Megoldatlan a szerb menekültek kérdése

(Újvidék)

A Vihar fedőnevű horvát katonai akció 14. évfordulóján – augusztus 4-én – került nyilvánosságra az adat, hogy Szerbiában még mindig csaknem százezer szerb menekült van, akik a délszláv háborúk idején kerestek menedéket az anyaországban. Kétharmad részük Horvátországból érkezett. A 97 ezres adat biztosan nem pontos, hiszen nincs ilyen naprakész kimutatás, mint ahogy az az adat sem lehet megbízható, amely szerint 14 évvel ezelőtt több mint kétszázezer szerb menekült át Szerbiába – csak Horvátországból és csak a Vihar elől. A szerb propaganda kétségtelenül nagyított a számon, ami most – ha összevetjük a menekültek jelenlegi számával – nem kevés ellentmondásra mutat rá. S akkor még nem beszéltünk a boszniai és a koszovói menekültekről. Az utóbbiak tízezrei még mindig Szerbiában élnek.
Konkrét számokat nem közöltek, de azt igen, hogy az utóbbi fél évtizedben a menekültek egy kisebb része (főleg az idősebbek) visszatért szülőföldjére, egy másik része, amely ugyancsak nem nevezhető számottevőnek (elsősorban fiatalok) Szerbiából Nyugatra távozott. Egy nagyobbik részük integrálódott, munkája, lakása van, rendezte iratait, s többségük már nem gondol a visszatérésre. Ám még mindig vannak lassan másfél évtizeddel menekülésük után is, akik befogadóközpontokban élnek. Ilyen kollektív szállásból mintegy hetven van szerte Szerbiában. Lakóik hazatérésükre várnak.
Milorad Pupovac horvátországi szerb vezető szerint a két országnak mielőbb megállapodásra kell jutni a menekültkérdés megoldásában, szükség lenne egy szolidaritási alapra, s ehhez nemzetközi segítséget kellene kérni. Pupovac úgy tudja, hogy még százezer elmenekült szerb térne vissza Horvátországba. Ehhez azonban nemcsak az ingatlanjaikat kellene visszaadni, hanem a lakójogot is az akkor még „társadalminak” nevezett lakásokhoz. Belgrádban úgy vélik, hogy Zágráb nem serkenti őszintén a menekültek hazatérését. A háborús menekültek mellett Szerbiának még egy „menekültáradattal” kell megküzdenie. Azokról van szó, akik az EU-val kötött toloncegyezmény értelmében fokozatosan visszatérnek Szerbiába az unió országaiból – főleg Németországból –, ahol illegálisan tartózkodtak. A toloncegyezmény volt a vízumliberalizáció egyik fontos feltétele. 2003-tól eddig – ugyancsak becsült adat – mintegy 45 ezer ember tért vissza Szerbiába, többségük koszovói roma. A probléma azonban az, hogy az illetékeseknek fogalmuk sincs, mekkora a kitoloncoltak tömege. Számukat ötven-százötvenezerre teszik. Fogadásukra, ellátásukra, integrálásukra pedig nincs pénz. Magukra hagyták őket. A szerb menekültek is sok helyen feszültségeket okoztak, a gazdasági gondok pedig ezeket még fokozták is, az újabb tízezrek érkezése – tetejében jórészt nem is szerbekről, sok esetben még csak nem is szerbiai állampolgárokról van szó – a helyzetet tovább súlyosbítja. Elkerülhetetlen, hogy a menekültek és kitoloncoltak tömegei változtassanak a vajdasági nemzetiségi arányokon. Egyelőre csak a nagyobb városokban érezhető – Újvidéken kirívóan – a lakosság összetételének változása.