Miután 1942. november 22-én befejeződött Sztálingrádnál a 6. német hadsereg körülzárása, megkezdődött annak fölmorzsolása. A gyűrű biztosítására 1942 decemberében a Vörös Hadsereg délnyugat felé szorította a 2. magyar hadseregtől délre álló olasz csapatokat. Ugyanezzel a céllal, részben a Voronyezs elleni támadás előkészületeként, 1943. január 12-én – tehát tegnap éppen 66 éve – a 2. magyar hadsereg által védett, 200 kilométer hosszú Don menti terepszakaszon is támadásba lendültek a jelentős páncélos erőkkel támogatott szovjet hadosztályok. A túlerejű offenzíva már az első napokban több helyen áttörte a magyarok védővonalát. Az eredetileg több mint kétszázezres magyar hadsereg, amely már az előző hónapok hídfőcsatáiban is jelentős veszteségeket (26-27 ezer fő) szenvedett, hatékony légierő és légvédelem, kellő számú páncélosegység és páncéloselhárító fegyver hiányában – de egyéb hadieszközökben és ellátmányban is problémákkal küszködve – fokozatosan darabokra szakadt, megsemmisült. A kemény hidegben visszavonuló katonákat az ellenségen kívül a fagy is tizedelte: több tízezren maradtak holtan a csatatereken. Elveszett 100-120 ezer magyar – a pontos számadatot megállapítani nem lehet, a szovjet csapatok rettegett harcmodora miatt a foglyok száma csekély volt, és ezek nagy részének sorsáról sem sokat tudni. A hadsereg maradványait április végén hazaszállították, a parancsnokság a működését április 30-án beszüntette. Ezzel lezárult a magyar hadtörténelem egyik legszomorúbb fejezete.
origo.hu
Gázolt a vonat Székesfehérvár és Dinnyés között
