Anyád! A szúnyogok!

Ö K O T E R R O I R

Emlékszem, ez a szúnyogmizéria már a szoftkádárizmusban is fel-felbukkant, a probléma tehát nem új keletű. Irtani, vagy nem irtani, ez volt a kérdés már akkor is, bár nem elsősorban környezetvédelmi szempontok mentén. Egyszerűen arról volt csak szó, hogy rendkívül idegesítő állat, nem szép, haszna semmi, viszont már egytől is képtelenség aludni, rajban meg tönkreteszik a balzsamos nyári estéket. Most meg megint a szúnyog a fő csapásirány, hiába, nem sok minden változott azóta, hogy véres csíkok borították az Erdért-faházak farostlemez falait, és a fél ország anyázta a pártot. Pár évig nagyjából nyugtunk volt tőlük, elismerően integettünk a fölöttünk elhúzó gépek pilótáinak, aztán lehetett békésen fröccsözni a teraszon. Persze a világ olyan mostanában, hogy mindig akad valami gikszer, amikor éppen nem a szúnyog, akkor valami más. Amerikai szövőlepke behálózott, letarolt erdőkkel, kőrisbogár-invázió kénköves bűzzel és kopaszra rágott kertekkel, kamikazeként viselkedő cserebogarak, fertőzött kullancsok milliói, spanyol csigák ármádiája, évente más, körülbelül ebben a sorrendben. Majd jönnek a sáskák is, meghozza őket a globális felmelegedés, de addig is itt vannak a szúnyogok, és addig jó, míg nem a maláriás társaság. Még szerencse, hogy a kormány és a főváros eddig több mint 150 millió forinttal járult hozzá a szúnyogok irtásához, illetve tizedeléséhez, legalábbis az Önkormányzati Minisztérium szerint. A legalábbis szócska azért szerepel itt, mert ezeknek már egy nyomorult rovar kapcsán sem hisz az ember, miért pont az irtógyártó céget ne nyúlták volna le. De ez most már kevés, elvtársak, eredményeket akarunk, de izibe. Ugyanis óránként nyolcvan csípés is előfordul. Ezt onnan tudom, hogy hajnalban, amikor már végképp nem tudtam aludni miattuk, láttam egy szimpatikus embert a televízióban egy szúnyogbefogó cuccal felfegyverkezve, ő mondta. Amikor borul az ember bioritmusa, nyilván napalmért kiált, még akkor is, ha közben olyan ökotudatos, hogy csak úgy füstöl. Ráadásul számtalan durva lehetőség kínálkozik a „végső megoldásra”.
Jó, DDT már nincs (na, azért a marokkói paprikára nem vennék mérget), de a biocidok (bizonyos élőlénycsoportokat szelektíven károsító anyagok) és azon belül is az inszekticidek (rovarirtó szerek) piaca virágzik, kár hogy rákkeltők, génkárosítók, és negatívan befolyásolják a hormon- és az idegrendszert. Utóbbira persze az sincs túl jó hatással, ha képtelenség kiülni a kertbe anélkül, hogy néhány percen belül ne nézzünk ki úgy, mint akit éppen most visz el a nyugat-nílusi láz. Vannak persze szelíd módszerek is. Ne építsünk úszómedencét (ez sokunknak menni fog), ürítsük ki a víztározóinkat (akkor viszont minek gyűjtögettünk környezettudatosan?), ne használjunk dezodort, viszont alkalmazzunk citrusféléket, szegfűszeget, ezt öntsük le tömény szesszel (ez az a pillanat, amikor a szúnyogok mellé betársulnak a muslicák), és vessünk be levendulát, rozmaringot és mentát. Csodálatos illatfelhőben legalább kellemesebb vakarózni.