Az állam csődje a közvetlen közelünkben volt

Felértékelődött a konzervatív szemlélet a pénzügyekben, ez a nemzetközi gazdasági krízis kevés örömteli fejleménye közül az egyik – vélekedik Pál Árpád, a Sal. Oppenheim privátbank hazai leányának igazgatója, a Budapesti Értéktőzsde korábbi vezérigazgatója. A szakember szerint a hazai válságkezelők sikeresen hárították el a fenyegető államcsőd első hullámát, de a politikusok meggondolatlan megnyilvánulásaikkal több esetben kis híján bajba sodorták az országot.
– Időzített bombán ülünk: ezt 2006-ban nyilatkozta a tőzsde egyik vezetőjeként. Gondolta volna, hogy a bomba ekkorát robban?
– Több puskaporos hordó robbant fel egyszerre ezekben a hetekben, hónapokban. Magam két évvel ezelőtt még csak attól tartottam, hogy a magyar állam kerül bajba, elsősorban az elhibázott gazdaságpolitika következményeként. Most azt kell megállapítanunk, hogy a globális pénzügyi rendszer megrázkódtatásai hatására vált nyilvánvalóvá a magyar gazdaság sebezhetősége, törékenysége. Amit a szakemberek éveken keresztül emlegettek, hogy a felelőtlen osztogatásnak, a szerkezeti reformok elodázásának egyszer meg lesz a következménye, most egy időben szakadt a nyakunkba a nemzetközi pénzügyi válsággal. Még szerencse, hogy mindez nem 2006-ban ütött be, mert akkor tényleg becsődöltünk volna. Ennek a helyzetnek a következménye, hogy amíg a világ legnagyobb részén állami pénzek bevonásával és kamatcsökkentéssel igyekeznek mérsékelni a válság következményeit, addig mi rákényszerültünk a kamat emelésére, és további pénzt kell megtakarítanunk a költségvetésből. Mindezekért súlyos árat fizetünk majd a növekedés elmaradásában, illetve a nagyobb mértékű gazdasági visszaesés formájában.
– Sokan nem értik, hogy miért elkerülhetetlen a világméretű recesszió, amikor az ingatlanpiaci válság csak az amerikai tulajdonosokat érintette, amikor a mi régiónkban működő bankok nem vagy csak alig vásároltak a „mérgezett” papírokból, amikor az átlagember nem rendelkezik részvényekkel?
– Valóban, sokan nem értették a politikusok közül sem, hogy a pénzpiaci válság nem áll meg Hegyeshalomnál, mint ahogy az olajárrobbanás és a cserearányromlás sem állt meg annak idején. A kisemberek számára a baj a forint árfolyamának változásában csak most jelentkezett, azonban az üzleti életben hónapokkal korábban már tapasztalható volt a finanszírozás megnehezülése. Sok hitel mögé részvényt tettek fedezetként a tulajdonosaik, és a papírok értékének zuhanása – néhány hét alatt 40-70 százalékot estek az árfolyamok – azonnali pótlólagos finanszírozási kényszert okozott a befektetőknek. Aki ennek nem tudott eleget tenni, annak az értékpapírjait a bankok kényszerértékesítették. Ez negatív árspirált indított el. Az erősen eladósodott Magyarországot a megnehezedett forráshoz jutás azzal fenyegette, hogy az ország nem képes a piacról beszerezni a lejáró hiteleinek újrafinanszírozásához szükséges összegeket. A csőd a közvetlen közelben volt.
– A krízis legnagyobb vesztesei a bankok, amelyeket kétségbeesetten igyekeznek megmenteni a kormányok. Hogyan érintette mindez a Sal. Oppenheimet?
– Cégünk Európa legnagyobb privátbankja, amelynek zárt tulajdonosi köre saját vagyonával is felel a bank kötelezettségeiért. Nálunk nem fordulhat elő, mint egyes tőzsdén szereplő pénzintézetek esetében láthattuk, hogy a vezető, amely csődbe vitte a bankot, magas végkielégítéssel távozik. Bankunk mindig is konzervatív volt, ezért nem részesítjük előnyben a kockázatos instrumentumokat. A jelenlegi krízis kevés előnye közé sorolom, hogy felértékelődött a konzervatív szemlélet a befektetések ügyében.
– Elárulna néhány trükköt, amivel kivédhetők a válság kellemetlen hatásai?
– Nincsenek trükkök, csak kiszámítható, átlátható gondolkodás és viselkedés.
– Mintha épp ez hiányzott volna az elmúlt hetekben a magyar kormány tevékenységéből a válságkezelés során...
– Válasszuk ketté a válságra adott válaszokat cselekedetekre és kommunikációra. Az előbbiek esetében sikeres lépéseket látunk, az utóbbiakéban botladozást. A válságkezelés cselekvési központja a jegybank. Az államcsőd elkerülése érdekében megszervezték a külső segítséget, azaz a nemzetközi intézmények kölcsönjeit, sokkszerű kamatemelést hajtottak végre, és bejelentették a költségvetés kiadásainak csökkentését. A kormányzati kommunikáció azonban sokszor botladozott. Emlékszünk, néhány hete még vezető kormánypárti politikusok ismételgették, hogy bennünket elkerül a válság, majd 48 óra múlva 280 forint fölé szaladt az euró árfolyama. Az IMF-tárgyalások pedig kis híján zátonyra futottak, mert egyik vezetőnk kikotyogta a részleteket. Megkérdőjelezi a válságelhárítás sikeres lépéseit, ha a kormányfő két kemény csata közt rendre azt hirdeti a médiában, hogy „győztünk”. Valójában csak csatákat nyertünk. A háború megnyeréséhez a következő hónapokban komoly, olykor fájdalmas lépésekre lesz szükség.
– A kormány most mintha mindenkit meg akarna menteni: a devizaadósokat, a bankokat, a köztisztviselőket…
– Sajátos átalakulás az, amikor épp a csőd egyik előidézője kíván megmenteni mindenkit. Ugyanakkor jogos az a megállapítás, hogy ha az európai államok feltőkésítik saját nagy bankjaikat, akkor versenyhátrányba kerül a magyar piacon az OTP, amely mindeddig nem részesült ilyenben. A helyes elgondolást azonban furcsa módon hajtották végre: azzal, hogy a segítséget a három legnagyobb banknak tették elérhetővé, kínos helyzetbe hozták közülük azt, aki nem szorul rá, miközben megfeledkeztek azokról, amelyek esetleg nem a legnagyobbak, de segítségre szorulhatnak. Kétes kimenetelű a devizaadósok megsegítésére javasolt kormánycsomag is. Az előtörlesztés a legtöbb adós számára elérhetetlen, a forintra váltás egy gyenge árfolyamon pedig kifejezetten rossz üzlet az adósoknak, hiszen ezzel realizálják az éppen aktuális veszteségeiket. Egyáltalán, mintha az egész csomag inkább a bankok megsegítését célozná.
– A krízis elkerülésére most sokan az euró bevezetését sürgetik. Egyetért velük?
– Az euró formai kritériumainak viszonylag gyorsan, ha nem is fájdalommentesen, de megfelelhetünk. Tartalmi szempontból azonban csak akkor érdemes vállalnunk ezt a lépést, ha elvégeztük a régóta időszerű reformokat, a nyugdíj, az egészségügy, a közigazgatás területén. Abban reménykedem, hogy a politikai osztály ebben a kritikus helyzetben felülemelkedik napi érdekein, és elvégzi a munkát, amit kiszabott rá a történelem.