Lehet Más a Politika?

Nem. A politika ugyanis alapvetően mindig és mindenkor az érdekérvényesítés kíméletlen világa. Ennek nem mond ellent az sem, hogy a politikai szervezetek különböző politikai filozófiák, társadalom- és jövőképek, valamint értékrendek képviselőiként lépnek fel. Nyilvánvaló, hogy egy politikai párt hosszabb távon csak akkor lehet igazán sikeres, ha egy jól kommunikálható, vonzó jövő- és társadalomkép mellett egyidejűleg képes ellátni az adott politikai (vagy etnikai) közösség értékrendjének, kultúrájának, valamint érdekeinek védelmét. Többpárti demokráciák esetében a választási kampányok során a politikai szervezetek mindössze néhány, úgynevezett „hívó szó” segítségével próbálják elérni és mozgósítani potenciális szavazóikat. Ennek a rendkívül torzító leegyszerűsítésnek logikus következményeként eltűnik a pártok professzionalizmusa és felkészültsége közötti jelentős különbség. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy a választási kampányok időszakában – minimális befektetéssel – olyan szervezetek jelennek meg a társadalmi nyilvánosságban, amelyek választhatósága erősen kérdéses: bizonytalan politikai kontúrokkal rendelkező, alig létező pártok kínálják fel szolgáltatásaikat a többnyire tájékozatlan választóknak. Ez a fajta tudatos megtévesztés az egyik lehetséges magyarázata a tömegdemokráciákban gyakran előforduló váratlan választási eredményeknek.
Hogy a politikai pártok mikor, mit és mennyire hatékonyan képviselnek, az időben és térben rendkívül változó. A Magyarország sorsát az elmúlt nyolc évben meghatározó MSZP–SZDSZ- kormánykoalíció tevékenysége kizárólag az érdekérvényesítésre korlátozódott, ezt nem akadályozta semmiféle magasabb rendű cél, mivel e két párt egyike sem rendelkezett a politikai piacon eladható, koherens jövő- és társadalomképpel, sem vállalható értékrenddel. A két párt elveszett a napi ügyek intézésének dzsungelében, az érdekkonfliktusok és a személyi ellentétek kezelésében. Ez szükségszerűen vezetett a korrupciós mechanizmusok eluralkodásához, az intellektuális szféra elszürküléséhez, a kultúrateremtő képesség elvesztéséhez. A 2010-es választások eredményei azt bizonyították, hogy már a magyar társadalom jelentős része is érzékelte ennek a koncepciótlan, dilettáns és céltalan politizálásnak a beláthatatlan következményeit. A jobboldali közösség ugyan megosztott volt, de a szavazásra jogosultak döntő többsége változást akart. Valószínűleg ez a ritka történelmi pillanat tette lehetővé, hogy a rendkívül bizonytalan politikai identitású Lehet Más a Politika nevű formáció a parlamentbe kerüljön. Lányi András szerint a párt létrejöttét az amerikai nagykövetség is kívánatosnak tartotta, amit megerősíteni látszik az a tény, hogy a nagykövet aszszony a választások éjszakáján elsőként az LMP-nek gratulált. Parlamentbe jutásuk azt jelentette, hogy Schiffer Andrásék nyerték az SZDSZ szavazóiért folytatott versenyt a Somogyi Zoltán által kreált MDF-fel szemben. Az LMP megörökölte az SZDSZ szavazóbázisát. A Budapesten elért 12,8 százalék megegyezik az SZDSZ 2006-os fővárosi eredményével, ráadásul az országos területi eloszlás is sok hasonlóságot mutat. Emellett a kiábrándult polgárok egy része is rájuk szavazott.
A pártot lényegében a Védegylet egykori tagjai alapították 2009-ben. Rauschenberger Péter, Jávor Benedek, Várady Tibor és Schiffer András a Lányi András nevével fémjelzett szervezetet hagyták ott a pártalapítás érdekében. Szabó Tímea a Magyar Helsinki Bizottságban, Várady Tibor az Amnesty Internationalben tevékenykedett. Fleck Zoltán a Gyurcsány Ferenc által szervezett Magyar Demokratikus Charta egyik szóvivője Bauer Tamás, Vásárhelyi Mária és Vitányi Iván társaságában.
Az LMP kampányfőnöke, Karácsony Gergely korábban a magyar- és keresztényellenességéről elhíresült SZDSZ-es politikus, Horn Gábor tanácsadója volt.
Az LMP valószínűleg taktikai okokból kerülte eddig az olyan kényes témákat, mint az azonos neműek házassága, a feminizmus, a drogliberalizáció vagy az abortusz. Az LMP szavazóbázisát tekintve az SZDSZ utódpártja, ám a balliberális szavazótábor eddig csak jobb híján szavazott az LMP-re. De a háttérben aktivizálódnak mások is. A leszbikus voltát nyíltan vállaló, egykori SZDSZ-es Ungár Klára nevével fémjelzett Szabad Emberek Magyarországért elnevezésű formáció már az önkormányzati választásokon megoszthatja a liberális tábort.
