globovisiónnak. Bár az egykori elnökfeleség megasszonyosodott, még mindig szép és rutinos nyilatkozó, tévészereplése jól sikerült – és nem volt épp hízelgő volt férjére nézve.
Pedig egykoron nagyon is romantikus volt a kettejük kapcsolata. Chávez még első elnöki kampánya előtt ismerkedett meg vele, amikor Marisabel meghívta szülővárosa, Barquisimeto tévéstúdiójába, ahol bemondónő volt. 1997-ben már össze is házasodtak. Marisabel előző házasságból született a most tizenöt éves Raúl, az elnökkel közös gyermeke, a nyolcéves Rosa Inés pedig a Chávezt felnevelő apai nagymamáról kapta a nevét. Házasságuk a Chávez megbuktatására 2002 áprilisában szervezett sikertelen puccskísérlet után jutott válságba: Marisabel azért vált el a férjétől, mert már nem bírta a Chávez posztjával járó megpróbáltatásokat. Aztán újabb pofon az elnöknek: a volt bemondónő is az ellenzékhez pártolt át, akárcsak elődje, a történész Herma Marksman, Chávez bizalmasa, munka- és élettársa.
Májusban Marisabel harmadszor is férjhez ment, ezúttal egy ötcsillagos szálloda teniszedzőjéhez, Sergio Gonzálezhez. Ezzel azonban elvesztette a különleges védelem jogát: az elnök személyes bosszújaként is felfogható, hogy nem jár már neki testőrség, sőt szeptemberben le kellett mondania a gyermekvédő alapítvány vezetéséről is. Igaz, most sikeres vállalkozó az ország fővárosától négyszáz kilométerre keletre fekvő szülővárosában, Barquisimetóban, Lara állam székhelyén.
Marisabel eközben a világ legjobb alkotmányának tartja az 1999-ben kidolgozott alaptörvényt. Egykoron ő vezette lelkesen a népszavazási kampányt mint az alkotmányozó nemzetgyűlés egyik képviselőnője. Ismeretes, hogy ez az alaptörvény, az úgynevezett „magna charta” szintén Chávezhez kötődik: az 1999. december 15-i népszavazáson elfogadott új alkotmány rögzítette az elnök egyszeri és azonnali újraválaszthatóságát hat évre, és megnövelte az általa gyakorolt jogköröket, állami kézbe adta az ország bevételeinek többségét biztosító óriás olajcég, a PDVSA részvényeit.
A válás után hosszú hallgatásba burkolózó egykori venezuelai first lady Chávez és a spanyol uralkodó november eleji incidense után érezte úgy, meg kell szólalnia, hogy megossza másokkal is aggodalmait, és elmondja, miért utasítja el volt férjének alkotmányreformját. A dél-amerikai ország bajairól azt gondolja, hogy részben Chávez, részben a közvetlen környezetében megjelenő új emberek hatására fordultak rossz irányba a dolgok, de úgy látja, a hatalom is átformálta az elnököt. Megnevezett két jelenlegi kormánytagot is, akik szerinte korábban elárulták férjét. Sérelmezte, hogy most mégis azt a Raúl Isaías Baduelt kiáltják ki árulónak, aki – mint fogalmazott – tisztességből és bátran mondja meg a véleményét Cháveznek.
Mivel Chávez hajthatatlan az általa elképzelt politikát illetően, egyre több híve vagy munkatársa – sőt politikai szövetségese – elfordul tőle, vagy éppen nyíltan szembeszáll vele: az egyik legnagyobb meglepetést éppen Chávez egykori kadéttársa, Baduel okozta, akit az elnök 17 éves kora óta ismer. A júliusban leváltott nyolcadik védelmi miniszter (ez azt jelenti, hogy minden évben új ember került a tárca élére) búcsúbeszédében – Chávez jelenlétében – közölte, hogy nem ért egyet az országban zajló folyamatokkal. November elején, a halálos áldozatokat is követelő diáktüntetések idején Baduel még ennél is tovább ment: kijelentette, ha kell, végigjárja az országot, hogy meggyőzze a lakosságot, szavazzon nemmel decemberben, mert az 1999-es alkotmányt tartja megfelelőnek az ország szempontjából.
