Mi vagyunk válságban

Kezdje magán a spórolást az állam: ha majd egyetlen minisztériumi hivatalnok sem jár közpénzből fenntartott gépkocsin, akkor szabad hozzányúlni a szociális kiadásokhoz – mondja Papanek Gábor közgazdász, a GKI Gazdaságkutató ügyvezető igazgatója. A szakember szerint a magyar költségvetésben jelentős tartalékokat találunk, ha visszaszorítjuk a politikai korrupciót, a burjánzó bürokráciát, s informatikai alapokra állítjuk a közigazgatást.

Csökkent a hitelállomány. Másfél év alatt a magyar háztartások áruvásárlási hitelállománya 105-ről 73 milliárd forintra csökkent, tehát az elektronikai áruk piacán már jóval a mostani világgazdasági válság előtt megkezdődött az elbizonytalanodás – írta tegnap a Vasárnapi Hírek. Az ágazat kis boltjainak nagyjából a hatoda tönkrement, de az egyik legnagyobb áruházlánc ügyvezetője is a piac zsugorodásáról számolt be: a drágább termékek iránt nyár óta látványosan csökkent a kereslet, csak az LCD-tévék, a laptopok és a szolid árú mobiltelefonok eladása mérséklődött enyhébben. A „fehér” elektronikában nincs kivétel, itt általános a nagyjából 15 százalékos visszaesés. A szakértők többsége a karácsonyi forgalomtól sem vár fellendülést az elektronikai piacon. A hitelezésben is látható változás: eddig a 0 teljes hiteldíj-mutatósok (THM) mellett a kamatozó hiteleket is sokan igénybe vették, ám az utóbbi időben már nem.

