Miért jó a család? Miért jó a falu?

A századforduló (nekem már csak századforduló marad az 1900-as évek eleje, szemben a mostani ezredfordulóval) nagy brit szatirikusa, G. B. Shaw mellett (szó szerint „mellett”, mert gyakran csipkelődtek egymással) az áttért katolikus, G. K. Chesterton idejében is támadták egyesek a családot, mások meg védték azt. Chesterton szerint a család védelmezői rosszul védik a családot. A család nem békét, nyugalmat, egységet, egyetértést jelent, hanem gyakran az ellenkezőjét. A család értéke a kis közösség értéke, például a falu értéke, amibe beleszületik az ember. A családban, faluban nagyobb világot tudhat az ember maga körül, mint egy nagyvárosban. „Sokkal tisztábban látja, mily vadul különböznek egymástól az emberek, mennyire hajthatatlanul járják a maguk útját. Egy kis közösségben társaink eleve adottak”. Ez bizony így van. Egy nagy családban, faluban a falu bolondja, nagyotmondója, kikapós menyecskéje, de csöndes bölcse, vézna, de szorgalmas mitugrásza, aggszüze, szóval mindenki a helyére kerül.
A nagyvárosban rokonszenv alapján létesülnek közösségek, s nem klánt, hanem klikket alkotnak. „A klikk tagjai viszont azért élnek együtt, mert lelkük egyforma, korlátoltságuk a szellemi koherencia elégtelenségéből és az önelégültségből származik, olyanfajta korlátoltság, amely a poklokat lakja. A nagy társadalom táptalaj a korlátoltság számára; gépezet, amely azzal a céllal működik, hogy a magányos, mimóza egyént megóvja a keserű és üdvös emberi kompromisszumoktól.” Így igaz. Egy faluban a lódító Gyurcsány sose lett volna a falu bírója, Kóka és Bajnai sem lettek volna a község sportklubjának pénztárosai. Ott nem bízzák kecskére a káposztát, mint Molnárra az egészségügyet, mert gyerekkoruktól kiismerték volna őket. A falurombolás, a családrombolás, az iskolarombolás arra jó, hogy buta, tapasztalatlan, felelőtlen s kormányozható nyájat tenyésszenek, ami elmegy melletted, ha összeesel az utcán, azzal védekezve, hogy biztos részeg vagy. Családok kellenek, falvak, lakótelepi és lakóhelyi klubok, mert ott kell szembesülniük és kialakulniuk a véleményeknek; az agorán, a vonaton, a lakógyűlésen.
„Ne szólj szám, nem fáj fejem” – ez a szocialista társadalomban a túlélést biztosító jelszó volt. Ma azt jelenti, ha nem szólsz, s nem is fáj, már talán nem is élsz. Szóljunk és fájjon a fejünk, mert törnünk kell, hogy kitaláljuk, hogy is másszunk ki a gödörből, ha nem akarjuk megvárni, míg betemetnek.
Dr. Bálint Géza
e-mail