Elveheti a Gyurcsány–Bajnai-korszak a jövőt a fiataloktól, ezt megakadályozandó alapvető politikai váltásra és változásra van szükség – mondta Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője szombaton Veszprémben, a Fidelitas kibővített elnökségi ülése után. Hangsúlyozta: a fiatalok érdeke az, hogy olyan kormánya legyen az országnak, amely nem a megszorításokra, hanem a növekedésre összpontosít. Szijjártó szerint a jövő évi költségvetési terv és a Nemzetközi Valutaalappal kötött hitelszerződés „az utolsó tíz- és húszezer forintokat sajtolja ki az emberekből”. Hangsúlyozta, a kormány megszorításai hosszú távon veszik el a növekedés lehetőségét az országtól. Utalt arra is, hogy újabb iskolák bezárása várható, ha az önkormányzatoknak és az oktatásnak jutó költségvetési összeg csökkentése „átmegy a parlamenten”.
Mihalovics Péter, a Fidelitas programalkotásért felelős alelnöke bejelentette, hogy elkészült az Új nemzedék program című vitairatuk. Mint mondta, olyan Magyarország él elképzeléseikben, ahol minden fiatal biztonságban érezheti magát, mert a tudásával munkát kap, azzal pedig otthont teremthet magának. Az alelnök hivatkozott az Ifjúság 2008 elnevezésű kutatásra, amely szerint a fiatalok közel nyolcvan százaléka nem érzi magát jó helyzetben Magyarországon, nem látja a biztonságos jövőjét. A programban szerepel az Új nemzedék kártya terve; minden fiatal kapna „olyan ingyenes intelligens kártyát”, amellyel különböző állami támogatásokat, kedvezményeket tudna igénybe venni.
– A 2010-es országgyűlési kampányban az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elsősorban a keresztény értékvilágú fiatalokat kívánja mozgósítani – mondta Rétvári Bence, az IKSZ elnöke a szervezet küldöttgyűlése után. Kifejtette: a közbiztonság állapota mára tarthatatlanná vált – főleg az ország keleti és északi részén, de a hathatós intézkedéseket évek óta hiába várják a kormánytól.

Sokkos állapotban van a Palatinuson medencébe fulladt kislány édesanyja