Két part között

Huszadik születésnapját ünnepli a népszerű ismeretterjesztő magazin, a Rubicon. A rendszerváltás forgatagában született periodika főszerkesztője, Rácz Árpád szerint egyre nehezebb előteremteni a forrásokat a valóban színvonalas kulturális ismeretterjesztéshez.

Mi adta az ötletet húsz évvel ezelőtt a lapalapításhoz?
– A rendszerváltozás idején lapalapítási láz söpört végig az országon, megtört a sajtó addigi monopolhelyzete. Gyakorló történelem–földrajz szakos tanárként cseppentem bele a szellemi pezsgésbe. Tagja voltam az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumot létrehozó tanárközösségnek s egyik alapító-vezetője a Történelemtanárok Egyletének. Programot írtunk az egyletben, amikor felmerült a lapalapítás ötlete. Vállalkoztam rá. Sokáig a lét és a nemlét határán vegetáltunk, sokszor a következő szám megjelenése is kérdéses volt. Az olvasótábor folyamatos növekedésével aztán egyre biztosabbnak tűnt, hogy megmaradunk. Idővel pedig a hazai kulturális-művészeti-ismeretterjesztő lapok élvonalába kerültünk.
– Nem tartoznak semmilyen intézményhez, társulathoz. Hogy lehet így biztosítani a megjelenést?
– A függetlenség a legnagyobb előnyünk és a legnagyobb hátrányunk. Nincs intézményi hátterünk, s ez nem jellemző a magyarországi lappalettán ilyen kaliberű vállalkozás esetében. Eleinte csak a szerkesztéssel foglalkoztunk, a lapkiadást „hivatásosok” intézték. Az első két évben kétszer tönkre is mentünk. Jobb híján átvettük a kiadói feladatokat is, létrehoztunk egy alapítványt, majd betéti társaságot, így evickéltünk tovább. A rendszerváltozás után kialakult vállalkozói szféra nem látott fantáziát a kulturális-ismeretterjesztő tevékenységben. Így lettünk szerkesztőkként kényszervállalkozók. Mégis a 203. számnál tartunk. Ehhez az is hozzájárult, hogy kezdettől a történészszakma legkiválóbbjai álltak mellénk, így – csak azokat említve, akik sajnos már eltávoztak közülünk – Benda Kálmán, Fügedi Erik, H. Balázs Éva vagy akár Litván György.
– Nyereséges a Rubicon?
– Jelenleg nincs Magyarországon olyan kulturális folyóirat, amely önmagában nyereséges lehetne. A kérdés, milyen támogatással lehet biztosítani a túlélést. Gyakran a nyomdával is alkudoznunk kell a fizetés időpontjáról. Sokszor dicsérik a Rubicon minőségi megjelenését, ehhez azonban sok pénzre van szükség. Ugyanezt a tartalmat jóval egyszerűbb külsővel, olcsóbban is meg lehetne jeleníteni a lappiacon, csak úgy sokkal kevesebb olvasóhoz lehetne eljuttatni. A külcsín tehát jelen esetben önsorsrontó kevélység, de ebből nem kívánunk engedni.
– Legutóbbi számukban a csendőrséggel foglalkoztak, de volt már Horthy, Hitler, Kádár tematikájú szám is. Minek köszönhető ez a közelmúltra irányuló figyelem?
– A magyar társadalmat különösképp érdekli a XX. század. Rendszerváltások, kataklizmák, traumák sora kísérte a mögöttünk hagyott száz esztendőt. A többség személyesen érintett: vagy megélte a kort, vagy az akkor valamiért szenvedők közvetlen leszármazottja. Mindannyian őrzik azokat a fájdalmakat, amelyek a világrendítő eseményekhez kapcsolódnak. Ezért is lehet fontos számukra, mit mond a történészutókor. Ráadásul a letűnt rendszerben hosszú időn keresztül beszélni sem lehetett néhány eseményről, de a legtöbb kérdéssel is csak meglehetősen egyoldalúan lehetett foglalkozni. Ezért sem mindegy, hogyan viszonyul egy történelmi szaklap a felmerülő, gyakran kényes ügyekhez.
– Milyen szerepe lehet egy ismeretterjesztő lapnak a sebek begyógyításában?
– Nagyon fontos, hogy beszéljünk a sorsfordító viharokról, ez már önmagában is segít. Az emberek nagy része máig sincs tisztában például azzal, hogy volt magyar gulág is az ötvenes években a Hortobágyon és a Nagykunságban. A legtöbb kitelepítettnek itt volt a kényszer-tartózkodási helye, s itt végeztettek velük kényszermunkát gyakorlatilag éheztetve őket. De alaposan, sok szemszögből vizsgáltuk a magyar jobboldali hagyományt is, ugyanúgy, mint a nyilaseszmék és -mozgalom egykori térhódítását. Bemutattuk a felvidéki magyarok kálváriáját és délvidéki honfitársaink tragédiáját a második világháború végén. Foglalkoztunk kultuszokkal, elitekkel, emigrációkkal. Talán kis részben nekünk is köszönhető, hogy mindez tartósan bekerült a közbeszédbe.
– Történelemtanárokkal beszéltem a minap, akik úgy tekintenek a Rubiconra, mint órai segédeszközre.
– Mi a nívós történelemismeret-terjesztésre rendezkedtünk be. Az információközlés felső szintje a szakmai közlés, ami elsősorban a tudós legújabb kutatási eredményeihez kapcsolódik, főként egy-egy részletkérdésben. A másik véglet a kommersz, amelynek színvonala azért is alacsony gyakran, mert minél egyszerűbben kíván megszólítani minél több embert. A Rubicon a kettő között található, de jóval közelebb áll a szakmai munkákhoz. Szándékunk, hogy az információ értékes és tartalmas legyen, persze az olvasók számára befogadható módon. Sokszor előfordul, hogy vizsgaidőszakban történészhallgatók keresik régebbi számainkat, amelyekben professzoraik cikkeit olvashatják. Tartunk tanári továbbképzést, bizonyos témákat pedig külön kötetben is megjelentettünk.
– Néha kényesnek tűnő téma is feltűnt a lapban, említhetném például a második világháború idején Németországot ért angolszász terrorbombázásokat. Nem tart attól, hogy részrehajlással vádolhatják?
– Több olyan témánk volt már, amelyről a Rubiconban olvashatott először részletesen a nagyközönség. Említhetném a Teleki-kérdésről, Kádárról vagy akár a csendőrségről szóló legutóbbi tematikus számunkat. Megpróbáljuk sokoldalúan, a részleteket több oldalról körüljárva feltárni az adott történelmi helyzetet. Politikai kérdésekbe soha nem megyünk bele, ezért sem állna meg egyetlen olyan állítás, amely részrehajlással vádolna minket. A rendszerváltozást követő időszakkal például szándékosan nem foglalkozunk.
– Milyenek a visszajelzések?
– Az olvasóktól többnyire dicséretet kapunk. Személyes dokumentumokkal is megkeresnek bennünket. Ebből született egy érdekes sorozatunk: az olvasók korabeli fényképei. Persze érkeznek hozzánk negatív vélemények is, de ezek mögött általában az adott korhoz kapcsolódó fájdalmak húzódnak meg. Az egyre szaporodó olvasók pozitív hozzáállását finoman ellenpontozzák a hivatalos döntési fórumokon, ahol a támogatásokat osztják szét. Itt folyamatosan romlik a pozíciónk. A Nemzeti Kulturális Alap a kulturális lapok versenyében évről évre egyre jobban háttérbe szorít bennünket, a támogatás három év óta folyamatosan csökken.