Maszkok, kezek – teljességtöredék

L Á T - H A T Á S Schaár Erzsébetnek (1908–1975), a XX. századi magyar szobrászat kimagasló jelentőségű képviselőjének alkotásaiból látható kiállítás a debreceni Modemben. A művek évtizedeken át lappangtak, pontosabban a művésznő egykori házának padlásán porosodtak. Antal Péter fedezte fel és vásárolta meg őket – bemutatásuk kárpótlás egy elmaradt centenáriumi tárlatért, s egy újabb, az életmű egészét reprezentáló kiállítás ígérete.

Mintha csak az idők mélyéről, vagy éppen az időtlen végtelenből tekintetének a hatalmas kiállítóterembe belépő látogatóra Schaár Erzsébet arcai. A jól pozicionált lámpák fényének köszönhetően előragyognak a sötétségből a posztamenseken elhelyezett, kivétel nélkül gipszből készült munkák, az oldalt, a falon függők pedig maguk is mintegy beleolvadnak a félhomályba. Az arcok többsége maszk, van közöttük halotti maszk is, egy részük láthatóan élőkről készült, fiatalokról és idősekről, nőkről és férfiakról. Többségük a halotti maszk hagyományos „formátumát” képviseli, más részük azonban töredék, csak az áll és az orr közötti részből áll, ezeken hangsúlyozottan jelenik meg a száj. A fehéret csak egy-egy darabon, s szinte csak a szemnél váltja fel valamilyen más szín, elsősorban a szembogarat jelző feketésbarna grafitrajz. Talán egy-két fejre került valódi haj, s a maszkok felületének simaságát csak néhány darabon törik meg az öntés folyamán keletkezett anyagnyomok, s e véletlen történéseket csak egy-két olyan kisszobor ellenpontozza, amelynek felületét a szobrász ujjai formálták érzékeny plasztikus felületté.
Az arcok mellett kezek, kardarabok, szintén gipszből. Némelyiknél a szobordarabok összeillesztéséhez szolgáló csapolás nyoma. Mintha csak főműve, a halála előtt egy évvel a székesfehérvári Szent (akkor csak) István Király Múzeumban bemutatott Utca valamelyik alakjához szánta volna őket Schaár Erzsébet. Vagy mintha arra gondolt volna, hogy újabb homlokzatokkal, ablakokkal, s az ablakokon, ajtókon át kinéző, a lét megfejthetetlen titkai fölött meditáló nőkkel, férfiakkal szerette volna gyarapítani a Fehérvárott bemutatott, majd Pécsre vitt, a méltó körülmények közötti bemutatás elmaradása miatt azonban a köztudat számára alig-alig létező műegyüttest. Pedig, ha van összegző, a XX. század történelmét és az emberi lélek drámáját egyszerre kifejező mű a magyar művészetben, akkor az éppen az Utca lehet. S az Utca – és most a nagyszabású műegyüttest felidéző arcok, kezek – annak is a legszebb példáját adja, hogyan illeszthető a művészettörténet tradícióihoz, anyaghasználatához a sokáig efemernek, legfeljebb a mű elkészítéséhez használható segédanyagként tekintett gipsz. Az amerikai pop art nagymestere, Georg Segal anyagait, figuráit, falait idézi fel ez az anyaghasználat, az arcokba sűrített mondandó jelenről és múltról, életről és halálról viszont Christian Boltanski fotóinstallációival rokonítható (a rendezői leleménynek, a jó megvilágításnak köszönhetően is), amelyek egyszerre szólnak az elmúlásról és az emlékezés által való újjászületésről, az anyag mulandóságáról és a szellem maradandóságáról. Megidézik a XX. századi történelem áldozatait, s magának „a századnak a botrányát”, ahogyan Pilinszky János, a Schaár Erzsébet székesfehérvári Utcáját megnyitó költő Harbach 1944 című versében fogalmazott.
(Töredék az embernek. Debrecen, Modem, július 31-ig.)

Művek a padlásról. A Schaár Erzsébet házának padlásán porosodó műveket Antal Péter, az Antal– Lusztig-gyűjtemény tulajdonosa fedezte fel, és vásárolta meg. Főleg a művésznő alkotásai, arcok lenyomatát viselő halotti maszkjai, zseniális testrészlet-ábrázolásai bukkantak elő a feledés homályából, de előkerült néhány a férj, Vilt Tibor szobraiból is. A gyűjtő lapunknak elmondta, örömmel bocsátotta a MODEM rendelkezésére a Schaár-kiállítás anyagát, ám úgy véli, a többi, Debrecenben jelenleg nem látható mű is méltó lenne arra, hogy megismerje a közönség. Antal emlékeztetett, Schaár születésének századik évfordulóját nem sikerült méltón megünnepelni az utókornak, tavaly végül nem jött létre a tervezett kiállítás Székesfehérvárott, az Utca című korszakos alkotása bemutatásának eredeti helyszínén. Ezért is van különös jelentősége a mostani debreceni tárlatnak – hangsúlyozta a gyűjtő.
A Debrecenben látható Töredék az embernek című kiállítás anyagát Gulyás Gábor kurátor, a MODEM igazgatója válogatta és szervezte egységes egésszé. Mint elmondta, filozófusként és művészettörténészként egyaránt izgalmas kihívásnak tartotta a kiállítás megrendezését. – Egy nagy hatású modern bölcselő szerint az ember egyáltalán azért tekinthető emberinek, mert arca van? Én nem vagyok biztos ebben, de számomra is meghatározó az arc státusa – mondja a döntő részben halotti maszkokból építkező Schaár-kiállítás kapcsán Gulyás Gábor. – Az arc ugyanis a másik ember felé való nyitottságunk képességét, vagy éppen ennek hiányát hordozza. Másrészt az emberi tekintet fényében néha visszatükröződhet valami olyasmi, amit isteni szikrának szoktunk nevezni. Ez Schaár műveiben mind ott van, erőteljes, érvényes módon. (D. M.)