És bár Chávez neve fémjelezte a korábbi alaptörvényt is, ma mégis veszélyben van nem egy rendelkezése.
Hugo Chávez szinte megállíthatatlanul tart kitűzött célja, a XXI. századi szocializmus felé. Tavaly december 3-án magabiztosan nyerte meg harmadik elnökválasztását is az ellenzék egységes jelöltje, Manuel Rosales ellen, aki a venezuelai olajkivitel több mint felét adó Zulia állam szociáldemokrata kormányzója. Chávez január közepi beiktatása után a parlament ismét megszavazta az úgynevezett felhatalmazási törvényt – ugyanúgy, mint 2000 áprilisában, de ezúttal nem hat hónapra, hanem másfél évre adott szabad kezet az elnöknek a rendkívüli intézkedésekre. Chávez nem is késlekedett, és folytatta az államosításokat: állami kézbe vette az addig amerikai tulajdonú legnagyobb távközlési vállalatot (CANTV), elhappolva Carlos Slim, a mexikói médiacézár elől. (Slim akkor még „csak” a világ második leggazdagabb emberének számított, de aztán kárpótolta magát más latin-amerikai országokban, és a világ leggazdagabb embere lett.) A következő nagy lépést a médiában tette, nem újította meg a legnagyobb és legrégibb ellenzéki magántévé, illetve -rádió május végén lejáró koncesszióját, vagyis bezárta az RCTV-t. Az oktatásban és az egészségügyben ugyancsak hasonló változásokat ígért, sőt április végétől kötelezővé tette a marxista továbbképzést heti négy órában nemcsak az állami, hanem még a magánvállalatoknál is.
Az RCTV megszűnésétől kezdődtek Venezuelában a nagy tüntetések, amelyek mind a mai napig folytatódnak, ugyanis Chávez egyre gyakrabban emleget nagyszabású alkotmányreformot, amely az 1999-ben kidolgozott és elfogadott „magna charta” részbeni átdolgozásaként indult. Chávez először a 350 cikkelyből csak 33 módosításáról beszélt, majd 2005 decembere óta az ellenzék nélküli parlament további 36 cikkelyt vitatott meg és hagyott jóvá. Eközben a lakosság és az ellenzék mind több csoportja követeli, ne egyszerre vagy blokkokban, hanem pontról pontra vitassák meg a módosításokat, és halasszák el legalább néhány hónappal a december másodikára tervezett népszavazást. A legnagyobb felzúdulást az a pont váltotta ki, amely Cháveznek biztosítaná, hogy ne csak két alkalommal, hanem bármennyiszer megválaszthassák elnökké, ráadásul már nem hat, hanem hét évre. (A javaslat eleinte Brazíliában is ellenkezést váltott ki Lula da Silva baloldali elnökben, de a második ciklusát töltő államfő a latin-amerikai integráció érdekeit szem előtt tartva ma már nem zárja ki saját második újraválasztását sem, és európai példákkal érvel Chávez mellett.)
Az országban uralkodó bizalmatlanságra és megosztottságra utal, hogy az egyik ellenzéki internetes újság, az Analitica.com szerzője nem tartotta őszintének az aggódó és posztjáról távozó Baduel tábornok színvallását: az elemző szerint a volt védelmi miniszter feladata inkább az, hogy szétzilálja az alkotmányreform ellen lassan egységbe tömörülő ellenzék sorait, tehát nem pálfordulásról, csak egy újabb politikai szappanoperáról van szó.
Azt ugyanakkor nehéz lenne elképzelni, hogy a volt feleség, Marisabel Rodríguez „alakítása” is nélkülözné az őszinteséget.