Énekesek

Hegyi Zoltán
2010. 02. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Február 26-án Krulik Zoltánt láthatja, hallhatja a közönség a Hagyományok Háza Dúdoltam én című sorozatában. Nem egyedül persze, de a megszokottól kissé eltérő módon. Ezen a koncerten ugyanis nem „csak” gitárosként, hanem énekesként is bemutatkozik. A bemutatkozik kifejezés sem teljesen helytálló, csupán megközelítés, bár az approximáció jellemző a dalszerző-szövegíróra. Olyan, mint a szivacs, és amikor megtelik impulzusokkal, a saját képére formálja őket. A végeredmény pedig maga a dal. Krulik a hazai etno-, folk-, világzene egyik oszlopa, megkerülhetetlen figurája, ő alapította a Kolindát 1980-ban és a tavaly huszonöt éves fennállását ünneplő Makámot. Klasszikus gitárral kezdte, majd észak-indiai zenével és a Balkán hangjaival foglalkozott. Egyik legnagyobb integrátor a műfajban, és olyan, mint a legjobb angol „nevelőegyesületi” edzők.
Nézzük át a Makámban eddig megfordult énekesnők névsorát (a teljesség igénye nélkül). Lovász Irén, Bognár Szilvia, Szalóki Ági, Herczku Ági, Palya Bea. Ez a fél kontinensre elég is lenne, de még nincs vége. Az új projekt neve Robinzon Kruzo, utóbbi nyilván a Krulik névből jön, a „keresztnév” meg az életmódból. A dalok nagyon személyesek, családtörténeti töredékek, emlékvillanások, filmszerűen térnek vissza egészen az énekes gyerekkoráig, szülei, nagyszülei sorsán át pedig a huszadik századi kataklizmákig. Ez az összeállítás egy eljövendő lemez anyagának alapját jelentheti. Nemrég megjelent a Makám tizenhatodik albuma, a címe Yanna Yova. Hogy ez mit jelent, arra akár pályázatot is ki lehetne írni, de nincs sok értelme, a jelentés alighanem az aranykorba vész. Hamvas Béla írja a Scientia sacrában: az őskori emberben megvolt az a képesség, hogy lássa a dolgok láthatatlan szellemi összefüggését. Ezek az összefüggések megfelelések az alacsonyabb és a magasabb, az érzéki és az érzék fölötti, a földi és az asztrális, az anyagi és az anyagtalan között.
„Nem tudom, miért, fent vagy lent, egyre megy, kő a kőre hull, s mit ér az egyszeregy, Yanna Yova, Yanna Yova, Yanna Yova, Yanna.”
„Az, ami lenn van, ugyanaz, mint ami fenn van, és ami fenn van, ugyanaz, ami lenn van. Így érted meg az egyetlen csodát. És ahogy minden dolog az Egytől származott, az Egy gondolatból: úgy, elfogadva azt, lett minden teremtett dolog” (Hermész Triszmegisztosz).
A Yanna Yova énekes-dalos lemez és egyben „látomás Európa elsüllyedéséről”. A kettő nem zárja ki egymást, sőt elég bekapcsolni a televíziót, és máris a nappaliban látható, ahogy az emberiség zenélve, dalolva masírozik a vesztébe. A Makám zenéje már-már könnyed, nagyvilági. Az új énekesnőkről, Hornai Zóráról és Korzenszky Kláráról pedig még szintén sokat hallunk.
Hogy Bob Dylan miért nem lett igazán széles körben népszerű, annak számos oka lehet. (Bár az Egyesült Államokban – ahol mégiscsak ikon – is sokan közömbösek iránta, de akik szeretik, azok ájultan.) A hatvanas években az elzártság lehetett az akadály, a hetvenesekben a nyelvtudás hiánya, aztán meg már minek. Tény, hogy Dylan szövegértés nélkül csak egy orrhangú énekes, hiszen az ő megjelenése óta lett egyértelmű, hogy a rock and roll nemcsak egyféle zene és tánc, hanem a népköltészet újkori megnyilvánulási formája – már szerencsés esetben. És ezzel máris nem kevesebbet állítunk, mint hogy Elvis után nem sokkal, a hatvanas évek elején ő tekerte a legnagyobbat a hangerőn, bár sokáig egy szál akusztikus gitár volt a fegyvere. Élete soha véget nem érő turné, hol eltűnik évekre, hol átalakul, mint Woody Allen Zeligje, változatlan és kiszámíthatatlan egyszerre. Néha kiismerhetetlen, néha a végsőkig egyszerű, mint egy pofon a kocsmában. Hogy milyen ember (bár ennek gyakran nincs köze a művészi teljesítményhez), arról akkor sem tudunk meg sokkal többet, ha elolvassuk a Cartaphilus Kiadó pompás Legendák élve vagy halva című sorozatában megjelent kötetet, amelyet a vele készült interjúkból állítottak össze. Viszont önálló személyiség, a rock and roll dr. House-a, ez többször kiderül. 1966-ban, a savpróbák kellős közepén ezt üzeni potenciális rajongóinak: az LSD nem a jó fejeknek való, hanem az őrült és utálatos embereknek, akik bosszúra szomjaznak. Használatának szabályait bele kellene foglalni a genfi egyezménybe. Dylan nem tudhatta, hogy a CIA akkor már évek óta kísérletezett LSD-vel katonákon, rabokon és függőkön.

Makám: Yanna Yova (Z Paraván Bt.) l l l l l
Bob Dylan-interjúk (Cartaphilus Kiadó) l l l l l

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.