A 2007-es esztendő nem nevezhető az építőipar kiemelkedő időszakának. Az elemzések rendre az ágazat gyengélkedéséről számolnak be. Milyen év lesz a 2008-as?
– Túl sok optimizmusra nincs okunk. Az irreálisan alacsony áraktól, a feketemunkától, a tömeges lánctartozások hírétől hangos az építőipar. Derűlátásra csak az adna okot, ha ezeket az alapvető problémákat orvosolni tudnánk, de közben a lakossági vásárlóerő csökken, a kormányzati és önkormányzati keresletet pedig pangás jellemzi. És akkor még nem beszéltünk a szakmunkaerő-hiányról és az ágazatba begyűrűző áremelkedésekről, amit biztosan nem lehet majd a végöszszegben érvényesíteni. Szeretnénk elérni, hogy az állam vállalja azt, hogy nem a legolcsóbb, hanem a realitásokat tükröző kivitelező ajánlatát részesítsék előnyben. Ha ugyanis egy irreálisan alacsony ajánlatot favorizál a szavakban és papíron a korrupció ellen küzdő kormányzat, azzal éppen a feketézőket juttatja helyzetbe.
– Mi a helyzet a körbetartozási láncokkal?
– Az egész ágazatra, de különösen a kis- és középvállalkozásokra igaz, hogy a tőkeellátottságuk minimális, így egy-egy elhúzódó kifizetés könnyen csődhöz vezethet. Különösen jellemzik az elhúzódó kifizetések a pályázati rendszereket. Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter úrral folytatott legutóbbi beszélgetésem alkalmával ismételten fölvetettem, hogy a jelenlegi, rendkívül bonyolult bürokratikus eljárás végre változzék meg.
– A kormányzati kommunikáció attól hangos, hogy hazánk élen jár az uniós források lehívásában, és ez végre fellendülést hoz az építőiparban is. Lát erre esélyt?
– Az unió által finanszírozott beruházásoknál nagyon sok esetben az önkormányzatok a kezdeményezettek, a lehetőség tehát valóban adott. Nálunk azonban nincs, vagy csak kevés helyhatóságnál van meg az ehhez szükséges szellemi kapacitás, ennek hiányában pedig nem tudnak versenyképesen részt venni a tendereken. Jól tudjuk, hogy Brüsszelben a legkisebb hibáért is visszadobják a projektet, ezért meg kell erősíteni az önkormányzatokat, mert minden ezen múlik. A ránk, vagyis a kivitelezőkre tartózó fejezet csak a sikeres pályázati részvétel után kezdődik.
– Ha az ágazat túl akar lépni a jelenlegi nehézségeken, el kell gondolkodni a távolabbi jövőn is. A holnap kihívásaira már ma fel kell készülni, hol kezdené?
– Sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a munkaerő-utánpótlásra. Jól képzett szakemberekből most is hiány van, pedig nálunk pang a piac. Románia, Szlovákia, vagy a nyugati országok építőipara pezseg és jól fizet. Ilyen körülmények között ki jönne ide, vagy aki itt van, miért maradna itt? Az építőipari vállalatokat is be kell vonni a szakoktatásba, hiszen közvetlenül az ő érdekük, hogy legyen, aki egyenes falat húz, tetőt fed vagy vízvezetéket szerel. Haladéktalanul meg kellene kezdeni a regionális humánerőforrás-tervezés munkáit, mivel ha nincs szakember, meghiúsulhatnak a kohéziós alapban, és operatív programokban előirányzott projektek. Emellett talán még fontosabb az ágazat presztízsének visszaállítása, amit a normális munkafeltételek, elsősorban elfogadható és biztos fizetés jelent. Ha marad minden a régi mederben, 2015-re 170–300 ezer szakképzett munkás fog hiányozni.
– Az építőiparban milliárdok röpködnek, ami egy hétköznapi embernek szinte felfoghatatlan. Mit tartana elfogadható bérezésnek ma Magyarországon?
– Az ágazati kollektív szerződésben korábban három kategóriában meghatároztuk a szakmai minimálbéreket. Ez minimálisan 1600–1700 forint körül van óránként. Jogos elvárás, hogy – főként egy közbeszerzésen – ne lehessen ez alatt az ár alatt vállalkozni. Most nagyon gyakori a 800–900 forintos óradíj is. Ilyen tarifákat csakis csalás vagy feketefoglalkoztatás esetén lehet kínálni.
origo.hu
Napi balfék: Itt van Magyar Péter üzenete a nézőknek!
