Fa Nándor (1953) hajótervező és -építő, óceáni szólóvitorlázó. Háromszor kerülte meg hajóval a földet. Először 1985–87-ben, 717 nap alatt, a Szent Jupát fedélzetén Gál Józseffel a klasszikusan nehéz útvonalat választva: délről kerülve meg a Jóreménység fokát és a Horn-fokot. 1988–90-ben megtervezte és megépítette az első magyar óceáni versenyvitorlást, a hatvan láb hosszú Alba Regiát, amellyel a BOC Challenge ’90–91 négyszakaszos, szóló földkerülő versenyén 11. lett. 1991–92 között öt hónap alatt átépítette a hajót. A Vendée Globe ’92–93 nonstop föld körüli szóló vitorlásversenyen övé az 5. hely. Radikális tervezésű, második magyar hatvanlábas versenyhajójával, a Budapesttel a mások számára tragédiát és hajóvesztést jelentő 1996-os Vendée Globe-on a győzelmi esélyre jelölt magyar vitorlázónak az jelentette a sikert, hogy ő és hajója is életben maradt. 1997-ben a Transat J. V. kétszemélyes atlanti-óceáni verseny 4. helyezettje. Saját tervezésű és építésű hatvanlábas hajói ma is az óceáni versenyek résztvevői.
Szokott még vitorlázni?
– Csopakon van egy hajóm, de előfordul, hogy egész évben áll.
– Épít még hajókat?
– Főleg kikötőket tervezek és építek olyan korszerű, általam továbbfejlesztett francia technológiával, amelyik a lehető legkisebb beavatkozást jelenti a természetes környezetbe.
– Sokévi csendes, közélettől mentes munka után meglepő volt ott látni a sukorói parton a tiltakozók között. Készülődést jelent ez valami új szerepre?
– Engem a politika valóban nem érdekelt, mindig úgy éreztem, a magamfajtának nincs helye a közéletben. Vannak, akik arra rátermettebbek, legalábbis annak gondolják magukat. Ez a meggyőződésem ma sem változott. Látom, hogyan képesek lejáratni egy embert, hogyan lehet egy élet munkáját néhány hét, hónap alatt tönkretenni. Vagyis a közéleti szerepvállalásnak számomra nincs hozadéka, csak vesztesége. Alapvetően alkotó típus vagyok. És ezen a meggyőződésemen nem is akarok változtatni.
– Tehát a velencei-tavi szíve szólalt meg?
– A sukorói történet valóban átlépte az ingerküszöbömet. Egész életemet ennél a tónál éltem le, itt voltam kajakos, kenus, vitorlázó, és az óceánjárások után is ide tértem vissza. Engem mint civil velencei polgárt háborít fel, hogy olyan emberek készülnek dönteni a tó jövőjéről, akiknek sem tudásuk, sem rálátásuk, sem értékítéletük nincs róla. A döntéseiket pedig színtiszta üzleti érdek és spekuláció határozza meg. Ilyenkor az ember nem maradhat kívül, ideiglenesen átcsúszik a közszférába.
– Mennyiben egységesek a velencei-tavi polgárok ebben a kérdésben? Egyöntetűen a gigakaszinó ellen vannak?
