Bukás előtt?

Minél közelebb van a következő választás, annál nagyobb hangerővel sikítanak a média felkent személyei. Hogy kik ők? Helyszűke miatt nem írok neveket, aki a lapot olvassa, álmából felverve is sorolja őket. A sikítás tárgya az elszámoltatás. A fenyegetés, amely miatt a 168 Órától a Klubrádióig tombolva, őrjöngve vagy sírástól elfúló színpadias hangon értekeznek a megmondóemberek. Nem volt ez divat minálunk, egy „következmények nélküli országban” nincs elszámolás, nincs igazságtétel, nincs semmi, csak az undorító mocsár, amelyben ott kavarog egész húsz évünk minden mocska és szennye.
A hazugság, a hiteltelenség, a lopások, a sikkasztások, a korrupció, az átláthatatlanság, az erkölcstelenség, a hálózat elpusztíthatatlan hidrafeje, az emberek átverése, elbódítása, a kereskedelmi média arcátlan hülyítése, az uszítás, az antiszemitázás, a nemzeti érzés megsemmisítése. Tönkretették a parasztokat, az orvosokra és a pedagógusokra ráengedték a kisebbséget, naponta megalázva őket. Sorra jönnek a kilakoltatások, a bankok packázásai, de mindenekfelett a szocialista párt pozicionáltjainak dőzsölése, könyökig az adófizetők pénzében. Itt nem csak lehet, sikk is lopni, itt a kerületi polgármesternek több száz milliós vidéki villája van, műkincsekkel telerakva. Képviselőtársa önkormányzati lakásokat ajándékozgatott a barátnőinek románcaik végén. Itt a pártállamból ittfelejtett néni százmilliós végkielégítéssel távozik a BKV-tól. Ahol naponta derül fény újabb és újabb busás kifizetésekre. Egy garantált évért negyvenmillió is járhat. A vállalattól, amely fékhibás buszokat, nyúzott trolikat, emelkedő jegyárakat és zaklató kisebbséget ajándékoz az utasoknak. Hajmeresztő dolgokra derül fény nap mint nap, és még többet tudnánk, ha a kereskedelmi televíziók nem egy velejéig hazug világot tálalnának a sör és a fotel mellé. Épült viadukt a semmibe, alagút a sík homokon, kormányzati negyed torzóban, születtek tanácsadói szerződések milliárdokért. Olyan ez, mintha egy kosár bankóval kiállnánk a szélbe, és néznénk, amint szanaszét fújja a milliókat. A bankok monopolhelyzetükben zsarolnak, a képviselők degeszre tömték magukat pénzzel, és sem fülük, sem szemük nincs már, hogy választóik panaszát meghallják. Nem is akarják hallani, belezavar a jómódba.
A húsz év egyik szülötte a vizsgálóbizottság. A sóhivatal, amivel a parlamenti képviselők megpróbálnak a nagy törvénytelenségek végére járni. Az eredmény csőd és kudarc, viszont jól beolvasnak egymásnak. A parlamenti jegyzőkönyveket böngészve elhűlünk: választott képviselőink, mint disznók az ólban, röfögnek, trágárkodnak, káromkodnak. A reformkori emelkedett beszéd helyett a magyartalan lafatyolás tanúi vagyunk. Mutyi! Ez a szocialista szószörny viszont polgárjogot nyert. Mindenfajta csalást, szerződésszegést, vesztegetést, lopást, levajazott pályáztatást, protekciót, korrupciót eufemisztikusan mutyinak neveznek. Hogy a hét éve kormányzó szocialisták gazdaságilag a földre vitték az országot, már az is megbocsáthatatlan, de hogy erkölcsileg mit műveltek, az emberek kőkorszaki szintű megnyilvánulásaiból naponta leszűrhetjük. Közben a nyilvánosság kádári szintre süllyedt. Megismerünk megannyi kiskirályt, hazug és hiteltelen potentátot, akik nem nyilatkoznak, de megveretik az újságírót, ügyvéddel járkálnak, gőgösen dicsekedve kapcsolataikkal. Ne dőljünk be az őssejtbotránynak! Figyeljünk a kilakoltatásokra vagy a táppénzek zsugorodására! Meg Lendvaira, aki kétségbeesve próbálja a bádogot aranynak eladni.