Arra kéri a levélben a minisztert a MAOE elnöke, hogy küldjék meg a szervezet számára az alapító okirat módosításának tervezetét, mert az személyi kérdéseket és a nyugdíjszabályzat bizonyos kérdéseit is érinti, márpedig a közalapítvány tevékenységének és rendeltetésének a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, illetve annak tagjai az alapító okiratban kiemelten nevesített célszemélyei, s mivel minden változás húsba vágó, észrevételeiket időben szeretnék megtenni. Szó esik a levélben arról is, hogy bár több egyeztetés is történt a MAOE ügyében államtitkári szinten, a szervezet támogatása erre az évre a mai napig nem megoldott, annak ellenére, hogy már az év második felében járunk. Azért tartja ezt különösen érthetetlennek, mert az egyesület változatlanul igyekszik teljesíteni a közalapítványhoz szorosan kapcsolódó közfeladatát. Tisztségviselői folyamatosan és aktívan részt vesznek a közalapítvány munkájának támogatásában, miután az nélkülük nem is tudná ellátni rendeltetése szerinti feladatait. Elsősorban azért, mert többszöri ígéret ellenére ma is az a helyzet áll fenn, hogy elkülönül egymástól a vagyont kezelő és a célszemélyeket tömörítő szervezet, vagyis az előkészített köztestület nem valósult meg.
A levél végén sajnálattal állapítja meg a MAOE elnöke, hogy az elmúlt hónapokban a miniszternek írt több levelük egyikére sem kaptak érdemi választ. Arról nem szól a levél, de tény, hogy a miniszter évek – 2007 májusa – óta arra sem szakított időt, hogy egyszer is ellátogasson a kortárs magyar művészek legnépesebb, az alkotók egzisztenciális helyzetének megoldása szempontjából legfontosabb szervezetéhez, hogy világos választ adjon arra a kérdésre, hogy hogyan, mikor valósulhat meg az az elképzelés, hogy a két szervezet, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (MAK) és a MAOE összevonásával létrejöjjön a Magyar Alkotóművészeti Köztestület, amely biztos, az Országgyűlés által megszavazott költségvetés alapján képviselhetné a kortárs képzőművészek, írók, zenészek érdekeit. Erre elsősorban azért lenne szükség, mert az utóbbi évekre kiderült, hogy az a konstrukció, amely a rendszerváltozás után kialakult, használhatatlan. Az a vagyon, amelyet a MAK (illetve elődje, a Magyar Alkotóművészeti Alapítvány) megkapott (főként a kilencvenes években), annyira elfogyott, hogy nem képes finanszírozni a MAOE által tömörített művészek számára a nyugdíjak, a segélyek folyósítását és más kiadásokat.
A két szervezet összeolvadásának, a köztestület létrehozásának a terve elkészült, ezt azonban a kulturális minisztérium vezetői ígéretük ellenére nem vitték be 2008 tavaszán a kormánykabinet ülésére, így nem kerülhetett parlament elé sem 2008 júniusában, hogy 2009 januárjától elkezdhesse munkáját a köztestület. A kormány elé csak 2008 őszén került a tervezet – gazdasági számítások nélkül, holott ezeket a MAOE és a MAK szakemberei prezentálták. E számítások alapján a köztestület működtetése nem kerülne többe (évi kétmilliárd forint), mint amennyit most az állam a MAK-on keresztül a művészek nyugdíjára és más kiadásokra ad. A pontos számadatokkal szemben a miniszter informális megnyilvánulásai, amelyek szerint „a mai nehéz gazdasági helyzetben túl sokba kerülne az új testület”, meglehetősen értelmezhetetlen. Összevetésként: az előadó-művészeti törvény végrehajtása jövőre hárommilliárd forintba kerül.
Egyvalamiben viszont valóban érződik a „nehéz gazdasági helyzet”. Ugyanis sem a MAK, sem a MAOE nem kapta meg az idén a működéséhez szükséges összeget. A tervezett 150 millió forintból 15 milliót adott a minisztérium, majd ígért újabb 15-öt, miközben a MAOE-nak csak lakbér fejében 8 milliót kellene kifizetnie a MAK-nak azért, hogy a saját vagyonát képező Magyar Alkotóművészek Házában működhessen. A MAK pedig nem képes fizetni azért a döntés-előkészítő munkáért, amelyet a MAOE szakemberei végeznek számára. Érthető, hogy mindkét szervezet a helyzet minél gyorsabb rendezésére vár. Eddig úgy tűnik, hiába.
Orbán Balázs
Orbán Balázs: Olyan közösségi terekre van szükség, ahol nem a gúny, a szétverés és a sunyiság az úr