– Bizonyára van néhány százalék, amelyik könynyen meggyőzhető olyan egyszerű mesékkel, mint munkahelyteremtés, adóhozadék, meg hogy az ő vállalkozásának mennyi lehetősége lesz. Mindezeket szajkózza a beruházáspárti sukorói polgármester és képviselő-testülete is. Valamiért nem látják, hogy itt olyan beruházás nem lesz, amelyikből a település valóban hasznot húz. Rajtuk kívül azonban Fehérvártól Budapestig látják az emberek, hogy ha még az a beruházási szándék valósul is meg, amelyiket a beruházó leírt, abból akkor sem származik nyeresége a környéknek, hiszen a Velencei-tó megszűnik olyannak lenni, amilyen. Nem lesz többé az a természetes ökológiai környezet, amelyikben az ember jól érzi magát. Itt több tízezer család életteréről van szó, ők azért választották ezt a vidéket, mert ilyen helyen akartak élni. A kaszinóterv ismertté vált részei szerint ugyanis ez a parton több kilométer hosszban elhúzódó építmény már az első évben ötmillió vendéget fogadna, ami a háromezer kilométeres partszakaszon eloszló éves horvátországi vendégforgalom ötven százaléka. És mivel ez egy Las Vegas-szerű hely lenne, a szerencsevadászok mellé érkezne járulékos, nemkívánatos közönség is. A tó északi partjának lebetonozása érintené a jelenlegi vízi és madárvilágot, megszűnne a természetes szűrőrendszer. És mindezt hatástanulmányok nélkül képzelik el megvalósítani. Mivel néhány homályos terven és a sietségen kívül más nem érzékelhető, élek a gyanúperrel, hogy senki nem tervez ide 400 milliárdos beruházást, legfeljebb egy kaszinót, egy szállodát és egy éttermet, a többi területet pedig, amelyet mogyoróért szerzett meg az államtól, majd kiparcellázza lakóparknak. Vagyis ez az egész ingatlanspekuláció, amelynek az első fele, tehát az állami terület feltűnően alacsony áron történt kiárusítása, valamint a jelenleg ügyészségi vizsgálat alatt álló gyanús telekcsere már lezajlott. A terület négyzetméterét ezer forint körüli áron adta el az állam, miközben az északi parton húszezer forint környékén van az átlagos négyzetméterár. A vevő tehát eddig mindenféle beruházás nélkül máris nyolc–tíz milliárd forintos haszonhoz jutott. Hetvenhektáros területről van szó, amelyet olyan cégnek készül az állam eladni, amelyiknek bizonytalan a tulajdonosi háttere, nincs komoly törzstőkéje, és főként amelyik semmire nem vállal garanciát, még arra sem, hogy mit fog a területen építeni.
– A sukorói történetnek nemcsak környezetvédelmi, hanem markáns politikai vonulata is van. Az eredeti döntéshozó már nincs a helyén, tehát elvileg van remény a változásra, jó esetben a befektetői csoport visszavonultatására. Bízik ebben?
– A tulajdonjog az ügyészségi vizsgálat miatt még nincs bejegyezve. A Gyurcsány-kormány az utolsó ülésén döntött arról, hogy kiemelt beruházásként kezeli a King Cityt, vagyis az engedélyeztetést kiveszi a szakhatóságok kezéből, és saját apparátusán belül bonyolítja le. Mindezt tehát bejegyzett tulajdonjog nélkül. A jelenleg hatályos rendezési terv szerint a sukorói területnek csak három százaléka építhető be sport- vagy idegenforgalmi funkciójú épülettel. A sukorói önkormányzatban tudomásunk szerint most zajlik a terület átminősítése harmincszázalékos beépíthetőségűre. És nem terveznek megkötést, tehát lehet ott lakópark, sípálya vagy kaszinó. De lehet például atomerőmű vagy vegyi üzem is. Mivel az egész beruházásról nem készült hatástanulmány, azon az utolsó Gyurcsány-kormányülésen a döntéshozók lényegét tekintve nem tudhatták, mit támogatnak. A Bajnai-kormány szinte minden tagja részese volt a King City előkészítő munkálatainak. Ha Bajnait annak idején a főnöke utasította, hogy részt vegyen ebben, akkor talán számítani lehet korrekt kivizsgálásra. Tátrai Miklóst, aki a telekügylet főszereplője volt, leváltották. Hogy az utódja mit támogat, majd kiderül.
– Miközben egyre jobban mutatja magát a civil világ, és jelzi, hogy bele akar szólni a döntésekbe, úgy tűnik, a tagadásnál tovább nem nagyon jut. Tehát elmondják, mit nem akarnak, de ha arról kérdezzük őket, hogy mi legyen, másokra mutogatnak. Arra hivatkoznak, nem az ő dolguk azt eldönteni. Hol van tehát az ellenállás határa? Semmi ne változzon? És merre legyen a fejlődés?