A politikai-közéleti nyilvánosságban a pártot leggyakrabban Schiffer András, a párt frakcióvezetője képviseli. Az LMP vezetője egy közismert baloldali család sarja, dédapja a rossz emlékű Szakasits Árpád, a magyarországi szociáldemokrácia árulója, aki 1948-ban így fogalmazott: „Széles az út, ketten is elférünk rajta.” Nem sokáig tartotta magát saját kijelentéséhez: nyilván az útviszonyok változása miatt a szociáldemokratákat hamarosan eltüntette a kommunista párt. Dédunokája 2010-ben már igazi, pluralista demokrataként korrigálta az elhíresült mondatot: „Széles az út, elférünk rajta többen is.” Hogy meddig, az elméleti kérdés. Rokonai közül többen ma is az MSZP aktív politikusai, illetve az SZDSZ egykori értelmiségi holdudvarának aktivistái. Baloldali kötődésére utal, hogy Schiffer az Ifjú Szocialisták szervezetének alapítójaként kezdte politikai pályáját, az ökoszociális jellegű Védegyletben folytatta, majd a liberális eszmeiségű Társaság a Szabadságjogokért nevű (TASZ) szerveződésben tevékenykedett. Ezt követte az LMP létrehozása.
Schiffer 2004-ben még a kettős állampolgárság ellen érvelt, miután – meggyőződése szerint – „az állampolgárság intézménye az egy területhez, államhoz való tartozást fejezi ki, nem pedig nemzeti-kulturális összetartozást”. (Heti Válasz, 2010. május 2.) Az LMP nemzethez való viszonya is elég ambivalens. A párt vezetői – okulva az SZDSZ és az MSZP politikai kudarcából – belátták, hogy ma Magyarországon nyíltan nemzetellenes politikával nem lehet sikert elérni. Ezért tartják fontos „ideológiai kérdésnek a nemzet mint fogalom újradefiniálásának szükségességét, ami egyébiránt Magyarországon a nem jobboldalon szerveződő politikai szervezetek több évtizedes adóssága” (Mile Lajos).
A párt dogmatikus, emberjogi hivatkozású liberalizmusára jellemző, hogy Schiffer egy július végén elhangzott parlamenti felszólalásában a francia és német bevándorlási politikát említette a magyar kormány számára követendő példaként, miközben e két ország számára szinte megoldhatatlan feladatot jelent az asszimilációra, beilleszkedésre képtelen bevándorlók sokasága, akik elszigetelt kulturális-civilizációs közösségként élnek a két ország területén. Hosszabb távon az oktatás és a büntetőpolitika szigorítása is színvallásra fogják kényszeríteni az LMP vezető politikusait.
Nem feltétlenül jellemző, de aligha véletlen, hogy a választási kampány során éppen ennek a bizonytalan politikai kontúrokkal rendelkező pártnak lehetett az egyik budapesti jelöltje Faith Balázs, aki, élve a szabad identitásválasztás lehetőségével és jogával, egy roma alapítványtól cigányként vett fel pénzt tanulmányai finanszírozására. Bár Faith Balázs szívesen beszélt volna cigány identitásáról, az LMP vezetői rövid úton megszabadultak tőle.
Az LMP célja nyilvánvaló: a jól ismert kétfrontos harc jegyében – az MSZP-t is támadva – megpróbál a Fidesz – Magyar Polgári Szövetséggel szemben a baloldal meghatározó erejévé válni. Az LMP azért nem vállal nyíltan semmiféle közösséget a bukott szocialistákkal és az SZDSZ maradványaival, mert vezető politikusai pontosan tudják, hogy az együttműködésnek már a látszata is bukáshoz vezetne.
A párt vonzáskörének tágítását szolgálja a párt politikai identitásának a hiánya, hiszen egy nehezen definiálható párt egyszerre integrálhatja a legkülönbözőbb balos, zöld, liberális, bázisdemokrata és ökoszociális irányzatú csoportokat. A szervezet újdonsága ugyancsak erénynek számít. Az LMP a zöldügyek mellett a baloldal megújításával próbálkozik.
Hogy hosszabb távon mi lesz e kísérlet eredménye, azt ma még nem tudhatjuk. Az LMP hívei számára valószínűleg nem túl jó hír, hogy az önkormányzati választás szabályainak a megváltoztatása elleni tiltakozásul az LMP ez év júniusában 9 nap a demokráciáért elnevezéssel egy teljes sikertelenségbe torkolló kampányt folytatott. A párt akciója úgy bukott meg, mintha semmi sem történt volna.
Tényleg nem történt semmi?

A szerző politológus