Magyar Péter már a választás utáni nemzetközi sajtótájékoztatóján lemondásra szólította a hivatalban lévő köztársasági elnököt és több olyan közjogi méltóságot és közjogi tisztségviselőt, akik szerinte a korábbi rendszer működéséhez kötődnek.
Később Magyar Péter május 31-ig kérte önkéntes távozását az államfőnek és a közjogi vezetőknek.
Sulyok Tamás május 29-én a Velencei Bizottsághoz fordult és nemzetközi alkotmányjogi állásfoglalást kért a közte és a kormány között kialakult konfliktus, valamint az eltávolítására irányuló törekvés ügyében.

Az államfő a közösségi oldalán is reagált az ellene irányuló támadásra, tudatta, hogy továbbra is betölti a köztársasági elnöki tisztséget, és gyakorolja az alaptörvényben és a jogszabályokban meghatározott hatásköreit. A miniszterelnök válaszul az igazságügyi miniszter társaságában, Görög Mártával látogatott el újfent a Sándor-palotába, hogy Sulyok Tamással tárgyaljanak, a találkozót követően pedig bejelentette, módosítják az Alaptörvényt a köztársasági elnök leváltása érdekében.
A Tisza lemossa a parlamenti ellenzéket
A 17. alaptörvény-módosítás tartalmazza, hogy 12 évben maximalizálják egy személy számára az országgyűlési képviselői mandátum hosszát. A jelenlegi parlamenti összetételt nem bolygatja meg a módosítás, azonban a 2030-as választás után felálló Országgyűlés esetében már alkalmazandó lesz. Így egyértelmű, hogy ismét visszamenőleges hatállyal fabrikált törvényt a kormány, ami a Tisza Párt frakciójából senkit, míg a Fidesz–KDNP, valamint a Mi Hazánk képviselőcsoportjainak a felét érinti.
Az alaptörvény-módosítás egyik első fideszes áldozata, hogy Gulyás Gergely tudatta:
a legnagyobb ellenzéki frakciónak nem lehet olyan vezetője, aki nem indulhat a következő választáson a közjogi korlátok miatt, ezért lemond a frakcióvezetésről.
Gulyás utódjáról várhatóan a jövő héten fog dönteni a Fidesz, a várakozások szerint az utóda pedig olyan politikus lesz, aki 2030 után is beülhet a parlamentbe.





















Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!