Jól érzékelhető a szoros kapcsolat a mester és az őt követő fiatalok között. A szentendrei Barcsay-gyűjtemény termeiben láthatjuk a díjnak nevet adó és a díjjal kitüntetett művészek műveit. Véletlen egybeesés, hogy a kitüntetettek épp annyi idősek, mint amennyi a mester volt, amikor először érkezett Szentendrére, 1928-ban, hogy egy évvel később már a Szentendrei Művészek Társaságának a tagja legyen, s azután hosszú élete során sose szakadjon el a várostól.
Szentendrére érkezésének évében született a Munkáslány, a gyűjtemény egyik kiemelkedő jelentőségű alkotása. Ekkor kezdődtek azok az évek, amikor az útnak indító mezőségi táj s a Szentendre környéki hegyek formái egyre kiérleltebb festői kompozíciókban jelentek meg, hogy a táj után lassan az emberi figura is helyet kapjon a műveken. Ezt a természetközpontúságot később is megőrizte a művész, miközben mind az emberi alak, mind a táj elemeit egyre erőteljesebben tömörítve, absztrahálva jelenítette meg vásznain. Innen az az organikus rend, monumentális hatás, amely a hatvanas években a női fejeket és a műterem részleteit ábrázoló műveiben jelen van. A hatvanas évek eleje táján indult rajzsorozatának középpontjában a Szentendre környéki dombos-hegyes táj állt, amelyet egyre inkább az alapvető erővonalakra egyszerűsítve ragadott meg finom vonalaival, olykor zenei hatású kompozíciókat hozva létre. Hasonló folyamat figyelhető meg a táblaképeknél is, a konkrét építészeti motívumoktól egyre jobban eltávolodott. A nyolcvanas évek elején újabb sokalakos, monumentális kompozíciók születtek: középpontjában egy vörös és fehér kockaalakzattal született meg a szó szoros értelmében Monumentális kép.
A mesteri tudás és a művészet, a mű előtti alázat, azaz az esztétikum és az etikum elválaszthatatlan ötvözete jellemzi Barcsay Jenő munkásságát. Minden oka megvolt hát és megvan ma is a művész nevét viselő alapítvány kuratóriumi tagjainak, hogy magasra tegyék a mércét a Barcsay-díjak odaítélésénél. Nos, első pillanatban nehéz elképzelni két egymástól jobban különböző alkotót, mint Kántor Ágnes és Király György, művészetük mozgató erői azonban rokonságban vannak egymással. Kántor Ágnes geometriai keretet, mustrát hoz létre, amelynek elemei időnként önállósulnak, időnként az emberi figurával egységben jelennek meg, a játékosság és a fegyelmező erő szüntelenül egybejátszó kettősségének a jegyében. Király György fejsorozatában, szobabelsőiben, csendéleteiben szintén a ráció és az emóció kettőse alakítja a kompozíciót, a visszafogott, mégis igen intenzív színvilágot, a különös arányrendszert.
(A 110 éve született Barcsay Jenő alkotásai, Kántor Ágnes és Király György Barcsay-díjas festők kiállítása, Szentendre, Barcsay-gyűjtemény.)
origo.hu
A betegek szeme láttára kellett újraéleszteni egy nőt a kecskeméti rendelőintézetben
