Dráma a zsáner mélyében

A filmpakáton David Hasselhof-imázzsal megajándékozott Nagy Ervin ezúttal a házasságszédelgők kacskaringós ösvényén jár, a Kaméleon egy felszínes nőcsábász elbukásának története. Erkölcsi tanulságokkal megfűszerezett zsáner a sikerorintált Goda Krisztinától, aki ezúttal is bebizonyítja, Magyarországon is lehet precíz, tartalmas közönségfilmet készíteni.

Csak egy Durrell-rajongó felszínességével ismerem a hüllőket, így azt sem tudom, vajon Nagy Ervin kaméleont tart-e a filmbeli terráriumában – szinte mindegy. Itt a kaméleon ő maga: házasságszédelgő, szemforgató, színeváltoztató férfiszörny, aki mindig képes beleolvadni a környezetébe. Karakterből karakterbe bújik, eredeti énjét csak ritkán villantja meg – és nincs könnyű dolga. Persze milyen is a kaméleon a la natur? Esetünkben árva, kiábrándult, de szeretethiányos intézetis. Aki pénzben és felszínes sikerekben méri a boldogságot, a hozzávalókat pedig rászedett nőktől cseni el. Nagy Ervin, a mindig virgonc, olykor leheletnyit pacsuliszagú karakterek mestere remekel, amikor bőrből bőrbe bújik, ám mintha bajban lenne, amikor a pőre szélhámost kell előhúznia a karakterkészletből. A femme fatale-tól megzavarodott esendő bűnöző figurája könnyen kinövi a közönségfilm szabta kereteket. A fényes, nagy ívű, zsánerfilmesen színpadias Nagy Ervin mellett a bűntársát alakító Trill Zsolt olyan természetesen drámai, hogy játéka a lélektani filmek realitásához közelít, jobban illik Mundru-czóhoz, Pálfihoz vagy Török Ferenchez, mint Goda Krisztinához.
A humor mögött felsejlik a valóság, a házasságszédelgők összehazudott világa (nem létező diplomák, mesterségek, luxusautók, lakások), a tőrbe csalt nők tragédiája, a barátságok, szerelmek gyilkos álságossága. Ez a valóság nem vicces, nehéz ironizálni vele; ez a valóság komor, mosolytalan és fájdalmas: ott ül nap mint nap velünk szemben a négyes-hatoson.
Ügyesen kell hintázni. Hagyni, hadd fusson a femme fatale csapdájába esett tévelygő meseszála, hadd szórakoztasson a Júlia-füzetek modorában, szépen összegyalult sztori, s közben óvatosan rábírni a nézőt, hogy gondolkozzon, érezzen és együtt érezzen, a kacagás mellett megszimatolhassa a két végén égetett élet kozmaszagát. Goda Krisztina persze nemcsak jó szakember, hanem olyan marketinges, aki tudja, mitől döglik a légy. Goda-filmet producerelni öröm lehet: a biztos kezű forgatókönyvíró (Divinyi Réka) mellé profi rendezői tudás és akarat párosul. A sztárgárdával megrakott, biztos háttér a precíz mestermunka záloga: a Kaméleon olyan, mint a megbízható asztalos által készített asztal, mint az ismerős orvos által végzett műtét, s, hogy maradjunk az előző képnél: a jól összerakott hinta. Működik. Sikerül. Jó. Nem nyikorog, nem csap be. Nem hág művészi magasságokba, de maximálisan ki akarja elégíteni a vásárló igényét. Aki beül Goda Krisztina filmjeire, azt kapja, amiért jegyet vett: egy rendes filmet. És ez ma Magyarországon bizony nagy dolog.
(Kaméleon. Színes, magyarul beszélő magyar film, 103 perc. Rendezte Goda Krisztina. Forgalmazza a Hungaricom.)