(mi a virtus )

Én nem tudom, hogy a két gépkocsi könnyed összekoccanását követő eszmecsere miként megy végbe és mire lyukad ki itt és amott.
Nézzük hát.
I. A tesztoszteronszintet alaposan megemelő kellemetlen esemény után mindkét sofőr azonnal kipattan a kocsiból, megszemléli a koccanás helyét, aztán egymásra mered, arcukon jókedvnek vagy engedékenységnek nyoma sincs.
– Maga baromarcú – kezdi az egyik lefojtott hangon –, mi a francnak fékezett le minden előzmény nélkül, mint egy fenékbe lőtt víziló?!
– Egy kecske ment át előttem a zebrán.
– Szóval maga egy rohadt kecske miatt törte össze a kocsimat?
– Én nem törtem össze semmit. Mindenki láthatta, hogy maga jött belém.
– Ki az a mindenki, te rohadék? Egy nyomorult lélek sincs a közelben. Egyáltalán ki adott neked jogosítványt? Én egy ilyen vén köcsögöt nem is engednék a volán mögé.
– Nevezd a jó k… nagynénikédet vén köcsögnek, te részeg disznó!
Hirtelen mindketten lehajolnak, ismét megszemlélni a kárt. A fejük összekoccan.
– A hülye anyádat fejeld le – mondja az egyik. – Verekedni akarsz?
– Én?! – mondja a másik, és előveszi a pajszert az anyósülésről. – Kérsz egyet?
Ismét lehajolnak, a kocsijaikon horpadásnak vagy karcolásnak nyomát sem lelik.
– Te húgyagyú! Se index, se semmi, csak úgy leblokkolsz. Egyáltalán van stoplámpád?
– Van – lóbálja meg a másik a pajszert. – És ha paraszt vagy, tegezd a teheneidet.
– Hogy rohadna meg minden vén hülye, aki szíre-szóra fékezget. Talán a kecske seggén kigyulladt a stoplámpa? Tedd el a pajszert, amíg nem késő!
A másik elteszi. Mobiltelefont vesz elő.
– Hívom a rendőrséget, akkor nem lesz ekkora pofád.
– Pofád neked van, meg a kecskédnek. – Bepattan a kocsiba, hátratolat, felbőgeti a motort, és elhúz a másik autó mellett. Jobb kezének mutatóujját magasba nyújtja. És a következő kanyarban elüti a kecskét. A másik térdét csapkodva röhög.
II. – Bocsánat uram, figyelmetlen voltam.
– Én fékeztem túl hirtelen. Egy kecske ugrott elém a zebrán.
– Egyiküknek sem lett baja?
– Szerencsém volt. A biztonsági öv megfogott.
– Én a zebrára meg a kecskére gondoltam.
Lehajol, megnézi a koccanás helyét. – Még mindig jobb így, mintha a zebra ment volna át a kecskén. Természetesen én hibáztam. Kéri a papírokat?
– Dehogy. – Ő is lehajol. – Nyoma sincs az ütközésnek. Nagy szerencsénk van.
– Különösen a kecskének. Önnek kitűnőek a reflexei.
– Túldicsér, uram.
– Én is szeretem az állatokat. Évekkel ezelőtt majdnem halálra gázoltam egy tarajos gőtét. Máig gyakran álmodom arról a szörnyűségről.
– Részvétem, uram.
– Gratulálok, hogy időben sikerült megállnia. És örülök, hogy megismertem.
Névjegyet cserélnek.
– Még egyszer kérem, hogy bocsássa meg a figyelmetlenségemet. Üdvözlöm a kedves családját.
– Én is az önét.
– Itt a közelben van egy bisztró. Ha megengedi, meghívom egy kávéra. Jót tesz a nagy ijedelem után.
– Megtisztel, uram.
Mindketten visszaülnek a kocsijukba, és megindulnak a bisztró felé. A kecske hálásan néz utánuk.
Találják ki, melyik párbeszéd játszódott le Magyarhonban, és melyik valahol másutt, mert én nem tudom…