Kodály szerint hangszíne mint a csokoládé. Kevesek kiváltsága, hogy meg tudják szólaltatni. Amint a kevély kérkedő szándékkal a szájához emeli, repedt zajokkal árulja el – az Istenéhez, az övéihez kiáltó kezében kristálytisztán énekel. Akár a müezzinek imáját, a tárogató hangját kilométerekre is hallani. És akkor ott megtorpan az idő. Egymáshoz araszolnak a lelkek. Egyszerűen muszáj lassítani.
Megálltak, hogyne álltak volna meg Rockenbauer Pálék is, amikor jó harminc éve meghallották a hangját Nógrád szívében – ugranak be a képzeletben tucatszor végigvándorolt sorozatklaszszikus, a Másfélmillió lépés Magyarországon palócföldi képkockái, miközben a jelenben egy másik film pereg: Kárpátalja falvain ólomsúllyal ül a decemberi csend.
Csak állunk ott, néhány nappal karácsony előtt a ráti Szent Mihály Gyermekotthon egyik épületében, hazajárók és újabb hazatalálók. Az apropó önmagában is csoda; a hír nekünk, akik néhány látogatás után visszavonhatatlanul egy kicsit rátivá lettünk, a karácsony maga.
Egy nyári népzenei táborral elvetett mag szárba szökken (a kisgejőci népzenei táborról a 2010. augusztus 23-i Napos oldalon számoltunk be, a cikk címe: Kárpátaljai capriccio huszonnégy húrra), két kárpátaljai falu összekapaszkodik, és a kisgejőci pedagógus-szélmalomharcos Ivaskovics József vezetésével az ukrán anyanyelvűből magyar lelkűvé lett gyerekekből, kárpátaljai árvákból Ráton csak úgy, mert a zene az kell, zeneiskola verbuválódik. Az első hangszerajándék: egy tárogató. A Zurgó zenészei nem voltak restek az alakuló zeneiskola javára rendezett jótékonysági koncert kedvéért családostul összecihelődni, kiszakadni a karácsony előtti hajszából, és átverekedni magukat minden hóakadályon. Sőt. Barátot is hoztak. Egy lelkes szekszárdi fogorvos nagy álma, hogy a tárogató a Rákosi-korszak tiltása, majd a Kádár-éra tűrése után a majdnem elfeledettségből méltó helyére kerüljön vissza a Kárpát-medence népzenei kultúrájába. Arról álmodik, hogy egy nap megint lesznek elegen, akik összetartozásuk jeléül, akár a templom harangját, időnként megszólaltatják. Nagyot álmodik, de tesz is érte: a rátival együtt öt tárogatót hozott ajándékba Ukrajna magyarok lakta határvidékére.
Ahogy ott állunk az otthon egyik termében és hallgatjuk a felajánlás okait, egészen valóságosnak tűnik, hogy nincs messze a nap, amikor belőlük, belőlünk minden határ fölött átnyúló, élő közösség formálódik. Ott, a maguk teremtette hétköznapi csodában élő rátiakkal, a néhány éve létrehozott gyermekotthont működtető Bíró családdal, a nevelő házaspárokkal együtt örülve úgy tűnik, az álom nem is olyan merész.
A tárogató azé a gyereké legyen, kérte a szekszárdi felajánló, aki magára talál benne. Karácsony fénye túl kell hogy érjen az ünnepen. A lehetőség, a remény ott van – nem csak a ráti gyerekekben.
origo.hu
Újra medvét láttak Nógrádban
