Pozitívan értékelte hazánkat az IMF

Hírösszefoglaló
2011. 06. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sikeresen erősítette meg a gazdaságot és stabilizálta a piaci körülményeket a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelmegállapodásával támogatott magyar gazdasági program, de az így elért költségvetési eredmények nagy része a program kifutása óta fellazult – állapította meg az IMF igazgatótanácsa tegnap kiadott, Magyarországgal foglalkozó elemzésében. A távirati iroda beszámolója szerint hozzátették, ezzel szemben a kilábalás a válságból szerény mértékű volt, miközben jelentős sérülékenység maradt fenn a gazdaságban. A szervezet ugyanakkor üdvözölte azokat a frissebb bejelentéseket, amelyek célja javítani a költségvetés helyzetét.
Az IMF szerint a Széll Kálmán-terv „egy lépés a helyes irányba”, ugyanis ez állítja csökkenő pályára a közadósságot. Miközben az értékelés megfelelőnek ítéli a csomag méretét, valamint azt, hogy a terv a hangsúlyt a kiadásokra helyezi, tág teret lát az intézkedések természetének javítására. Az elemzés alapján a társadalmi juttatásoknál szigorúan kell alkalmazni a rászorultság elvét, nehogy aránytalan teher nehezedjék a leginkább rászorultakra. Az IMF ennek kapcsán aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a visszajuttatott nyugdíjvagyont részben folyó kiadásokra költik. A szervezet vezetői egyben rámutattak, a legfontosabb költségvetési intézkedések részletei nincsenek meg, s ez végrehajtási kockázatot jelent. Az igazgatók aggodalmuknak adtak hangot, amiért a kormány a tartalékok terhére veszi meg a Mol 21,2 százalékos részvénycsomagját. Az anyag szerint így a rövid távú adósság tartalékkal való fedezettsége a korábbi 82-ről 78 százalékra csökken. Mint fogalmaztak, ezáltal rövid távon a Mol-pakett megvásárlása csökkenti az ország mozgásterét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.