A Fidesz elnöke az Európai Néppárt alelnöki minőségében vett részt az orosz hatalmi párt, az Egységes Oroszország 11. kongresszusán. Mint arról a Fidesz elnöki stábjának vezetője, Szijjártó Péter az MTI-t tájékoztatta, Orbán négyszemközt tárgyalt Putyinnal. Orbán Viktor a találkozó után a Hír TV-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, az embernek időnként az az érzése, hogy néhány gyanús szocialista alak fennhatósága alatt áll az egész orosz–magyar ügy. Holott ennél a két ország többet érdemel, „és én világosan meg is mondtam a miniszterelnök úrnak, hogy szeretnénk rendezni és új alapokra helyezni az orosz–magyar kapcsolatokat” – tette hozzá. – Szeretnénk egy XXI. századi partnerséget kialakítani annak érdekében, hogy a kapcsolataink mások legyenek a jövőben, mint a múltban voltak, és ne csússzunk vissza soha többé abba az orosz–magyar kapcsolatrendszerbe, amiben a XX. században éltük az életünket – mondta végezetül az Európai Néppárt alelnöke.
*
Orbán Viktor szentpétervári meghívásának a ténye egyértelműen jelzi, hogy Moszkva már leírta az MSZP-t, s a választások utáni időszakra készül. Ezt jelezte egyebek mellett a kormányközi vegyes bizottság budapesti ülésének lemondása és a korábban beharangozott Balázs–Lavrov külügyminiszteri találkozó látványos elmaradása is. Közben Moszkvából folyamatosan érkeztek a jelzések a Fidesz felé egy új kezdetről, s ezt a szándékot sugallta lapunknak nyilatkozva Oroszország új budapesti nagykövete is. A kapcsolatkeresés jele volt már a minap Alekszandr Babakov dumaalelnök találkozója a Fidesz elnökével. Információink szerint kormányra kerülve a Fidesz kész a kapcsolatok pragmatikus, kölcsönös érdekeken alapuló folytatására, bizonyítva, hogy e viszonyt egy párt vagy kör sem sajátíthatja ki magának. A Fidesz közös gazdasági projektek sorában kész együttműködni Moszkvával, továbbra is prioritásként kezeli azonban az energiadiverzifikációt, s ragaszkodik a tőkebefektetések átláthatóságához.

Brutális karambol a főúton, mentőhelikopter érkezett a helyszínre