Varga Mihály, a Fidesz alelnöke tegnap úgy fogalmazott: Mikola István félreértésre okot adó véleményt mondott, szemben a pártból azóta első fokon kizárt Heves megyei politikusokkal, akik viszont a párt irányvonalával, az országos választmány határozatával ellentétes döntést hoztak egészségügyi intézmények működtetésének magánkézbe adásáról. Mikola István július elején Kiskunhalason azt mondta, helye van az egészségügyben a magántőke bevonásának szakmai vállalkozásokon keresztül, megfelelő korlátokkal. A sokat támadott HospInvest kiskunhalasi kórházának Semmelweis-napi ünnepségén Mikola azt is közölte, hogy nem tartja pénzszivattyúnak az intézmény fenntartóját. Az eseményen egyébként Kökény Mihállyal, az MSZP egészségügyi szakpolitikusával együtt vett részt.
Ismert, a Fidesz Heves megyei választmányának elnöksége a közelmúltban azért zárta ki Csáki Zsigmondot, Heves polgármesterét és Magyar Istvánt, az egri pártszervezet elnökét, mert az előbbi vezette önkormányzat az utóbbi érdekeltségébe tartozó cégnek adta ki a hevesi rendelőintézet működtetését. A kizárások ügyében végső döntés még nincs, az érintettek fellebbezhetnek. Varga Mihály tegnap bejelentette: a Fidesz választókerületi elnökei és polgármesterei újra megkapják azt az országos választmányi határozatot, ami az egészségpolitikai kérdésekben útjelző táblaként szolgál ahhoz, hogyan kell a Fidesz álláspontját ismerve döntést hozni. A Fidesz ugyanakkor némileg megváltoztatta a korábbi választmányi határozat értelmezését, hiszen tegnap a párt azt kommunikálta, hogy a magántőkének „csak szakmai alapon, szigorú korlátok mellett, a közösségi tulajdon többségben maradása esetén van helye az egészségügyben”. A korábbi választmányi határozat viszont azt mondta ki, hogy amenynyiben az egészségügyi intézményeket gazdasági társasággá alakítják, garantálni kell, hogy a társaság tulajdonosa száz százalékban az önkormányzat lesz (ez alól kizárólag a kórházak dolgozóinak felkínált részesedés jelenthet kivételt), s utasítsák el a bújtatott privatizáció formáit, beleértve a kórház működtetésének kiszervezését is.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke tegnap Habis László egri polgármesternek írt nyílt levelében kiemelte: tisztelet illet minden olyan helyi kezdeményezést, amely szembeszáll a hatalmi önkénnyel, és mindent megtesz az egészségügyi intézmények megmentése érdekében. „A Fidesz elnöksége számba vette az elmúlt fél év legfontosabb történéseit, amelyek között méltán szerepelt az egri és a Heves megyei emberek küzdelme a Markhot Ferenc Kórház megvédése érdekében. Büszkék vagyunk arra, hogy Önök a kórház orvosaival, dolgozóival összefogva bátran kiállnak választóikért” – fogalmazott Orbán.
Trump a földbe döngölte Von der Leyent