Ha válság van, akkor felerősödnek a globalizmus- és kapitalizmus-kritikák, valamint rosszalljuk, hogy a befektetők mohók. Valóban a rendszerrel van baj, vagy az egyes szereplők hibáztak?
– Befektető és befektető közé nem szabad egyenlőségjelet tenni. Más eszköze és felelőssége van egy milliárdos spekulánsnak, más egy magát szakértővé maszkírozó befektetési háznak, és megint más a kisemberek millióinak. Mindanynyian befektetők vagyunk, ha van néhány százezer vagy millió forintunk a bankban, ha életbiztosítást kötöttünk. Tovább megyek: egy normális országban mindenki, aki nyugdíjjárulékot fizet, befektetőnek tekinthető, akinek a pénzét az állam kezeli. Nálunk persze az állam a ma nyugdíjasainak fizeti ki azt a pénzt, amit a munkavállaló számára meg kellene őriznie, de hát a kisbefektető itt, Közép-Európában a történelmi tapasztalatok szerint – így vagy úgy – mindig rajtaveszt.
– Amerikában másként van? A kisembereket kiteszik a házaikból, míg a megmentett nagybankok munkatársai pezsgőt bontanak, mert az állam kifizeti veszteségeiket.
– Ne alkossunk elhamarkodottan ítéletet. A pénzügyi krízisnek abban a szakaszában járunk, amikor ég a ház, ilyenkor vízért kell futni, nem a felelősöket keresni. De ha elmúlik a közvetlen fenyegetés, a fejlett gazdaságokban az adófizetők ki fogják kényszeríteni, hogy a pénzügyi mentőövekért cserébe az államok rövidebb pórázon tartsák a pénzügyi szférát. Szeretnék emlékeztetni az amerikai Enron csődjére, amelynek nemcsak húszéves börtönbüntetések kiszabása lett az eredménye, hanem a vállalatok belső felelősségi viszonyainak az egyértelmű szabályozása is. Személyes tapasztalatom, hogy az amerikai vállalatvezetők súlyos fenyegetésként élik meg ezt.
– Lufinak, buboréknak hívják a szakzsargonban azt a jelenséget, amikor a tőzsdei árak tartósan elszakadnak a reálfolyamatoktól. Effajta lufi kipukkadásának vagyunk most tanúi, vagy ez egy mélyebb világgazdasági átrendeződés kísérő jelensége?
– Nem hiszem, hogy a kettőt el lehet választani egymástól. A múlt év végén jelent meg idehaza egy tanulmánykötet a globalizáció hatásairól, amelyben magam is közreműködtem, ennek a címe: Kataklizmák csapdája. Nem szeretnék abban a szerepben tetszelegni, hogy „mi már akkor megmondtuk”, de tény, a tanulmányok viszszatérő gondolata a fenntarthatóság kérdése. Sok szakértő egyetért abban, hogy az Egyesült Államok gazdasági hegemóniája s vele globális nagyhatalmi pozíciója idővel valószínűleg megrendül, de azt józan ésszel nehezen lehet megérteni, miként hagyhatta a Bush-adminisztráció, hogy országa éppen Kínának adósodjon el, méghozzá ilyen mértékben. Ez a helyzet biztosan nem volt sokáig fenntartható.
– Az amerikai hitelválság viharos körülmények között megérkezett Magyarországra is. A kormány egyik első intézkedése az adómérséklés elhalasztása, valamint a nyugdíjak és a családi pótlék befagyasztása volt. Valóban nincs más út az államcsőd elkerülésére?
– Kezdjük talán ott, hogy a magyar gazdaság nem a nemzetközi pénzügyi krízis begyűrűzése miatt van bajban, hanem a rossz gazdaságpolitika, a túlterjeszkedő állam, végső soron a politikai osztály gyenge teljesítménye miatt. Ha úgy tetszik, mi magunk vagyunk válságban. Hamis, szemforgató az a kormány, amelyik azt mondja: én szívesen csökkentem az állami kiadásokat, de tessék megmondani, hogy a nyugdíjak megnyirbálásával vagy a szociális juttatások szűkítésével kezdjem-e. Ha engem kérdeznének, bizony könnyűszerrel meg tudnék nevezni olyan, egyenként százmilliárdos tételeket, amelyekkel csökkenteni lehetne a költségvetés kiadási oldalát. Néhány napja rendeztünk az Akadémián egy korrupcióval foglalkozó konferenciát. Ennek megállapításai szerint ezermilliárd forintra tehető éves szinten a korrupció kára hazánkban.
– Gyurcsány Ferenc is a gazdaság kifehérítésétől várt állami többletbevételeket…
– A korrupciót nem lehet pusztán az ellenőrzés szigorításával visszaszorítani a végeken, hanem a magas szintű állami-politikai összefonódásokat kell megakadályozni. Először is új, szigorú pártfinanszírozási szabályokat kell alkotni. Százmilliárd forintos összeg takarítható meg az off shore jellegű adóelkerülés kiiktatásával is. Csak Magyarországon fordulhat elő, hogy a leggazdagabbak – tisztelet a kivételnek – nem tudnak elszámolni vagyonuk eredetével. Végül, de nem utolsósorban, hatalmas megtakarítás érhető el a bürokrácia visszaszorításával. Dániában százmilliárd eurós összeget spóroltak meg csak a vállalkozásokat sújtó adminisztráció ésszerűsítésével. És akkor még nem beszéltünk a magyar közigazgatás kusza és jóformán működésképtelen szervezeteiről. Itt radikálisan kell beavatkozni.
– No, de ki lesz az a bátor, aki ráncba szedi a közigazgatást, hiszen olyan sokaknak beletörött már a bicskája?
– Az idő elszaladt az ügyintézési és engedélyezési monopóliumot birtokló, közpénzből fenntartott luxusirodákban, -gépkocsikban feszítő bürokraták fölött. Az informatika lehetőséget ad rá, hogy átlátható, az egyedi elbírálást kizáró rendszereket működtessünk az államigazgatásban is. Persze, mint minden eszköz, az e-közigazgatás is akkor hasznos, ha a közjó iránt elkötelezett emberek alkotják meg, és ellenőrzik. De fontos, hogy van megoldás! Évek óta alkalmazásra vár hazánkban is egy országos ügyfélszolgálati rendszer, amely vállalkozási alapon áll, s az állami, önkormányzati és egyéb üzleti szolgáltatásokat az informatika segítségével a legtávolabbi településekre is helybe viszi. Az úgynevezett TSR-modellt alkotói bemutatták a parlament informatikai albizottságában, és hamarosan az e-Befogadás eseti bizottság is foglalkozik bevezetésével. A modell alkalmazása egyes kalkulációk szerint évente több száz millió forintos megtakarítást jelenthet, miközben hozzájárul az államszervezet ésszerűsítéséhez.