Munkahelyek milliói kerülhetnek veszélybe

A magyar gazdaság élénkülésére utaló legfrissebb adatok csak átmeneti jelenséget jeleznek, ha a legfontosabb nyugat-európai külpiacaink válságjelei hozzánk is begyűrűzhetnek. A vészharangot tegnap Joaquin Almunia, az EU pénzügyi biztosa is megkongatta, aki az 1970-es olajválsághoz hasonlította a mostani helyzetet.

Az 1970-es évek olajválságához hasonlította, és „nyilvánvaló kockázatként” jellemezte a magas infláció és a lanyha gazdasági bővülés együttesét, vagyis a stagflációt Joaquin Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi biztosa, aki az eurózónát sújtó, kilenc- éves rekordot megdöntő júniusi inflációval kapcsolatban fejtette ki tegnap álláspontját. Bár az Európai Központi Bank (EKB) mai kamatdöntő ülése előtt megszaporodtak az infláció megfékezését kamatemeléssel orvosolni próbáló politikusi nyilatkozatok, Almunia most az egész európai gazdaságra vonatkozó lassulási félelmeinek adott hangot.
A biztos szerint tanulni kell az olajválság során korábban elkövetett hibákból, amikor a kormányok nem hoztak megfelelő intézkedéseket, és ez munkahelyek millióinak elvesztéséhez vezetett. Az eurózóna más gazdasági vezetőinek helyzetmegítélése ugyanakkor sok szempontból eltér az uniós biztosétól. Jean-Claude Juncker, az eurózóna pénzügyminisztereinek vezetője a Financial Times brit napilapnak nyilatkozva nemcsak az EKB, hanem az egyes kormányok felelősségét is felvetette az inflációs válság miatt, amely szerinte másfél évtizede a legsúlyosabb a kontinensen. Nem bízik a kamatemelés inflációletörő hatásában Peer Steinbrück német pénzügyminiszter, José Rodriguez Zapatero spanyol kormányfő, valamint Nicolas Sarkozy francia elnök sem. Megítélésük szerint a hordónkénti 140 dollár felett járó olajárak és az elszabadult élelmiszerárak mögött gyakorlatilag olyan importált infláció áll, amelyet nem lehet egyszerűen alapkamat-emeléssel kezelni.
Az Eurostat legfrissebb adatai szerint a pénzromlási ütem fele köszönhető a magas élelmiszer- és energiaáraknak. Az eurózóna tagállamai közül a legmagasabb inflációval jelenleg Szlovénia, Belgium és Írország küzd. Előrejelzések szerint az eurózóna az idén mindössze 1,7 százalékos növekedést tud majd felmutatni, amely komoly visszaesést jelent a tavalyi 2,7 százalék után. A legcsekélyebb, csupán félszázalékos éves fejlődést az idén Olaszországban mérhetik, a számunkra kulcsfontosságú Németországban pedig csak 1,8 százalékot várnak. A válságjelek miatt vészharangot kongató elemzőket igazolja az európai működő tőke kiáramlásának tavalyi megugrása is: 2007-ben több mint duplájára, 43 milliárd euróra növekedett a Kínába, Indiába, Oroszországba és Brazíliába tartó tőkebefektetések értéke. Mindez felerősíti azokat a félelmeket, miszerint az európai lassulás részben a feltörekvő országok gyors fejlődésének kedvezőtlen mellékhatása.
– Az 1970-es évek olajválsága óta eltelt időszakhoz képest sokkal kisebb, hozzávetőlegesen 15-20 százalékos az egyes termékekben megjelenő energiatartalom, mindez lassíthatja az olajárak begyűrűzésének hatását – véli Kutasi Gábor egyetemi tanár, az ICEG Európai Központ vezető elemzője. Kutasi szerint az EU össztermékének kétharmadát adó szolgáltatási szektor inflációja ugyan aggodalomra adhat okot, azonban visszaszorulóban van az energianövények termesztése, amely hosszú távon mérsékelheti az élelmiszerárakat. – Hazánk szempontjából exportcikkeink legfontosabb felvevőpiacainak teljesítménye döntő lehet – tette hozzá.

Már érezhető az olaj hatása. A világszintű feldolgozóipari termelés értékének zsugorodására utal az egyik vezető londoni befektetési csoport által összeállított legújabb globális ipari beszerzőmenedzser index.
A JP Morgan a júniusról kiadott összesítésében azt írja: az általuk számított mutató a múlt hónapban a növekedés és a visszaesés határvonalát jelentő 50-es szint alá, 49,5 pontra süllyedt. A globális mutató 2003 júniusa óta először esett az 50-es választóvonal alá; akkoriban az Ázsiából kiindult atípusos tüdőgyulladás-járvány (SARS) és az iraki háború kettős sokkja sújtotta a világgazdaságot.
A mostani visszaesés oka a példátlan olajár-emelkedés és annak másodlagos hatásai. A Lehman Brothers bankcsoport londoni befektetési részlegének e héten közölt összehasonlító kimutatása szerint most, hogy a nyersolaj hordója 140 dollár fölé drágult, a világgazdaság az idén a globális GDP-értéknek megint csaknem a 7 százalékát fogja olajra költeni, ugyanannyit, mint a 80-as évek eleji árrobbanás után, amikor 40 dollár felett jártak a nyersolaj-határidők. A ház londoni elemzői szerint amikor az olajszámla a globális GDP-érték 7 százalékára emelkedett a 80-as évek elején, azt súlyos recessziók követték a legfejlettebb gazdaságokban. (MTI)