– Igaza van, ha felépülne a kaszinóváros, akkor a következő generáció arra már mint megszokott képre tekintene. Legfeljebb az öregeknek lenne egy ideig furcsa. Ám itt arról van szó, hogy a lopás ellen mindenképpen tiltakozni kell, és én mint adófizető polgár kikérem magamnak, hogy elherdálják a közvagyont, valamint hogy olyan beruházás történjen, amelyiknek a haszna elmegy az országból, nekünk pedig csak a környezetpusztítás marad. A legnagyobb probléma valóban ennek a partszakasznak a rendezetlen státusa. Valamikor zagyterület volt, tehát ide tették le a Velencei-tó kotrása során keletkezett üledéket, vagyis a tavat ezen a partján feltöltötték. Emiatt a régi térképeken ez a partszakasz nem is szerepel, így nem kerülhetett be a Natura 2000 természetvédelmi programba sem. Pedig időközben részben nemes fák nőtték be. Csak rendbe kellene az egészet tenni, mert senki nem foglalkozik vele. Időnként a horgászok szedik össze a szemetet. Ha tehát sikerülne megakadályozni a kaszinóberuházást, akkor az első lépésben azt kell eldönteni, hogy mi legyen a terület jövőbeli sorsa.
– A Velencei-tó a szocializmus éveiben a pesti kisember nyaralóterülete volt. Mennyit fejlődött az elmúlt húsz évben?
– Agárd, Gárdony, Velencefürdő most is hasonló jellegű, sokat ebből a szempontból nem változott. De az északi parton az új beépítések, Velence, Sukoró, már más képet mutatnak, ott változnak a települések. A tó a vitorlázás, kajak-kenuzás, evezés bölcsője, nekem ez a kép áll közel a szívemhez, és minden bizonnyal azoknak is, akik ezért költöztek ide. Mert sokan már végleg idejöttek a városból.
– Mire számít? Eredményes lesz az összefogás, a tiltakozás?
– Derűlátó nem vagyok. Az elmúlt évtizedek megtanítottak arra, hogy itt cinikusan, következmények és felelősségvállalás nélkül mindent meg lehet csinálni.
– Ezt tekinthetjük politikai állásfoglalásnak?
– Mint világlátott ember alapvetően liberális szellemű vagyok, pontosabban a nemzeti értékekben hívő szabadelvű. Az utóbbi években azonban a nemzeti értékeket védő emberek mellé sodródtam. Sok minden megkopott ugyanis, amiben hittem, mert kiderült, hogy ez a demokrácia nem az, amit én szeretnék, és elképzeltem, hogy az én liberalizmusom nem a káosz, valamint hogy a szabad rablás nem egyenlő a szabad életlehetőséggel. Megértem, hogy a tőke gyarapodni akar, és elfogadom a jó értelemben vett globalizmust is. Nekem a szándékkal és a hogyannal van bajom, mert igenis elvárom, hogy amit ide építenek, az illeszkedjen bele ebbe az élettérbe. Magyarország eddig minden háborút elveszített, fegyverest, gazdaságit, szellemit egyaránt, és ma teljes kiszolgáltatottságban él, még ha ezt nem is fogja fel. A gyermekeim miatt is szeretném, ha ez a társadalom ráébredne az értékeire, meglátná, milyen gyönyörű tájak vannak ebben az országban. Milyen csodálatosak az építményeink, milyen gazdag a kultúránk és szép a nyelvünk. Tehát fantasztikus vagyonunk van, és én abban lennék partner, hogy ezt megőrizzük, ne pedig folyton a csodát várjuk, a talált pénzben bízzunk. A sukorói kaszinóváros a csodavárás tipikus esete.
– A Velencei-tó mellett és érdekében létrejött most egy civil szerveződés, amelyik tudja, mit nem akar. Van-e esélye annak, hogy ebből a nemből kinő egy igen is, tehát leülnek, és kitalálják, milyennek szeretnék a tavat, hogyan képzelik a természet és az itt lakók igényeit is figyelembe véve a fejlődési irányt?
– A magyar olyan, hogy valami ellen gyorsan és szorosan összefog, de ha az alkotás időszaka jön el, hamar kiütköznek az érdekellentétek. Most valóban lehet szerepük a civileknek abban, hogy megakadályozzanak egy nyilvánvalóan rossz tervet. De itt már az alkotó értelmiségnek kellene következnie, amely megadná a helyes irányt – nemcsak a Velencei-tónak, hanem az egész országnak. Hiszen nem csak a tó északi partjának a jövője nincs kitalálva.
