Ez az utazás olyan volt a diákoknak, akár egy álom – fejtette ki Konno Jódzsi, annak a csapat japán gyereknek a kísérője, akiket Hódmezővásárhely önkormányzata hívott meg és látott vendégül az elmúlt két héten hazánkban. Ma indulnak haza a többségében 14 és 17 év közötti diákok, akik mind a márciusi földrengés, szökőár és nukleáris baleset által sújtott Fukusima és Ivate prefektúrákból érkeztek. A csoport vezetője szerint a fiatalok bár keveset vagy semmit nem tudtak hazánkról az út előtt, időközben mindannyian megszerették ezt az országot. Meglepte őket, hogy méreteiben itt minden nagyobb, mint náluk odahaza a traktortól a síkságig. De ami ennél is fontosabb, hogy végig érezték a helyiek szeretetét. Ha voltak is nyelvi gondok, a vendégek és az önkéntesek hamar összebarátkoztak. Konno szerint a fiatalok nem a szavakon, hanem a szívükön keresztül értették meg egymást.
A kizuna névre keresztelt program résztvevői több vidéki városban, valamint Ópusztaszeren és a fővárosban jártak, s fogadta őket többek közt Schmitt Pál köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök is. Konno Jódzsi elmondta, hogy több módon válogatták össze az utazáson részt vevő gyerekeket. Ivate prefektúrában a nagykövetség értesítette a polgármesteri hivatalt, az önkormányzat pedig őt a lehetőségről. A férfi végigtelefonálta az érintett iskolákat, s végül az intézmények által ajánlott diákok közül maga választott ki ötöt. Fukusima prefektúrában azonban újságokban hirdették meg a kizuna programját, s a jelentkezők közül nyerte el a lehetőséget 12 gyerek. – Az édesanyám olvasta az újságban és jelentkezett a nevemben – mesélte el a 16 éves fiú, aki az atomerőmű közeli városból származik. Mint mondta, a történtek után felszólították őket a hatóságok, hogy vagy hagyják el a térséget, vagy zárkózzanak be. Noha ma már azt mondják, ki szabad menni, az emberek továbbra sem merészkednek hoszszabb időre a szabadba. Így a település ma is szellemvárosként hat, tele üres utcákkal, játszóterekkel, és mindenre rátelepedett a némaság. Ha felnő, nemzetközi kapcsolatokkal akar majd foglalkozni, csak az a baj – teszi hozzá –, hogy mióta itt volt, már csak a magyar nyelv érdekli, s ez nyomot hagy majd a többi tantárgyban elért eredményén. Mosolyog. Épp úgy, ahogy mosolyognak és nevetnek a többiek is, miközben a szálloda aulájában várják, hogy elindulhassanak csütörtök este egy koncertre a Művészetek Palotájába. Alig hiszszük el, amikor Konno elmeséli, az egyik jókedvűnek tűnő fiú testvérét egy nappal azelőtt temették el, hogy elutazott volna. A természeti csapásokban a fiú elvesztette anyját, apját és otthonát is. Ezek a gyerekek látták, ahogy a víz jön és elsodorja az otthonukat, a szeretteiket, a barátaikat. Futniuk kellett az életükért. Volt, akinek el kellett költöznie a sugárzás miatt és soha nem térhet vissza otthonába. Rengetegen hónapokon át éltek átmeneti szállásokon nőkkel, férfiakkal, idősekkel és csecsemőkkel összezsúfolva. Ebben Konno szerint a legelviselhetetlenebb a személyes tér teljes hiánya volt. – A történtek rettenetesen mély sebeket hagytak a lelkükön – magyarázza. A programon részt vevők azonban a férfi szerint így is jobb állapotban vannak, mint sok otthon maradt társuk, amelynek bizonyítéka, hogy képesek voltak egyáltalán eljönni. Japán katasztrófa sújtotta térségében sok pszichológus dolgozik azon, hogy a helyiek ne lássák újra álmaikban közeledni a mindent elsöprő, tízméteres hullámokat.
Szerdán Ito Tecuo japán nagykövet a rezidencián rendezett fogadást a gyerekeknek, akik meséltek élményeikről. Volt köztük, aki azt mondta, attól tartott, a sugárfertőzés miatt majd félnek tőlük Magyarországon. Az egyik kislány arról számolt be, hogy mennyire meghatotta, amikor egy idegen néni elmondta neki, imádkozott értük a nehéz időkben.
– És önnek sikerült valamennyit pihennie? – kérdeztük az idős kísérőt, aki az Ivate prefektúrabeli Ohfunato önkormányzatában dolgozik. – Nem pihenni jöttem, hanem dolgozni – fejti ki Konno, aki maga is elveszítette húgát a szökőárban és kétemeletes otthona lakhatatlanná vált. Oktatási ügyekért felelős munkatársként éppen megbeszélésen vettek részt, amikor kezdett rengeni a föld. Első dolga az volt, hogy a térségben lévő 22 iskolát ellenőrizze. Közülük ötöt rongált meg a földregés és a víz, de csak három vált végleg használhatatlanná. Két hétig bent aludt az irodájában, miközben az egyik iskola tornatermében volt elszállásolva a felesége és az anyósa.
A katasztrófa sújtotta térségben Konnóhoz hasonlóan sokakban kerekedett felül a kétségbeesésen a felelősségtudat még a legsötétebb pillanatokban is. A cél az volt, hogy a veszteségek után újracsoportosítsák a diákokat, összevonják az osztályokat és elkezdjék az új tanévet. – Három dolgot kellett megoldani – meséli a férfi. – Először is az intézmények víz- és áramellátását. Másodsorban az iskolákhoz vezető utak megtisztítását, hogy a diákok gyalog el tudjanak jutni az órákra. Végül, hogy legyen menza, mert a meleg étel sok környéken még mindig nehezen beszerezhető. Ezt – az eredeti tervekhez képest két hét csúszással – július 21-ig minden japán iskolában sikerült megoldani.
– De lehet-e ilyen lelkiállapotban levő gyerekeket motiválni arra, hogy tanuljanak? – Nehéz, nagyon nehéz – válaszolja fejét csóválva a tanár, majd kifejti, hogy a „miként lehet”, illetve a „lehet-e egyáltalán” jelenleg a japán pedagógiai társadalom legégetőbb kérdése. Mindenesetre a japán tanévet nem rövidítették le a rendkívüli helyzet miatt, összesen két hetet csúszott az iskolakezdés. Konno hisz benne, hogy a sebek begyógyulnak, és a gyerekek többsége egyszer visszatérhet ahhoz a gyermekkorhoz, amely márciusban egyik pillanatról a másikra megszűnt. Hosszú idő fog addig eltelni, de a fiatalok, ahogy maga Japán is, talpra fognak állni. – Akik itt voltak, már most sokkal többet mosolyognak, mint az utazás előtt, s ezért nagyon hálásak vagyunk a magyaroknak – hangsúlyozta Konno Jódzsi.
origo.hu
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket
