Röviden

MTI
2008. 07. 24. 8:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csapdában a kormány?
A Fidesz szerint a kisebbségi kormány csapdája az, hogy bár a Fidesz–KDNP javaslatot tett a távhő áfatartalmának csökkentésére, a távfűtés ára mégis nő – mondta László Tamás, a Fidesz képviselője szombaton, aki úgy látja, kezdeményezésük „szociális, környezetvédelmi és egyéb szempontból is megalapozott”. A kormányszóvivő úgy reagált: szomorú, hogy a Fidesz meg sem próbál megoldásokat találni a polgárok valós problémáira, csak a hatalmi harc érdekli. (MTI)

Kizárások az MSZP-ből
Kizárt az MSZP-ből az ésszerűség és felelősség platform hajdú-bihari elnökségének négy tagja közül hármat, köztük az elnököt a párt debreceni etikai bizottsága – erősítette meg múlt heti hírünket Sarkadi Zsolt, az platform kizárt megyei elnöke. A kizárás hivatalos indokairól nem adtak információt, de vélhetőleg hozzájárult a szervezetnek az a közleménye, amelyben többek között kifejtették: valódi áttörést a reformok terén nem hozott s nem is fog már hozni a miniszterelnök-pártelnök jelenlegi politikája. Az érintettek jogorvoslatot kérnek. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.