Egy özönvizes nap Baranyában

Kicsit szétszórt, de vidám és igényes fesztivál képét mutatta csütörtökön az Ördögkatlan, miközben gondolatokat is ébresztett a több falura kiterjedő fesztiválszervezés modelljéről. Hogy a modell végső soron működik-e, nem érinti az egyes produkciók értékét: a szervezők a szűk költségvetésből is igyekeztek a körülményekhez képest a legjobbat összesűríteni a baranyai katlanfalvakba.

Nagyharsányban az ébredező fesztiválok jellegzetes hangulata fogadott minket délelőtt: kávéért igyekeztek az emberek az esőben, és lassan előkerültek a programfüzetek is. Sakkoztak a látogatók az időpontokkal, helyszínekkel, ahogy az egy ilyen összművészeti fesztiválon megszokott.
Sakkozás nélkül az Ördögkatlanban nehéz lenne boldogulni. Tény, hogy a rendszeresen közlekedő fesztiválbusz dacára is meszsze vannak egymástól a fesztivál falvai; Kisharsány sincs közel, de Palkonya végképp kiesik a véráramból. Még autóval sem egyszerű boldogulni: ahogy a három falu között cikázunk, arra gondolok, talán jobban megérné egy településre koncentrálni a programokat. A műsorfüzet böngészése közben még erősebb lesz a megérzés, a koncentráltság használna a fesztiválnak. A csütörtök délutáni három főattrakció közül például kettő kis híján egy időben zajlott, ráadásul két faluban, így csak a Sator Quartet Bognár Szilviával és Lovasi Andrással közös templomi koncertjére juthattunk el lelkiismeret-furdalás és más program elmulasztása nélkül. Ezek után végképp bosszantó, hogy Lovasi András és Háy János beszélgetése, valamint Berecz András produkciója között újra választani kell. Az átfedések nyilván nem szándékosak, s benne lehet a programtorlódásban az a szervezői szándék is, hogy bárhol legyünk, óhatatlanul könnyű legyen valamilyen színvonalas eseménybe botlani. A jó ördögkatlanos tehát nem egy napra érkezik, vagy fatalista, de ideális esetben képes hosszú időre kikapcsolni, más üzemmódra állítani a váltókat, és el tudja engedni a kultúrfogyasztás kényszerét is „az élmény úgyis megtalál” jeligére.
És tényleg. Nagyharsány főterén kószálva, a Helytörténeti Gyűjtemény mögött a fesztiválhoz több szállal kötődött Cseh Tamás képzőművész fiába, Cseh Andrásba botlunk, amint egy régi ház szobájának falára festeget. A mesébe illő illusztrációkon megelevenedik a Nagyharsány látképét uraló hegy, a Kopár legendája: az ördög, aki egy éjszaka alatt felszántaná a hegyet, hogy megkapja a boszorkány világszép lányát, de a macska közbenjárására előbb kukorékol a kakas. Az ördög haragjában elsüllyed, nyomában felfakad a harkányi gyógyvíz, a hegy pedig kopár és barázdált azóta is.
Egyetlen történettől máris átélhetőbb válik, miről is szól(hatna) az Ördögkatlan, ha a sok színvonalas program dacára nem mutatná azt az összképet, hogy itt a helyiektől elkülönülve, városból vidékre szakadt értelmiségiek szórakoznak.