Demszky Gábor berekesztette a közgyűlést

A főváros és a kerületek közötti 216 milliárd forintos idei költségvetés-megosztásról, egy parkolási cég szerződésének felmondásáról és a budapesti közintézmények kampánytilalmáról is döntött tegnap rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

Szilágyi Richárd
2010. 02. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BKV-botrány egyik politikai felelőseként számon tartott Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes képviselői mandátumáról való lemondatása óta először tartott tegnap közgyűlést a fővárosi önkormányzat. Hagyó lemondásával a fővárost korábban koalícióban irányító SZDSZ–MSZP elveszítette egyfős többségét a közgyűlésben, így az előzetes meghívóban nem is szerepelt a BKV és a kormány közötti 23 milliárd forintos finanszírozási szerződés. Csak egy ellenszavazattal fogadták el a képviselők a főváros és a kerületek közötti forrásmegosztásról szóló rendeletet. Így a több mint 216 milliárd forint közös forrásból a kerületek összesen 117 milliárd forintban részesülnek. A közgyűlés határozott arról, hogy az Állami Számvevőszék felhívása nyomán kezdeményezik az iparűzési adó beszedésére vonatkozó törvény megváltoztatását annak érdekében, hogy az önkormányzatok még ebben az évben megkapják az őket megillető iparűzési adó kérdéses tíz százalékát.
A főváros arról is döntött, felmondja a Budapesti Önkormányzati Parkolási Társulással (BÖP) kötött megállapodást. Az SZDSZ-es Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes szerint ezzel a döntéssel egy átláthatóbb rendszer alapjait kívánják megteremteni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a BÖP Kft. üzemeltetésében lévő 2500 parkolóhely átkerül a Parking Kft.-hez.
Szocialista és szabad demokrata szavazatokkal fogadták el azt a főjegyzői előterjesztést, amely szerint a választási időszakban tilos kampányrendezvényeket tartani a fővárosi önkormányzat fenntartásában működő intézményekben. A fideszes György István szerint a döntés a legrosszabb időkre emlékeztet, mert ezzel a politikusok olyan korlátozó intézkedéseket tesznek, amelyek a választási törvények kereteit is szűkítik. Egy zárt napirendi pont tárgyalását követően Demszky Gábor váratlanul berekesztette az ülést, így a díszterembe visszatérő újságírók azzal szembesülhettek, hogy a képviselők többsége már el is hagyta az üléstermet. Az SZDSZ-es városvezető indoklása szerint határozatképtelenné vált a közgyűlés, de az ellenzéki képviselők szerint azért nem folytathatták a munkát, mert a két korábbi koalíciós párt nem tudott megegyezni különböző fővárosi társaságok személyi kérdéseiben.

Pártkiadvány. Közpénzből fizetett bújtatott pártfinanszírozásra hívtam fel Demszky Gábor főpolgármester figyelmét már 2008-ban – közölte Bús Balázs (Fidesz). A III. kerület polgármestere szerint a BKV-nál zajló eljárásban annál a Hrabetz Györgyinél, a helyi MSZP elnökségi tagjának cégénél kerestek szerződéseket, aki korábban Óbudai Monitor néven egy újságot is kiadott. A kiadványt, amelytől – lejárató írásai miatt – a kerületi képviselő-testület még a névhasználatot is megvonta, a Főtáv Zrt., a Csapi és a temetkezési társaság is támogatta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.