A Moleskine notesz titkai

k ö n y v e s h á z

Az úgynevezett celebvilágról számtalan könyvet olvashattunk az elmúlt években, a legtöbb nem jutott túl a „mennyi minden csúnyaságot tettem” önmarcangoló vagy éppen ellenkezőleg, az „én még ezt is megtehetem, mivel híres vagyok” attitűdjén, így nem csoda, hogy az olvasónak nem maradt más, mint a bárgyú rácsodálkozás vagy az undor. Persze ezek a kiadványok (a könyv kifejezést mellőznénk) nyilvánvalóan nem is akartak többet közölni hálószobatitkoknál és az egyébként érdektelen „konzumzombik” reklámozásánál.
Ezért érdekes Fabricius Gábor kissé meghökkentő – Puha neon fejlövés – című könyve. A kerettörténet szerint egy Moleskine jegyzettömb járt kézről kézre (a márkanév fontos, mert a könyv szereplői sem személyiségek, sokkal inkább „brand”-ek), amelybe mindenki megírhatta a maga kis történetét. A naiv olvasó első ránézésre azonosítja a szereplőket, és csak a végén szembesül azzal, hogy mindez fikció. Vagy mégsem? Igen, ők a mai világ archetípusai, akikkel találkozunk. Csupa beteg lelkű ember, akiket az átlag mégis irigyel, mert övék a média, a hatalom és a dicsőség. Ámen.
Érdekes elképzelés, XXI. századi dekameron, amelyben már annyira itt van az elidegenedés, hogy nem is egymásnak mesélünk, hanem a papírnak. De hogy a boccacciói párhuzamnál maradjunk, a hősök itt nem egyszerűen esendők, a maguk hibáival, bűneivel együtt is szerethetők, hanem inkább saját vélt vagy valós sikereikbe is beleunt, rendszertanilag embernek nevezhető élőlények. Itt valóban a ruha és a karóra teszi az embert, mindenki bennfentes és befolyásos, csak éppen boldogtalan. A könyv pontos leírás olyan világról, amely az átlagember számára vágyott, mert nem ismeri belülről, és amelynek életérzését legfeljebb csak depresszív angol költők vagy Csehov hősei tudták átérezni.
Akkor mi a baj vele? Az, hogy ugyanolyan, mint amilyen a világ, amelyről ír. Ez a téma nem ér meg egy kötetet, legfeljebb egy novellát. Hiába ostorozza Fabricius ezt a világot, ha ő maga is ezt építi. A hiteles alkotó nem lehet egyszerre két személyiség: ha „civilben” márkaneveket építek, akkor nem mondhatom, hogy akik ezeket hordják/használják, üresfejű sznobok, mert sokat tettem azért, hogy ilyenek legyenek. Lehet, hogy ezek után jön a nagy kivonulás? Mefisztóként megmutatja a szerző, ez csak álomvilág volt, én építettem nektek, ti elhittétek, de nem létezik. Szóval nem torzít a tükör. A kérdés csak az, Fabricius is bele tud-e nézni. Sok ítész ünnepelte a könyvet, mert keményen bírálja a fogyasztói társadalmat. Ehhez képest a saját weboldal mellett már dal is született Puha neon fejlövés címmel. Egyik szerzője az író, ami nem is lenne baj, ha nem éreznénk ellentmondást a mű mondanivalója és a profi módon felépített reklám között. Attól tartok, kultuszkönyv lesz azok körében, akikről szól. De akkor minek?
(Fabricius Gábor: Puha neon fejlövés. Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2009. Ára: 2999 forint)